2025. augusztus 11., 15:35

A felvidéki magyar írók korelnökét köszöntjük

A felvidéki magyar irodalom egyik nagy nemzedékének képviselői 1930-ban látták meg a napvilágot. Ha felsoroljuk név szerint őket, az irodalomkedvelő olvasók bizonyára igazat adnak nekem. Dobos László, Duba Gyula, Fónod Zoltán, Török Elemér, Veres János, Nagy László Endre, Szeberényi Zoltán.

Szeberényi Zoltán

Fotó: Csáky Pál

Ma már csak Szeberényi Zoltán él közülük, és nyilván a 95 év terhét ő is nehezebben viseli, de Tőzsér Árpádtól tudom (ő is jubilál az idén, 90 éves lesz október 6-án), hogy időnként telefonálnak egymásnak és megbeszélik a világ dolgait.

Szeberényi Zoltán maga így vélekedett az idő múlásáról egy évekkel ezelőtt készült interjúban:

Az öregedés egyik jellemző vonása, hogy visszafelé tekintget az ember. Bizony én is sokszor elgondolkodom azon, hogy az út, amit eddig megtettem, vajon milyen is volt. Van egy nagyszerű paradoxon, amely egy kissé humorosan hangzik, de az én életemben minden jelentősebb változás ilyen tervszerű véletlen műve volt. Talán ez befolyásolta a pályaválasztásomat is, pontosabban azt, hogy a kacskaringós út végén mégiscsak a főiskola, a magyar nyelv és irodalom szak, a pedagógia állt, s ez vezetett végül ahhoz, hogy belőlem főiskolai, majd egyetemi oktató, docens lett. Ezeknek a tervszerű véletlenek megvan a maguk története.”

Szeberényi Zoltán, aki Komáromban született 1930. augusztus 11-én, középiskolai és egyetemi oktatóként sok száz pedagógust indított el a pályán, egykori tanítványai mindig szeretettel és tisztelettel beszéltek róla. De a fiatal pályakezdő írók esetében is igaz ez, hiszen irodalomkritikusként is nagy figyelemmel követte pályájukat és sok hasznos tanáccsal segítette át őket a nehézségeken.

Az irodalomtörténet volt a fő terepe. 1972-ben jelent meg A vox humana poétája, Győry Dezső csehszlovákiai költészete című monográfiája, amely a háború után felvidéki magyar irodalomtörténet-írásban az első ilyen jellegű vállalkozás volt. Később, már az 1989-es rendszerváltást követően további monográfiákat is írt (Duba Gyuláról, Ozsvald Árpádról, Turczel Lajosról), de fontosak voltak azok a kötetei is, amelyekben felvidéki írók portréit gyűjtötte egybe (Arcok és portrék, Magyar irodalom Szlovákiában 1945-2000, I–II.) Szeberényi Zoltán – sajnos nem olyan sűrűn, ahogy szívesen vettük volna – kritikákat is írt, és ahogy Tőzsér Árpád írta A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona Szeberényiről szóló szócikkben

Írásaiban többnyire szerencsésen ötvözi az irodalomtörténész természetes hajlandóságát a pozitivizmusra az irodalomkritikus részben szükségszerű szubjektivizmusával. Tárgyát igyekszik mindig a legtágabb társadalmi-történeti és irodalmi összefüggések közé helyezni, eltökélt ’igazságkeresése’ plusz egészséges iróniája és öniróniája viszont megóvja a száraz, objektivista tablók rajzolásától. Ugyanolyan érdeklődéssel olvassa és értékeli a két világháború közötti hazai szerzők műveit, mint a ma induló fiatalok kísérleteit.”

Nagyon nehezen viselte, hogy „kora miatt” – 65 évesen – ott kellett hagynia a nyitrai egyetemet és már nem taníthatott tovább. De feletteseinek ez a döntése valószínűleg még jobban sújtotta azokat a fiatalokat, akik a tanári pályára készültek. Szeberényi tanár úr ugyanis nemcsak az elfogulatlan vizsgáztató, hanem iránytű is volt (lehetett volna) számukra.

Kedves Zoltán, kívánjuk, hogy a további éveid is jó erőben és szellemi frissességben teljenek!

Megosztás

Címkék