Zsurzs Éva, aki milliókkal szerettette meg a magyar irodalmat
„Én nem ezer vájtfülű számára akarok filmet csinálni” – nyilatkozta egyszer, s ehhez szigorúan tartotta is magát. Filmjeit nemcsak a keletkezésük idején, hanem ma is milliók nézték/nézik. Alig volt olyan jeles magyar író, akivel ne dolgozott volna együtt a klasszikus Bessenyei Györgytől kezdve Jókai Móron és Mikszáth Kálmánon át a kortárs Palotai Borisig és Szabó Magdáig. Impozáns volt a színészválasztása, alig volt olyan magyar színész, akivel ne dolgozott volna együtt. Ő közvetített először színházi előadást a Magyar Televízióban, de ő rendezte az első színes magyar tévéfilmet, amely a mozikban is nagy sikert aratott. Száz éve született a Kossuth-díjas Zsurzs Éva.
A televízió hőskorában indult a pályája, amikor az még csak a rádió egyik alosztálya volt. 32 éves volt akkor, tévékészüléke még csak pár családnak volt, tévés tapasztalata még annyinak sem. Zsurzs Éva Csepelről indult, ahol édesapjának egy motorkerékpárgyára volt, s itt játszott először a munkásszínjátszó körben a később nagyszerű jellemszínésszé vált Suka Sándorral együtt. Amíg a Szentivánéji álomban Suka játszotta Zubolyt, ő volt Puck, a ravasz tündér. Bár színésznek készült (ezt az álmát végül lánya, az idén 70. születésnapját ünneplő Kati valósította meg, aki ma már a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja), mégis rendezést tanult a Színművészetin, s tehetségét előbb a rádióban próbálhatta ki, ahol olyan mesterek mellett dolgozhatott mint Cserés Miklós és Várkonyi Zoltán. De aztán jött 1957, s ha kísérleti jelleggel, de elindult a televízió is. Alig pár emberrel.
A műszaki és adminisztratív alkalmazottak mellett volt három bemondó, a tragikusan fiatalon elhunyt Lénárd Judit, Takács Marika és Tamási Eszter, valamint pár rendező, így Zsurzs mellett Mihályfi Imre, Deák István, Katkics Ilona, Kende Márta és Szőnyi G. Sándor, akikhez később csatlakozik majd Hajdufy Miklós, Esztergályos Károly, Szinetár Miklós és sokan-sokan mások. Szükség is volt rájuk, hisz a hatvanas-nyolcvanas években évi több mint száz tévéjáték is készült. Ezeket eleinte élőben vették fel, így egymás melletti két-három helyszínen vették fel a jeleneteket, s mikor beszerezték az első telerecording készüléket, azzal is csak 20 percet lehetett egyszerre rögzíteni. Így például az első színházi közvetítést (ezt is Zsurzs közvetítette), azt a bizonyos legendás Az ügynök halálát Timár Józseffel is ötszöri alkalommal sikerült rögzíteni, s mivel akkor Timár már nagybeteg volt, előfordult, hogy ugyanabban a jelenetben először télikabátban van, mert aznap este kirázta a hideg, majd pár pillanattal később ingujjban. Mégis történelmi felvétel készült, amely megőrizte ezt a színháztörténeti jelentőségű ősbemutatót.
Első tévéfilmje a Mama című játék volt a címszerepben Dajka Margittal, amely a kassai születésű Palotai Boris írásából készült, akivel több alkalommal is dolgozott együtt. Legismertebb, s legnagyobb közös sikert hozó munkájuk a Nő a barakkban című film volt, amelyet egy neves francia író, Romain Gary ötletéből írt Palotai Boris. A történet egy koncentrációs táborban játszódik, ahol az egyik rab úgy próbálja elgyötört társaiba s önmagába is lelket verni, hogy egy képzeletbeli nőt fogadnak a barakkba. Már itt megmutatkozik Zsurzs Éva egyik legnagyobb erőssége, a remek színészválasztás. Ladányi Ferenc mellett Kálmán György, Sinkovits Imre, Szabó Ernő, Rajz János, Raksányi Gellért s az egyik utolsó fellépését abszolváló Uray Tivadar. A film eljut a II. Monte-Carlói Tévéfesztiválra, ahol teljesen megbabonázza a közönséget és a zsűrit is, amelynek egyik tagja, a világhírű francia író, Marcel Achard (akinek A bolond lány című darabját évekig játssza a Madách Kamara Domján Edittel, Márkus Lászlóval és Garas Dezsővel) azt nyilatkozza: „Kár, hogy nem mutatták be, ha csak egy pillanatra is, a képzeletszülte nőt – bizonyosan ő vitte volna el a legjobb női szerep aranydíját, annyira élő volt számunkra”.
