KOMÁROM. 2017. július 3-tól július 7-ig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége rendezésében tartják a VII. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort és a XIV. Jókai Mór Vers-és Prózamondó Tábort.
Színes témákkal jelentkezik csütörtökön az Alpok-, a Duna- és az Adria menti országok közös televízió műsora. A kutyafogat és a természetvédelem áll a fókuszban, s a nézők egy hajdani falu falai közé is bepillanthatnak.
RÓMA. Mini Pompejit fedeztek fel Róma harmadik metróvonalának ásatásakor: egy római korból származó, tűzeset miatt részben elpusztult arisztokrata ház maradványai kerültek elő bútorokkal és háziállatok csontvázaival együtt.
SOPRON. A Halott Pénz három kategóriában is elnyerte a második alkalommal átadott Petőfi Zenei Díjat hétfőn este Sopronban. A 25. Telekom VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján tartott gálán mások mellett a Quimbyt és a Wellhellót is díjazták.
KOMÁROM. Sorrendben 64. évadzáró ülését tartotta a sajtó képviselőinek jelenlétében június 26-án a Komáromi Jókai Színház társulata. Az esemény végén négy díj is gazdára talált. Ez alkalommal Tóth Károly színművész személyesen az adományozótól, Ferenczy Annától, a társulat jogelődjének számító Magyar Területi Színház egyik alapító és a Jókai Színház Örökös Tagjától vehette át a Ferenczy Anna-díjat, a Szilva Emőke képzőművész által készített kerámiát.
LONDON. Amikor a Bloomsbury könyvkiadó 1997. június 26-án piacra dobta egy teljesen ismeretlen angol írónő, bizonyos Joanne Rowling kötetét, amely a Harry Potter és a bölcsek köve címet viselte, a cég nem fűzött vérmes reményeket a várható sikerhez: az első kiadásból mindössze 500 példányt nyomtatott.
POZSONY. Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás párt képviselője, Branislav Gröhling felszólította Peter Plavèan oktatási minisztert, szeptemberig oldják meg a tanítók fizetésemelésének kérdését. Két hónappal a beígért emelés előtt még mindig nem világos, hogy a hat százalékos emelés a községek és városok alá tartozó pedagógusokat is érinti-e – fogalmazott a képviselő.
KÉMÉND. A kurtaszoknyás falvak egyikében, Kéménden rendezték meg az Érsekújvári járás dal- és táncünnepélyét. A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, a kéméndi alapszervezet és Kéménd község szervezésében megvalósuló ünnepségen mintegy 300 szereplő mutatkozott be.
BUDAPEST. Több mint három hónappal a bemutatóját követően is jelentős az érdeklődés a Kincsem című romantikus kalandfilm iránt a magyar mozikban: Herendi Gábor alkotása átlépte a 400 ezres nézőszámot a hétvégén.
BUDAPEST. Pályatársai és tisztelői jelenlétében búcsúztatták Jókai Anna Kossuth Nagydíjas írót, a nemzet művészét hétfőn a fővárosi Magyar Szentek Plébánián. A gyászszertartáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
KISVÁRDA. Háromszoros díjazott lett a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház Bányavakság című előadása a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a legjobb férfi mellékszereplőét Benkő Géza kapta.
SOPRON. A mínusz egyedik nappal, a Petőfi Zenei Díj gálájával és Fatboy Slim koncertjével hétfőn kezdődik a 25. Telekom VOLT Fesztivál. A rendezvényre több mint 150 ezer vendéget várnak, fellép mások mellett a Linkin Park, Ellie Goulding, a Cult, Martin Garrix, az Enter Shikari, a Paramore, a Pendulum és az Imagine Dragons.
KOMÁROM. A Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában az évad utolsó premierjeként bemutatták Katherine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen című levéldrámáját Harsányi Sulyom László rendezésében.
BÉCS. Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sisi magyarokhoz fűződő kapcsolatát mutatja be egy, a bécsi Hofburgban pénteken nyílt kiállítás, amely az Osztrák-Magyar Monarchia alapításának, valamint Ferenc József és Erzsébet koronázásának 150. évfordulója alkalmából rendeznek.
BUDAPEST. Magyarország 2018 elején nyújtja be a Dunai Limes világörökségi nevezését három másik országgal együtt - hangzott el a Magyar Limes Szövetség (MaLimSz) által szervezett budapesti Duna-Limes konferencián.
GOMBASZÖG. A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői idén is színvonalas programmal várják a látogatókat július 10-16. között. Az esti koncerteken kívül, az előző évekhez hasonlóan, helyet kap a kultúra és a közélet is.