BUDAPEST. Budapestet is érinti a Depeche Mode 2013 tavaszán kezdődő világkörüli turnéja: az elektronikus zenét játszó világhírű brit csapat május 21-én ad koncertet a Puskás Ferenc Stadionban.
BUDAPEST. Az '56-os forradalom 56. évfordulójára kiállítás nyílt a Magyar Rádióban. A közzétett anyagba a régi fényképek és hangok mellett több rádiós relikvia is bekerült.
LONDON. Tim Burton filmrendezőt, valamint élettársát Helena Bonham Carter színésznőt pályafutásuk elismeréseként a Brit Filmintézet tagságával tüntették ki a hétvégén véget ért Londoni Filmfesztiválon.
BUDAPEST. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjának, Tóth Ilonának történetéről tervezett film forgatókönyvét mutatták be Budapesten. Az eseményen Zelei Miklós író, újságíró azt mondta, "az utolsó tíz évben vagyunk, hogy '56 valódi történeteit bevigyük a köztudatba".
BUDAPEST. Százharminc éve, 1882. október 22-én halt meg Arany János, a verses epika legkiemelkedőbb magyar művelője, a magyar költészet kiemelkedő alakja, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere.
BALTIMORE. Az anya mérsékelt, sőt akár aktív testmozgása is jót tehet a magzatnak – állítják a kutatók, akik taposógépen edző várandós nők vizsgálata után jutottak erre a következtetésre.
LONDON. Elmúlt a varázs. Daniel Radcliffe (23) és barátnője, Rosie Coker (23) újai elváltak – jelentette a Daily Mail.
VARSÓ. Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című rendezése győzött a 28. alkalommal megszervezett rangos Varsói Filmfesztivál (WFF) elsőfilmes versenyében.
BUDAPEST. Az I. Ferenc József életéről szóló díszalbum tartja a csúcsot 180 ezer forintos kikiáltási árral a Habsburg-relikviákból álló ötventételes blokkban a Bábel Antikvárium ötödik, október 26-i aukcióján, amelyen ötszáz könyv és egyéb nyomtatvány, illetve kézirat kerül kalapács alá.
BUDAPEST. Zsidó Filmfesztivál kezdődik november 22-én Budapesten: a négynapos filmmustrán a zsidósággal foglalkozó játékfilmeken és dokumentumfilmeken kívül a fesztivál alkalmából kiírt rövidfilmes pályázat válogatott munkáit is műsorra tűzik.
PEKING. Acsai Tímea nyerte meg az 5. Pekingi Nemzetközi Zenei Versenyt, amelyet idén fuvolára írtak ki.
RÓMA. A Michelangelo freskóit megelőző rajzok kiállításával ünneplik meg Rómában a Sixtus-kápolna mennyezetének ötszázadik évfordulóját.
BUDAPEST. Kéthetes indiai turnéra indult a Csillagszemű Táncegyüttes a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ meghívására
VARSÓ. Megnyílt a világ legkeskenyebb háza, amelyet két többemeletes épület közé ékeltek be a lengyel főváros központi részében.
LOSONC. Október 18-án a losonci Magyar Kulturális Központban bemutatták Cs. Nagy Lajos nyelvész kutatásainak összegző munkáját, a Medvesalja magyar nyelvjárási atlaszát.
BUDAPEST. Ha politikai karikatúra, akkor még ma is sokaknak a Ludas Matyi neve ugrik be Magyarországon, bár a vicclapok hazai aranykora valójában jóval korábbra tehető.