A film így is megkapta az Arany Nimfa díjat a legjobb forgatókönyvért. Palotai Boris ekkor kezdett komolyabban foglalkozni a holokauszt témájával, megírja A madarak elhallgattak és A férfi című regényeit. Előbbiből Fábri Zoltán, utóbbiból (ez a lévai írónő, Rudnóy Teréz tragikus életvégét dolgozza fel) Mihályfi Imre készít filmet.
Két évvel később újabb Arany Nimfa díj, ezúttal az Epeiosz-akció című tévéjátékért, amelyet hatalmas sikerrel vetít le a évé, de az akkori honvédelmi minisztert annyira felháborítja (tudjuk ugye: akinek nem inge…), hogy az ismétlést letiltatja.
Összesen 85 film (ha a sorozatokat is egy opusnak vesszük), s teljesen hihetetlen, hogy ennek túlnyomó része magyar mű, méghozzá kortárs, amelyeknek döntő többsége ma is megállja a helyét, vagyis nem termelési darabról vagy szocialista álerkölcsök felmutatásáról van szó. „Egyik rendezői erénye, hogy igényesen, biztos ízléssel választja tévéfilmje irodalmi alapanyagait és szereplőit. A másik: rendkívüli műgonddal párosult mesterségbeli tudása” – írja filmjeiről egyik kritikusa, Vajk Vera. De nézzük távirati stílusban, kiknek, milyen alapanyagait filmesítette meg Zsurzs Éva. Olvasóim között bizonyára aligha lesz olyan, aki ne látta volna ezeket, hisz megjelenésük idején is sokan nézték, mint kötelezőolvasmány-pótlót: A helység kalapácsa, Sárga rózsa, A fekete város, Beszterce ostroma, Különös házasság, Zrínyi, Csongor és Tünde, Felelet, A falu jegyzője, de olyan klasszikus drámákat is ő keltett új életre, mint Bessenyei György A filozófusa, Kisfaludy Károly Csalódásokja vagy Csokonai A Méla Tempefőije, amelyet akár kortárs drámának is nézhetnénk, aktualitása mit sem vesztett az évszázadok során. S amely talán akkor volt a legkevésbé aktuális, amikor a tévéjátékot forgatták.
Amikor A fekete várost készült, Szinetár Miklós volt a televízió művészeti vezetője, s behívatta Zsurzs Évát, két nagyobb szabású mű tervezete van az asztalán, Móricz Rózsa Sándora és Mikszáth utolsó munkája, melyiket válassza. Zsurzs Éva Mikszáthot választotta, így készült el kalandos körülmények között a magyar televíziózás egyik halhatatlanja.
Az alkotásból 200 perces játékfilm is készült, s amely nemcsak két csodálatos színész, Pécsi Sándor és Kiss Manyi búcsúja is volt, de olyan pályakezdőknek is lehetőséget kínált mint Nagy Gábor vagy Venczel Vera (őt már ismerhette a nagyközönség Várkonyi halhatatlan remekeiből). A film java részét egyébként szlovákiai helyszíneken, így Lőcsén, Szepesváralján, Besztercebányán, Tapolcsányban, Pozsonyban és Telcsen forgatták. Visszatérve a kortárs szerzőkhöz, többször dolgozott még Palotai Borissal, ahogy Szabó Magda több történetét is megfilmesítette, így a Danaidákat Törőcsik Marival vagy sok ezrek máig kihagyhatatlan történetét, az Abigélt Szerencsi Évával, Ruttkai Évával, Nagy Attilával, Garas Dezsővel és Básti Lajossal, aki viszont itt búcsúzott el a közönségétől. Személyes emlék, a film akkora hatással volt rám (nyolcéves lehettem akkoriban), hogy Berekfürdőn nyaralva az egész környéket bejártuk anyámmal, hogy a könyvet megszerezzük, végül Karcagon sikerült. De elővette Benedek Katalin, Barta Lajos, Cserhalmi Imre, Gyárfás Miklós, Örsi Ferenc, Kamondy László, Hubay Miklós, Örkény István és Sütő András műveit is. Utóbbi Egy lócsiszár virágvasárnapja című művében ismét együtt dolgozott Venczel Verával, valamint a címszerepet adó Juhász Jácinttal.
Sokakat megrendített az 1968-ban Szemes Piroska riportja alapján készült Mondd a neved! című filmje, amelyben egy német hadifogságba került ukrán kisfiú után nyomoznak, akit végül Magyarországon találnak meg.
