2016. március 14., 11:08

Komáromi főhajtás az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt

KOMÁROM. Elszántan óvni az álmokat című kétórás, színvonalas ünnepi műsorukkal tisztelegtek az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt a komáromi diákok vasárnap este a városi művelődési központ több száz érdeklődővel megtelő nagytermében. A zenés-dalos-táncos-irodalmi összeállítás rendezője a házigazda intézményen kívül a Csemadok Komáromi Városi Szervezete, illetve a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre volt.
201603141103110.k2.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A Szózat elhangzása után Varga Anna, a komáromi városi művelődési központ (vmk) igazgatónője üdvözölte a jelenlevőket. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a komáromiak az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra újabban már nemcsak a Jókai- és Klapka-szobornál március 15-én tartandó ünnepségeken emlékeznek meg, hanem nemes hagyománnyá vált a helyi alap- és középiskolák vmk-ban mintegy előzöngeként megvalósuló közös megemlékezése is, amiért elsősorban Stirber Lajos karnagyot, a Magyar Kultúra Lovagját illeti köszönet. Majd felkérte Stubendek László polgármestert, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnökét, hogy tartsa meg ünnepi köszöntőjét.

Stubendek beszédében örvendetesnek nevezte azt, hogy Komáromban egyre több nemzeti identitásunkhoz, történelmünkhöz kapcsolódó eseményről emlékeznek meg rendszeresen.

„Összetartozásunkért tesszük le köveinket június 4-én a trianoni emlékoszlophoz. Büszkén valljuk államalapító királyunknak Szent István királyt annak lovasszobránál. Október 6-án nemcsak az aradi mártírok előtt hajtunk fejet, hanem egyben a hős komáromi honvédek előtt is. Legújabban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszmeiségét is méltónak tartjuk arra, hogy itt, Komáromban is megemlékezzünk róla. Úgy érzem, hogy ezek a több száz embert megmozgató és lelkesítő ünnepek a keresztény nagyünnepekkel együtt magyarságunk, emberségünk alappilléreit is képezik“ – mondta el.

A Csemadok-elnök kiemelte, hogy az idei március tizenötödikének azonban van egy jelentős aktualitása is: „120 évvel ezelőtt, 1896-ban állították eleink a magyar szabadságeszmének egyik legnagyszerűbb alkotását, városunk főterének mindnyájunk fölé magasodó jelképét, Klapka György tábornok bronzszobrát“. Köszöntője végén pedig a közönséget arra szólította fel, hogy vele együtt fennhangon zengje a Klapka-indulót: „Híres Komárom, be van véve, Klapka György a fővezére. Büszkén kiáll a csatatérre, hajrá huszárok, utánam előre!“.

Az ünnepi köszöntőt követően Bagócsi Lilla, a Selye János Gimnázium (SJG) diákja egymás után szólította színpadra az est szereplőit. Elsőként a Stirber Lajos karnagy által vezényelt, a vmk és a Jókai Mór Alapiskola közös Gaudium Vegyeskarának dalait élvezhette a közönség, közreműködött Fekete Éva (zongora) és Misák Bence (Fuvola). Majd Nagy Ferenc versmondó Elszántan óvni az álmokat című saját versével lepte meg a hallgatóságot. A többi között hangsúlyozta: „Bizony, a szellem napvilága még be sok ház ablakán nem ragyog. Törjük meg hitetlenek agresszív hatalmát, feledve sok-sok bukott tegnapot, vívjuk meg a lélek forradalmát! Igénye maradék hitünkből adódik, a forradalom folytatódik. A forradalom megtisztulás, a forradalom földindulás, égi viharok földi mása, létünk: világunk sava-borsa, szívben dől el a haza sorsa...“.

A komáromi Jókai Mór Alapiskola és a vmk közös 40 tagú Kicsinyek Kórusa, Pfeiferlik Annamária vezényletével katonadalokat adott elő. A megalakulásának 45. évfordulóját ünneplő énekkar után a gimnazisták 1848/49-es magyar szabadságharc és Petőfi Sándor költészete előtt tisztelgő, a hajdani történelmi eseményeket is felidéző zenés-irodalmi műsorukat mutatták be, amelyet Spátay Adriana tanárnő rendezett, zenei alapjait pedig Farnbauer Péter zenész készítette. Azután Add gyermeked kezébe nemzeted zászlaját című, látványos gimnasztikai betéttel is párosuló összeállításukkal kedveskedtek a közönségnek a „jókais“ diákok. Műsorukat Cséplő Viktória, Gáspár Eszter és Vinczencz Andrea tanárnő rendezte.

Azt követően Korpás Réka, a budapesti Bartók Béla Konzervatórium népdal szakos diákja és Cséplő Cintia, a Selye János Egyetem versmondója lépett fel. Azután a Gaudium Vegyeskarnak és hangszeres kamaraegyüttesének, illetve a szintén Stirber Lajos karnagy által vezényelt gimnáziumi kórusnak jutott a főszerep. Magyar zeneszerzők már-már klasszikussá váló hazafias, kortárs művei (Reményik-Kormorán: Templom és iskola, Koltay Gábor: Kell még egy szó, Ismerős Arcok: Nélküled – Mi egy vérből valók vagyunk stb.) csendültek fel, Nagy Ferenc versmondó pedig Ady Endre A föl-földobott kő című versét mondta el. A közös produkciót szűnni nem akaró vastapssal hálálta meg a közönség.

Végül Langschadl István, a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Körének elnöke egy-egy szál virággal köszönte meg a lélekmelengető, nemzettudaterősítő műsort összeállító pedagógusok munkáját, záróakkordként pedig a szereplők a hallgatósággal közösen énekelték el a Himnuszt.

A komáromiak és a környező településekről érkezők március 15-i műsoros megemlékezése kedden fél ötkor Jókai Mór szobránál kezdődik, majd öt órakor a Klapka-szobornál folytatódik. Aznap Feszty Zsolt – komáromi önkormányzati képviselő és Elek József – az Selye János Gimnázium tanára lesz az ünnepi szónok. A szabadtéri ünnepség két szervezője: a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Komáromi Városi Szervezete mindkét helyszínre szeretettel várja-hívja a komáromiakat.

201603141103110.k2.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.