2012. május 22., 11:06

Orosz lapok: Nikoliè Moszkva és Brüsszel között

MOSZKVA. Szerbia új elnöke a héten Moszkvába készül, de sietett megnyugtatni Brüsszelt is: országa továbbra is Európába akar betagozódni - emelték ki kedden orosz lapok.
A Kommerszant című politikai-gazdasági napilap megerősítette a kormányzó Egységes Oroszország párt (JeR) képviselőjének hétfői értesülését, miszerint Tomislav Nikoliè az elnökválasztáson aratott győzelmét követően azonnal ígéretet tett arra, hogy Moszkvába utazik. Szándéka szerint részt vesz az orosz párt kongresszusán, amellyel együttműködési megállapodása van az általa vezetett Szerb Haladó Pártnak.

A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy az új szerb államfő egyúttal bejelentette: Brüsszelbe és Washingtonba is ellátogat. Ezzel azt erősítette meg, hogy Belgrádnak az uniós csatlakozást célzó stratégiája változatlan marad. Brüsszel mindenki másnál előbb gratulált Nikoliè győzelméhez: az Európai Bizottság (EB) honlapján megjelent levélben José Manuel Barroso elnök és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke köszöntötte államfővé választását.

Az orosz napilap Dušan Janiè szerb politikai szakértő véleményét ismertette a szerbiai kormányalakításról. "A legvalószínűbb, és Európának a legkényelmesebb változat az lesz, ha Nikoliè pártja az Ivica Daèic belügyminiszter vezette szocialistákkal és Boris Tadiè demokratáival alakít kormányt. Egy ilyen széles koalíció lehetővé teszi, hogy Szerbia az európai integrációs pályát folytassa. Minden más változat politikai bizonytalansággal fenyeget" - állapította meg a szerb szakértő a Kommerszantban.

A Moszkovszkije Novosztyi című orosz napilap kiemeli: Tomislav Nikoliè, a volt radikális politikus győzelme az elnökválasztáson megnehezítette az új szerb kormány megalakítását. Szakértők nem zárják ki, hogy Nikoliè (államfősége) idején megromlik Szerbia együttműködése a régió országaival és lelassul a délszláv ország európai integrációja - olvasható az újság csütörtöki cikkében. "Ha a kormányalakításról nem sikerül a feleknek megegyezniük, akkor nehéz időszak vár Szerbiára elkerülhetetlen előre hozott választásokkal. Sok múlik Nikolièon, aki már nem egyszer változtatta meg politikai nézetét" - nyilatkozta a Moszkovszkije Novosztyinak egy belgrádi szakértő.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.