Rideg Sándor regénye alapján készült (nemcsak az Indul a bakterházat írta!) a Kristóf, a magánzó című filmje a címszerepben Bodrogi Gyulával, aki hamisítatlan „székesfővárosi Ludas Matyi”-t játszik, ahogy írja róla kritikusa, Máriássy Judit. Zsurzs Éva követte el az első magyar színes tévéfilmet is, a Fekete István ifjúsági regényéből még a szerző életében készült A koppányi aga testamentumát, amely kedves játékos bájával nemcsak a tévénézők, de a mozilátogatókat is meghódította. Ebben a filmben mutatkozott be a közönségnek Benkő Péter, aki a filmben is édesapja, Benkő Gyula fiát alakította. De itt is megmutatkozott legendás színészválasztása, ebben a filmben még az alig egy mondatot elmondó Siménfalvy Sándor is fontosnak érezhette magát, nem beszélve a kor legendáiról, Bessenyei Ferencről, Tolnay Kláriról, Szirtes Ádámról, Mádi Szabó Gáborról, Inke Lászlóról, ahogy a Benkő Péterhez hasonlóan szintén pályakezdő Várhegyi Terézről és Iglódi Istvánról. Később még egyszer visszatér a korba, amikor Kolozsvári Grandpierre Emil A törökfejes kopja című regényét viszi (mozi)filmvászonra.
S ha a felsoroltak mellett szabad személyes kedvencet is kiemelni ebből a 85 filmből, akkor hadd említsem meg az Otelló Gyulaházánt, ezt a bohókás, vidéki színházi történetet Domján Edittel, Básti Lajossal, Törőcsik Marival, Bilicsi Tivadarral és természetesen filmjeinek egyik állandó szereplőjével, Bessenyeivel, aki Mikszáth két örökbecsű hősét, Görgey alispánt és a bolond nedeci grófot, Pongrátz Istvánt is eljátssza majd, ahogy nagyon szeretem az idős férfi és fiatal nő különös kapcsolatát bemutató Burok című, szintén kortárs, Kolozsvári Grandpierre Emil tollából forgatott tévéjátékát is, Básti Lajossal és Urbán Erikával, a Psota Irén címszereplésével készült Élektrát, s egyik utolsó filmjét, a Rómeó, Júlia és a sötétség című filmjét, amely azon ritka kivételek közé tartozott, amely nem magyar alapműből, hanem a kiváló cseh író, Jan Otčenášek drámájából készült. De a felsorolást még sokáig folytathatnám, hisz Zsurzs Éva nélkül nem úgy alakult volna a magyar televíziózás, mint ahogy alakult, s bizony, a magyar irodalom is rendkívül hálás lehet neki.
S ha már más nem akadt, 19 évvel a halála 2016-ban a lánya, Kati és tanítványa, Babiczky László rendező összeállítottak egy rendhagyó emlékkönyvet róla, amelyben nemcsak az életét mondják fel, nemcsak a filmjeit sorolják fel, hanem munkatársai is emlékeznek rá.
Közülük idézzük ide a ma is élő Szinetár Miklóst, egykori főnökét, aki szerint „Zsurzs Éva egy rendkívül értelmes, tehetséges, kreatív ember volt. Nem véletlen, hogy filmjei rendkívüli közönségsikert arattak,. Óriási érzéke volt ahhoz, hogy mi az a magyar irodalomban, ami a legjobban és a legsikeresebben eljut a televízió nézőihez.
A másik csodálatos tulajdonsága az volt, ahogy a színészekkel tudott bánni. Először is nagyszerűen válogatta meg . Filmjeinek példásan jó a szereposztása. A másik az a hangulat, amit a forgatáson tudott teremteni. Alkotói hangulat volt. A színészek biztonságban érezték magukat. Partner volt, szerethető ember. A Magyar Televízió hőskorának meghatározó, talán legjelentősebb alkotója”.
Utoljára, már a rendszerváltás után, 1993-ban még filmszalagra vitte Szigligeti Ede A csikós című népszínművét (ebben meg Juhász Jácint búcsúzott el), s volt még két álma, Móricz Erdélyének és Fejes Endre Rozsdatemető című műveinek a megfilmesítése. Utóbbinak már a forgatókönyve is kész volt, de az akkori illetékesen nem tartották aktuálisnak. Nem is sejtették, hogy két évtizeddel később meg már túl aktuális lesz. De mégsem lehet hiányérzetünk, hisz alig múlik el hét, hogy ne találkoznánk filmjeivel valamelyik tévécsatornán, amelyek nemcsak kötelező olvasmányok elolvasása helyett ajánlottak, hanem irodalompótlékok is ebben a rohanó, értékfelejtős világban.
