BUDAPEST. Szörényi Levente és Bródy János darabját, a Veled, Uram rockoperát a Budapesti Operettszínház és Thália Színház közös produkcióként mutatja be március 30-án.
BUDAPEST. A főpolgármester álláspontja szerint megfélemlítették Bozsik Yvette-t, aki emiatt nem veszi át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.
TOKIO. "Négyszögletes" galaxist fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport; a Leda 074886 katalógusjelű csillagváros hetvenmillió fényévnyire van bolygónktól.
LOS ANGELES. Hivatalossá vált a John Carter című film hatalmas bukása: a Disney filmstúdió bejelentette, hogy várhatóan 200 millió dolláros veszteséget könyvel el az alig két hete a mozikba került filmmel az első negyedévben.
BRÜSSZEL, RÉVKOMÁROM. Esterházy János gróf, felvidéki mártír politikus halálának 55. évfordulójára emlékeznek ma este fél nyolctól a brüsszeli Balassi Intézetben. Boráros Imre révkomáromi színművész társaival Siposhegyi Péter "Hantjával sem takar -- János passió" című monodrámáját mutatja be a brüsszeli megemlékezés keretében.
SIÓFOK. Sokszínű, a turisták számra is vonzó programokkal - koncertekkel, táncszínházzal, versmondókkal, kiállítással, humorral - várja az érdeklődőket a Siófoki Tavaszi Fesztivál március 22. és április 14. között.
KOLOZSVÁR. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elkészíttette az egykori kolozsvári Sissi-szobor másolatát, melyet az eredeti helyén, a Fellegvár hegyoldalában szeretne felállítani.
RÉVKOMÁROM. Hihetetlen alkalmi kedvezményeket kínál a Komáromi Jókai Színház! Aki most vásárol két jegyet Székely János: Caligula helytartója című drámájára, egyet fizet, a másik belépőjegyet pedig ingyen kapja. A diákok diákigazolványuk felmutatásával féláron válthatnak belépőt az előadásra.
LOS ANGELES. Az idei év A nyolcadik utas: a Halál bemutatójának 33. és a Szárnyas fejvadász moziba kerülésének 30. évfordulója. A két stílusalapító film rendezője, Ridley Scott különleges módon ünnepli az évfordulót: visszatér az űrbe.
BUDAPEST, POZSONY. 1832. március 19-én született Vámbéry Ármin Kelet-kutató, a 19. század egyik leghíresebb magyar tudósa, aki dervisnek öltözve utazta be Közép-Ázsiát.
NYITRA, SZELMENC. Filmvetítésre kerül sor kedden a Nyitra Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának zobor-alji épületében a P6-os teremben, este nyolc órától. A filmvetítés szervezője a Juhász Gyula Ifjúsági Klub.
BUDAPEST. Március 18-án lenne nyolcvanéves John Updike Pulitzer-díjas amerikai író, esszéista. Írásai Hamlet udvarától a gyarmatosítás utáni Afrikáig sokféle helyszínen játszódtak, de az amerikai peremváros volt igazi irodalmi otthona.
BUDAPEST. Az olaszországi Torinóból érkező Compagnia EgriBiancoDanza nyitja április 24-én a Budapest Táncfesztivált, a Nemzeti Táncszínházban.
LONDON. Hosszas viszálykodás után kibékült Sir Mick Jagger és Keith Richards - és állítólag máris jubileumi Rolling Stones-turnét fontolgatnak.
TATABÁNYA. Az idei Tatabányai Tavaszi Fesztivál a kitűnő zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus, Kodály Zoltán emléke előtt tiszteleg. A programok sorában művésztanári koncertek, jelenlegi és egykori növendékek hangversenyei is lesznek.
WASHINGTON. Amerikában azért "értik félre" Magyarországot, mert hallgatnak az elfogult forrásból származó információkra - jelentette ki pénteken Washingtonban az MTI-nek Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, aki Bartos Mónika képviselő (Fidesz) társaságában tesz látogatást az Egyesült Államokban.