2025. augusztus 13., 18:32

A magyar nyelv első tanárai a pesti egyetemen

Az 1635-ben alapított nagyszombati egyetemet Mária Terézia 1777-ben Budára költöztette, majd fia, II. József 1783-ban három karát Pestre, a hittudományi karát pedig Pozsonyba helyeztette át, végül 1786-ban az is Pestre került. Elgondolkodtató, hogy több mint 150 évnek kellett eltelnie, hogy a magyar nyelv önálló katedrát kapjon az univerzitáson. Ennek első tanára Vályi András (1764–1801) volt, aki rövid élete során számos nyelvtudományi és módszertani könyvet írt főleg magyarul, a külföldi tudósok számára meg latinul is, de fő műve az a háromkötetes országleírás, amelyet a magyarországi településekről szóló Wikipédia-cikkek gyakran bőségesen idéznek. Vályit Kazinczy Ferenc is támogatta, sőt két műfordítását ő rendezte sajtó alá. 1792-től korai haláláig ő volt a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom első tanára.

Fotó: Archív

Megüresedett katedráját Révai Miklós (1750–1807) foglalta el 1802 nyarán. Ő nagyon népszerű volt az egyetemi hallgatók körében, szinte legendássá vált előadásait még évtizedekkel később is sokszor emlegették. Költeményeit Kazinczy Ferenc nagyra tartotta, de nyelvészeti és nyelvújítói munkásságával, a magyarság nyelvrokonaival kapcsolatos elképzeléseivel is ösztönzőleg hatott kortársaira. Egyszer II. József is fogadta őt, mert Révai beterjesztette a császárnak egy magyar tudós társaság megalapítására tett tervezetét, de nem járt sikerrel, már csak azért sem, mert a „kalapos király” a birodalom németesítésében volt „érdekelt”.

Révai sajnos csak öt évig tanított az egyetemen, 1808-tól 1830-ban történt nyugdíjazásáig Czinke Ferenc (1761–1835) vette át a tanszéket. Több mint két évtizedes tevékenysége azonban egyáltalán nem váltott ki elismerést. A hallgatók olykor teljesen ignorálták az előadásait, de az is megesett, hogy a szemébe mondták a véleményüket.

Vitkovics Mihály (1778–1829), aki származását tekintve szerb volt ugyan, de sok versét magyarul írta, viszont előbb szerbre fordította, majd átstilizálta és saját műveként adta ki Kármán József Fanni hagyományai című regényét, Czinke Ferencről a következőket jegyezte fel: „Márcziusnak 2-án Czinke Ferenc, a magyar nyelvtan tanító professzora fellépett és egy kis beszédet deklamált. Kihullott fogai és recsegő szavai miatt egy kissé visszásan ütött ki ez. A juristák és filozófusok által az ő szerzette idilliumokat akcióban produkáltatta. Köpedelem volt látni és hallgatni. Egy jurista egész bátorsággal tilinkózott és fújta a nótát: bujdosik a disznó kilenc malacával… Milyen emberekre bízatik a magyar nyelvtanítás! Mire jutott a magyar kathedra Révai elhalálozása után…”

Vályi András és műve

Fotó: Archív

Más kortársak is eléggé lesújtó véleménnyel voltak Czinkéről. Vörösmarty Mihály egy gúnyos epigrammát tett közzé róla, Kazinczy Ferenc pedig Pálóczi Horváth Ádámnak (1760–1820) írt levelében így fakadt ki: „Izetlenebb buffót nem ismerek iróink közt, mint ezt a nyavalyás tanítót, aki elhitette magával, hogy ő is valaki, mert valami kabala és furfang professzori székhez juttatta.” Kölcsey Ferenc nemes egyszerűséggel szellemi nyomoréknak tartotta. A sors iróniája, hogy Czinke tanársága idején volt egyetemi hallgató Katona József (1791–1830), a Bánk bán szerzője, de mint feljegyezték a magyar irodalom és történelem szeretetét nem Czinke előadásai keltették fel benne, hanem az egyetemi könyvtár régi magyar meg latin nyelven írt históriás könyveinek szorgos olvasgatása. Későbbi főnöke egyebek mellett így jellemezte: „a fiatalság erkölcsrontó helyeit nem látogatta, hanem üres idejét inkább a magyar irodalom, főként pedig az esztétika tanulmányozására fordította és engem személye iránt annyira lekötelezett, hogy biztos reményem van (…), hogy a hazának hasznos polgára fog lenni.”

Megjelent a Magyar7 2025/31. számában.

Megosztás

Címkék