BUDAPEST. Vándorszínészek címmel forgatja új filmjét Sándor Pál: az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös road movie egy színtársulat utazásának humorral és iróniával átszőtt története.
KASSA. A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ szervezésében, idén először, Essencia címmel kassai kerületi néptánc-antológia lesz. A megye néptánccsoportjainak szakmai találkozóját október 24-én, szombaton tartják a Grand Színházban (Jumbó Centrum), a rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik. Az esti gálaműsorban a budapesti Fitos Dezső Társulat mutatja be Tántorgók című előadását.
BUDAPEST. Sikerrel indult Mága Zoltán Hegedűvel a világ körül című, a magyar zenei kultúrát népszerűsítő százállomásos koncertsorozatának egyesült államokbeli szakasza, amelyet nagy várakozás előzött meg, mert a művész önálló show-műsorát az USA legnagyobb közszolgálati televíziója, a PBS képernyőjén több mint 110 millió néző láthatta.
BUDAPEST. A Coldest City című hidegháborús filmben James McAvoy partnere lesz az Oscar-díjas színésznő.
LOS ANGELES. Bruce Willis újra visszatér John McClane szerepében: a hatodik Die Hard-filmben játszik az akciósztár.
RÉVKOMÁROM. A komáromi Jókai Színházban bemutatták Tersánszky Józsi Jenő és Pille Tamás meséjét, a Misi Mókus kalandjait Pille Tamás rendezésében.
BUDAPEST. Folytatódik a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) koncertsorozat és adománygyűjtés a határon túli magyar településeken. Október 18-án Magyarkanizsán, 24-én Nagyváradon lesz rendezvény, a záró gálát november 8-án tartják a Pesti Vigadóban.
DUNASZERDAHELY. A Csallóköz központjában 33 hajléktalant tartanak nyilván. Az önkormányzat november elsejétől éjszakai melegedőt működtet majd számukra, valamint szükségszállást biztosít a kritikus élethelyzetbe került egyéneknek és családoknak. Ezzel a város vezetése átfogó megoldást kínál a fedél nélkül maradtak helyzetének rendezésére.
POZSONY. A fiatal sporttehetségek hatékonyabb és minőségibb felkészítését, a tehetségek kiválasztásának hatékonyságát hivatott megcélozni az az oktatásügyi tárca műhelyéből származó, Az ifjú sporttehetségekkel való munka koncepciója elnevezésű tervezet, amelyet szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány. A 6-10 éves korosztály alkalmassági vizsgálata ebben a tekintetben újdonságnak minősül.
VISONTA. Magyarország legnagyobb fotovoltaikus erőművét adta át szerdán a Mátrai Erőmű Zrt. a Mátrában, az Õzse-völgyi zagytározó sík felületén.
LONDON. A jamaicai születésű Marlon James vehette át kedd este Londonban a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Man Booker-díjat.
LOS ANGELES. Leonardo DiCaprio produkciós cége és a Paramount hollywoodi filmstúdió lecsapott a Volkswagen-botrányról készülő könyv megfilmesítési jogaira.
ADELAIDE. Bár az óceánokban jelenleg hemzseg az élet, a szén-dioxid-kibocsátás emelkedő mértéke kutatók szerint a tengeri tápláléklánc felülről kiinduló összeomlását válthatja ki.
NYITRA. A mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek is be kellett avatkozniuk annál a súlyos közlekedési balesetnél, amely a Nyitra és Verebély között történt. Az I. osztályú utat a baleset miatt lezárták.
FRANKFURT. Frank Witzel német író kapta az idei Német Könyvdíjat - jelentették be hétfő este Frankfurtban.
RÉVKOMÁROM. Zsúfolásig megtelt a Kultúrpalota díszterme a Városmisszió bensőséges hangulatú, hétfő esti rendezvényén, Kudlik Júlia egykori népszerű televíziós bemondó-újságíró és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes A szeretet kommunikációja című felvidéki lemezbemutató koncertjén.