Mindenki „hangja” volt
Bodri Eleonórát, Nórit, Nórikát a feleségem révén ismertem meg a nyolcvanas években. Nóri akkortájt (1983-ban) került a Csehszlovák Rádió Magyar Adásába, és később a sors úgy hozta, hogy jó ideig kollégák is voltunk.
Aki valaha is dolgozott ilyen helyen, tudja, állandó készenlétet, pontosságot, kreativitást, tehetséget, lemondást és sok minden mást igénylő a mindenkori rádiós munkája.
Nóri kezdetben bemondóként dolgozott, de később szinte mindennel megbízták, műsorvezetéssel, terepmunkával stb. Ritka szép hangja volt, s úgy tudott bánni vele, mint kevesen. Különböző közösségi és Csemadok-rendezvények műsorvezetőjeként már a hangja garantálta a sikert.
A vásárúti rétesfesztiválokon zsűrizett is, és a rádióban is gyakran beszélgetett a finom ételekről és a főzésről. Sok olyan műsorhoz is a hangját adta, amelyet rádiós kollégái szerkesztettek, akik joggal gondolták azt, hogy így könnyebben eljut a hallgatók szívéhez.
Veleszületett nyitottsága, érdeklődése mások iránt és természetes kedvessége könnyedén megoldotta a beszélgetőtársak, „riportalanyok” nyelvét, s megnyitotta a szívüket is. Személyes adottságai és kitartása révén a magyar adás ikonikus alakjává lett, akivel sok hallgató (persze inkább az idősebbek) még „beszélgettek” is otthon, mint családtaggal („bekapcsoljuk a magyar adást, ma mit mondasz nekünk Nórika?”), s olykor be is vallották neki, hisz sok hallgató hívta őt fel telefonon, ismeretlenül is.
Bodri Nóra rádiósként maga volt a megbízhatóság; a kellő időben mindig ott ült a stúdió mikrofonja előtt.
Pedig sok ideig leledzett a magyar adás a „piramis” hetedik emeletén, amikor a stúdiók az épület földszint alatti, –2. szintjén helyezkedtek el. A hírszerkesztés a 7. emeleten történt, s a szerkesztő még az utolsóként érkezett hírt is be akarta tenni a hírcsomagba, így a dundi Nórikának bizony sokszor alig maradt ideje arra, hogy a „sípszóra”, amely a pontos időt jelzi, a mikrofonhoz érkezzen még egy nehéz stúdióajtót is legyőzve. S a hírolvasás mindig minden baki és lihegés nélkül elvégeztetett.
Hogy csinálta? Nekem is rejtély. Számos hasonló dolgot el lehetne mesélni vele kapcsolatban, de ez most nem a legalkalmasabb idő erre. Tény, hogy Bodri Nórinál a rádió, és annak ügyes-bajos dolgai mindig a legfontosabbak voltak.
Ezért egy kicsit, akarva-akaratlanul is, háttérbe szorult a személyes élete. Mert kevés ideje maradt másra…
Egyszer mondtam is neki tréfásan, hogy ő a rádió „menyasszonya”. Hát, majdnem, mondta hangosan felkacagva. (Aki ismerte, sosem felejti el, hogyan tudott kacagni!) Vagy másfél éve meglátogatott minket, beszélgettünk a „régi szép időkről”, amikor még fiatalabbak voltunk. Nem panaszkodott, nem mondta, hogy nem bírná a strapát a munkában, arra gondolt, talán egy kis ideig még nyugdíjasként is elviselné, mert szereti a munkáját. Utolsó telefonhívásakor, nem is olyan túl régen, elmondta, hogy rosszul lett, s most vizsgálgatják, mi lehet a baj. Különösebben nem panaszkodott, s megígérte, ismét meglátogat minket.
Majd… hamarosan. Halálát nagy megdöbbenéssel fogadtuk. Nagyon fog hiányozni, és nem csak nekünk.
Bodri Eleonóra temetése szerdán, augusztus 13-án, délután 16 órakor lesz a vízkeleti temetőben. A helyi katolikus templomban 15.15-kor kezdődik az emlékére tartandó szentmise.
