2012. október 21., 17:55

Cserhalmi Sára filmje díjat nyert a rangos Varsói Filmfesztiválon

VARSÓ. Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című rendezése győzött a 28. alkalommal megszervezett rangos Varsói Filmfesztivál (WFF) elsőfilmes versenyében.
A lengyel fővárosban vasárnap zárult tíznapos nemzetközi filmszemlén több mint 200 filmet vetítettek a világ közel 50 országából.

Az elsőfilmes versenyben 15 pályakezdő között indult a magyar alkotó, aki rendezői vizsgafilmjével személyesen mutatkozott be Varsóban. A nemzetközi közönség előtt júliusban Karlovy Varyban debütált film főszerepeit Cserhalmi György és Derzsi János alakítja.

A filmproducerek nemzetközi egyesülete által három éve a tizennégy legrangosabb nemzetközi seregszemle között számon tartott fesztivál fődíját Frederic Fontayne rendező Tango Libre című alkotása nyerte. A belga film egy börtönben játszódik, ahol a hősnő férjét és szeretőjét látogatja. A találkozások azt a börtönőrt is érdeklik, aki a nőt egy tánciskolában ismerte meg.

A legjobb rendezésért Andrzej Jakimowskit díjazták Imagine című filmjéért, amelynek hőse, a vak Ian a térben való tájékozódásra tanítja a látássérültek klinikájának pácienseit.

A dokumentumfilmek versenyét - amelyben Matusik Szilárd Vakondok 2 című alkotása is ringbe szállt - a lengyel Micha³ Marczak Fuck for Forest produkciója nyerte. A rendezőt a lengyel média szerint meglepte a kitüntetés, mivel a szakmai kritika egy része bírálta, hogy "idiótákkal foglalkozik". A film ugyanis a címben szereplő szervezetet mutatja be, amely saját készítésű pornófilmekkel keres pénzt ökoprojektek finanszírozására.

A fesztivál versenyprogramjának zsűrijében magyar részről Berger József producer vett részt.

A különprogramban Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és uraim című montázsfilmje mellett a tizenegy magyar rendező rövidfilmjét egybefűző, Magyarország 2011 című szkeccsfilmet tűzték műsorra.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.