Százharminc éve hunyt el Arany János
BUDAPEST. Százharminc éve, 1882. október 22-én halt meg Arany János, a verses epika legkiemelkedőbb magyar művelője, a magyar költészet kiemelkedő alakja, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere.
Arany 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Nemességüket soha elismertetni nem tudó szülei akkori értelemben idős emberek voltak, akik féltő szeretettel nevelték gyermeküket. Mire iskolába került, már folyékonyan írt és olvasott, szinte mindent, ami a keze ügyébe került.
A debreceni kollégiumban tanult, festett, dalokat szerzett, miután apja megvakult, tanulmányainak költségét segédtanítóskodással teremtette elő. A félénk ifjú tizenkilenc évesen váratlanul félbehagyta tanulmányait és jeles bizonyítványával hóna alatt színésznek állt. A társulat néhány hónap alatt felbomlott, a kiábrándult, lelkifurdalástól gyötört Arany hazatért. Anyja rövidesen meghalt kolerában, és Arany úgy döntött, megpróbál "közönséges ember lenni, mint más". 1840-ben elvette Ercsey Juliannát, aki hűséges társa lett, a házasságból két gyermekük született, Juliska és László - utóbbi az az Arany Laci, akihez Petőfi gyermekverse szól, s aki maga is jeles költő lett, fő műve a Délibábok hőse.
Arany 1846-ban a Kisfaludy Társaság vígeposz írására hirdetett pályázatára küldte be Az elveszett alkotmány című eposzát, s elnyerte a 25 arany pályadíjat. 1847-ben megnyerte a társaság "költői beszélyre" kiírt pályázatát, a Toldi Petőfi barátságát is meghozta számára. Kapcsolatuk lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást jelentett Aranynak, amelyhez élete végéig hű maradt.
Az 1848-as forradalom idején önkéntes nemzetőrszolgálatot teljesített, majd fogalmazói állást kapott a belügyminisztériumban. Az összeomlás után neki is menekülnie kellett, mély lelki válságát tetézte Petőfi halálhíre. 1851-től Nagykőrösön tanított, a Bach-korszak és saját hangulatát többéves hallgatás után olyan versekben fejezte ki, mint a Letészem a lantot, a Fiamnak, A honvéd özvegye. Arany első nagy ballada-író korszaka is a nagykőrösi években indult olyan remekművekkel, mit az Ágnes asszony, a Walesi bárdok, a Mátyás anyja, az V. László, a Szondi két apródja és ekkor jelentette meg A Toldi estéjét is.
Arany 1860-ban Pestre költözött és a Kisfaludy Társaság igazgató-titkára lett. Hosszú ideje kísértette az elveszett magyar "őseposz" rekonstruálásának terve, az általa tervezett Csaba-trilógiának azonban csak előtörténete született meg. Ez az 1862-63-ban írott Buda halála, Arany egyik legkiérleltebb epikai alkotása, amely a "néptudalomban" élő eszmét és témát dolgozta fel. Arany 1865-ben az MTA titkára, 1870-től főtitkára lett, az Akadémiát 1877-ben hagyta ott. Idős korában a nyarat a Margitszigeten töltötte, ennek az időszaknak a terméke az Õszikék költeményciklus, a Toldi szerelme, a balladák újabb sorozata, mint a Hídavatás, Vörös Rébék, Tetemre hívás, és több Shakespeare- és Arisztophanész-drámát is lefordított.
Élete utolsó szakaszában sokat betegeskedett, 1882 őszén meghűlt, tüdőgyulladást kapott, a halál karosszékékében érte 1882. október 22-én. Stróbl Alajos mintázta szobra 1893 óta áll a Nemzeti Múzeum előtt.
A debreceni kollégiumban tanult, festett, dalokat szerzett, miután apja megvakult, tanulmányainak költségét segédtanítóskodással teremtette elő. A félénk ifjú tizenkilenc évesen váratlanul félbehagyta tanulmányait és jeles bizonyítványával hóna alatt színésznek állt. A társulat néhány hónap alatt felbomlott, a kiábrándult, lelkifurdalástól gyötört Arany hazatért. Anyja rövidesen meghalt kolerában, és Arany úgy döntött, megpróbál "közönséges ember lenni, mint más". 1840-ben elvette Ercsey Juliannát, aki hűséges társa lett, a házasságból két gyermekük született, Juliska és László - utóbbi az az Arany Laci, akihez Petőfi gyermekverse szól, s aki maga is jeles költő lett, fő műve a Délibábok hőse.
Arany 1846-ban a Kisfaludy Társaság vígeposz írására hirdetett pályázatára küldte be Az elveszett alkotmány című eposzát, s elnyerte a 25 arany pályadíjat. 1847-ben megnyerte a társaság "költői beszélyre" kiírt pályázatát, a Toldi Petőfi barátságát is meghozta számára. Kapcsolatuk lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást jelentett Aranynak, amelyhez élete végéig hű maradt.
Az 1848-as forradalom idején önkéntes nemzetőrszolgálatot teljesített, majd fogalmazói állást kapott a belügyminisztériumban. Az összeomlás után neki is menekülnie kellett, mély lelki válságát tetézte Petőfi halálhíre. 1851-től Nagykőrösön tanított, a Bach-korszak és saját hangulatát többéves hallgatás után olyan versekben fejezte ki, mint a Letészem a lantot, a Fiamnak, A honvéd özvegye. Arany első nagy ballada-író korszaka is a nagykőrösi években indult olyan remekművekkel, mit az Ágnes asszony, a Walesi bárdok, a Mátyás anyja, az V. László, a Szondi két apródja és ekkor jelentette meg A Toldi estéjét is.
Arany 1860-ban Pestre költözött és a Kisfaludy Társaság igazgató-titkára lett. Hosszú ideje kísértette az elveszett magyar "őseposz" rekonstruálásának terve, az általa tervezett Csaba-trilógiának azonban csak előtörténete született meg. Ez az 1862-63-ban írott Buda halála, Arany egyik legkiérleltebb epikai alkotása, amely a "néptudalomban" élő eszmét és témát dolgozta fel. Arany 1865-ben az MTA titkára, 1870-től főtitkára lett, az Akadémiát 1877-ben hagyta ott. Idős korában a nyarat a Margitszigeten töltötte, ennek az időszaknak a terméke az Õszikék költeményciklus, a Toldi szerelme, a balladák újabb sorozata, mint a Hídavatás, Vörös Rébék, Tetemre hívás, és több Shakespeare- és Arisztophanész-drámát is lefordított.
Élete utolsó szakaszában sokat betegeskedett, 1882 őszén meghűlt, tüdőgyulladást kapott, a halál karosszékékében érte 1882. október 22-én. Stróbl Alajos mintázta szobra 1893 óta áll a Nemzeti Múzeum előtt.
Forrás
MTI
