„Nagykorú” és fiatal felvidéki magyarock
Tavalyelőtt a SZMAZE és a nagymegyeri Big Man Pub szervezésében három „nagykorú” felvidéki zenekar idézte meg a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrházi rockkoncertjeinek hangulatát a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A Nagykorú Felvidéki Zenekarok a Csaplárban nevű megmozdulás olyan jól sikerült, hogy a VMK akkori igazgatója, Takács Tímea javasolta, hogy az „öregek” mellett a fiatalok is kapjanak teret, a „veteránok” pedig megérdemelnék, hogy egy regionális elismeréssel díjazzák eddigi munkájukat.
A szavakat tettek követték, és a következő évben már egy tehetséges fiatalokból álló együttes is csatlakozott a többiekhez, társszervezőként pedig a művelődési ház is az ügy mellé állt. Ez a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének sem volt ellenére, amely szervezet alapból igyekszik támogatni a fiatal előadókat.
Ezenkívül a szervezők megalapították a Felvidéki Magyarock Életműdíjat, amelyet első ízben a RAF-II zenekarnak ítéltek oda.
Időközben a Csaplár Benedek VMK élén igazgatóváltás történt, de az új vezető, Iván Péter is támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
Az első életműdíjat a RAF-II zenekar a díszoklevélben szereplő indoklás alapján a több mint négy évtizeden átnyúló munkájáért és a felvidéki magyar könnyűzene népszerűsítése érdekében kifejtett kimagasló művészi teljesítményéért kapta. A zenekar tagjai meglepődve vették tudomásul, hogy rájuk esett a választás.
mondta akkor a zenekar frontembere, Hervay László Enosz.
A Felvidéki Magyarock Életműdíj a Dunaszerdahelyi járás olyan, legalább 18 éve létező, magyar nyelven megszólaló könnyűzenei formációinak adományozható, amely saját szerzeményei által és kimagasló művészi teljesítményével az élőzene varázsát viszi a színpadokra. A díjazottról minden évben az alapítók döntenek. A díjátadó minden évben a Nagykorú Felvidéki Zenekarok a Csaplárban eseményén, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban valósul meg.
Az elismerés egy kottavonalakra helyezett fekete színű, nyolcad hangjegyre hajazó elektromos gitárt ábrázol nemzeti színű zászlóval és a Felvidéki Magyarock Életműdíj felirattal, továbbá a díjhoz tartozik egy exkluzív tokkal ellátott, rámába keretezett speciális díszoklevél és minden évben egy, a díjazott zenekar tagjait ábrázoló egyedi akrilfestmény, akvarell vagy vegyes technikájú kompozíció ifj. Nagy Dániel jóvoltából.
Michnya Róbert, a díj társalapítója elmondta, hogy a felvidéki magyar zenekaroknak – legyen szó professzionális, félprofi vagy amatőr formációról – gyakran méltatlan körülmények között kell teljesíteniük, a tevékenységüket nem igazán becsülik meg. Mint mondta, hosszú ideig egyedül a Harmónia-díj – ami egy nagyszerű kezdeményezés volt – ismerte el munkájukat, bár a legutolsó hírek szerint az a díjátadó gálaest megszűnt vagy átalakult.
vélekedett Michnya Róbert, alias Bigman, aki azt is elárulta, hogy az idei díjazott formáció nagyon megérdemli az elismerést, hiszen évek óta jelen van nemcsak a honi, de a magyarországi könnyűzenei körforgásban is.
A rendezvény 2025. október 25-én, szombaton 18 órakor kezdődik a tavalyi életműdíjas, a RAF-II koncertjével, utána az előzetes műsortervtől eltérően nem a következő zenekar játszik, hanem az ünnepélyes díjátadóra kerül sor. Második csapatként az Expired Passport lép pódiumra, a rendezvény végén pedig a FEZET tehetségkutatójának győztese, a Bogas lép színpadra.
A belépés ingyenes, becsületkasszás. A helyszínen büfé is lesz.
A program tehát a következő:
17:45 – kapunyitás
18:00 – RAF-II
19:30 – A Felvidéki Magyarock Életműdíj ünnepélyes átadása
19:50 – Expired Passport
21:20 – Bogas