Csata és a nosztrai pálosok

Mivel a felvidéki Csata sokáig a nosztrai pálosok birtoka volt, több olyan részletet is megtudhatunk róla, amiről eddig nem volt tudomásunk. A kötet pontos leírást ad a kolostorról, a pálos szerzetesek életéről, jogi ügyeik intézésének módjáról, a katolikus egyház működéséről, a kolostorhoz tartozó területekről és falvakról. Tudományossága mellett rendkívül olvasmányos. Sok, eddig nem köztudott részlet tárul fel benne a szerzetes testvérek mindennapjairól, de az egyes korok közállapotaiba is bepillantást nyújt. MáriaMagdolna nővér a helytörténeti kiadványok fontosságáról és könyve csatai vonatkozásairól mesél.

– A hét évből hosszú hónapokat töltöttem el Csata rendkívül bonyolult középkori és ugyancsak zaklatott XVIII. századi történelmének feltárásával. Kivált bonyolult és szerteágazó volt a csatai birtokadományozás története. Tekintve, hogy ez már végképp nem fért bele a kötetbe, Csákvári Marian polgármester meghívására egy előadást tartottam erről a csatai érdeklődőknek. Meg kell mondjam, munkám során megkedveltem a település egykor élt lakóit, és látogatásom nyomán a mostaniakat is a szívembe zártam. A községben folyik a helytörténet-kutatás, így örülök, hogy néhány adalékkal ki tudtam egészíteni a munkájukat. Roppant fontos, hogy a településeknek legyen helytörténeti monográfiájuk, amiből nemcsak a jelen és a jövő kutatói meríthetnek, de a közös múlt ismerete fejleszti az identitástudatot, amire ma igen nagy szükségünk van.

Munkám során sajnos azt is tapasztaltam, hogy sokan kételkedés nélkül használják a forrásokat. Így születnek például az olyan ferdítések, hogy a pálosok védték Visegrádon a Szent Koronát, vagy Anjou Hedvig Nosztrán nevelkedett. A tisztázatlan forrás megbosszulja magát. Jómagam másfél méter latin, német és lengyel levéltári anyagot tanulmányoztam át, könyvem végén csak a forrásjegyzék kilenc oldalt tesz ki. Vastagra sikeredett a kötet, de a hiteles korrajz mellett az volt a célom, hogy akit érdekel a téma, ne kelljen további könyvekben keresgélnie.

Lajos király 1366-ban adományozta ezt a birtokot a nosztrai pálos kolostornak. 1368-ban két malom működtetését is engedélyezte számukra. A király halála utáni rendkívül zavaros időben megpróbálták a felkapaszkodó, vagyonukat gyarapító urak Lajos adományait megsemmisíteni. Tudni kell, hogy egy király birtokadománya addig „él”, ameddig maga a király, hacsak minden kétséget kizáróan nem foglalták az adományba az érvényességét. Az adományt az új királynak meg kellett erősítenie. Aki ezt elmulasztotta, könnyen elveszítette a birtokát. A csatai birtokért is folyt a harc, de tény, a pálosok birtoklása a XVI. század közepéig töretlen.

A malomtartás joga a középkorban az egyik legnagyobb üzlet volt a kocsmatartási és vámszedési joggal egyetemben.  A XV. század elejére a nosztrai pálosok már több malommal is rendelkeztek. 1405 tavaszán történt az első atrocitás, amikor a damásdi királyi várnép megakadályozta a szerzeteseket abban, hogy megjavítsák a bélapataki malmot. Zsigmond királynak kellett közbelépnie a pálosok oldalán. 1466-ban Bayoni Lőrinc, a garamszentbenedeki apátsághoz tartozó Bény és Csuda falvak literátusa becsmérelte Antalt, a nosztrai priort, mindezeken túl Sastra István gémi molnárt fogva tartotta, megkorbácsolta, s neki sérüléseket okozott. 1467 nyarán 43 jobbágyból és a prépost három familiárisából álló valóságos kis hadsereg támadta meg a gémi birtokot, szántás közben elraboltak onnan két lovat és két ökröt. Tették ezt az esztergomi érsek familiárisa, Simon prépost felbujtására.  Az ügy Mátyás királyig jutott. 1471-ben az érsekség kétyi jobbágyai a csata-gémi malmot lerombolták, köveit elhurcolták. Mátyás királynak már elege lehetett az esztergomi érsekség sorozatos támadásaiból, mert 1473 augusztusában parancsba adta, hogy a visegrádi és damásdi királyi vár köteles védelme alá venni a nosztrai kolostort. A középkorban ezzel le is zárultak a csata-gémi birtokot érintő zaklatások, hogy az összetűzések a XVIII. században újult erővel folytatódjanak.

A csata-gémi birtokot délen a Sár patak választotta el az esztergomi érsekség nagysallói uradalmához tartozó Kétytől. 1656-ban a kétyiek gondoltak egy nagyot, s a nevezett patakon egy malmot húztak fel, aminek következtében a patak vize felduzzadt, s a csatai vízparti földek láposodni kezdtek. Ennek beláthatatlan következményei lettek. Húsz évvel a malom működése után a duzzadt patakból ugyanis tó kerekedett a csatai földeken. S ha már tó volt, hal is akadt hozzá. A vita tétje az volt, kié a tó, s főleg, kié a halászati jog. A konfliktus néha szabályos csatákkal tarkított háborúvá duzzadt, átmeneti békekötésekkel. Hol a kétyiek, hol a csataiak vesztették el józanságukat. 1758-ban a csataiak szétverték a kétyi malmot, majd 1763-ban a kétyiek szedték fel a csataiak által kifeszített halászhálót. Voltak nyugalmasabb időszakok, amikor megállapodtak, hogy a tavat a két böjti időszakban közösen lehalásszák, ám akkor jött egy új érsek, annak egy új intézője, és minden kezdődött elölről. A hal nagy kincs volt akkoriban, az érsekség kereskedett vele, a pálosoknak viszont böjti eledele volt. A háborúság végül is 1821-ben (sic!) zárult.

A fentiek csak véletlenszerűen kiragadott események Csata középkori és újkori történelméből, de a terjedelem pontot tesz a beszélgetés végére. Mária Magdolna nővér reméli, munkája nem a könyvtárak polcán porosodik majd, hanem az olvasókban tovább munkálkodva újabb kutatások kiindulópontjává válik.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/7. számában.