BERLIN. Ismét magyar filmfesztivál lesz Berlinben, a Huniwood nevű szemlét második alkalommal rendezik meg, október 11. és 23. között ötvennél is több alkotást mutatnak be.
NAGYMEGYER. Ahogyan az előző években, idén is tartalmas programmal és gondolatébresztő előadásokkal, eszmecserékkel várja a résztvevőket az Önkormányzati Szabadegyetem, a dél-szlovákiai magyar polgármesterek és választott képviselők tanácskozása, amelyre október 12-14-én kerül sor a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban.
BUDAPEST. Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró - tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
BUDAPEST. Kiírták A Dal 2018 pályázatát, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nyilvánosságra hozta a jelentkezési feltételeket a dalválasztó műsor hetedik évadára.
BUDAPEST. Életének 83. évében, vasárnap este elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hírt Aradszky László családja közölte az Indexnek írt levélben.
LOS ANGELES. James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai filmsztár bejelentette visszavonulását a színészettől, mivel "konzervatív nézetei miatt nehezen jut játéklehetőséghez" - írta a Variety.com filmes portál. Később a filmsztár cáfolta, hogy visszavonulna a színészettől, a bejelentést "hibának" nevezte - írta a The Washington Post.
POZSONY. A tankötelezettség meghosszabbítása, a gimnáziumi diáklétszám vagy éppen a felsőoktatási szakirányok számának csökkentése – a Tanuló Szlovákia oktatásügyi reform célja 10 év alatt teljesen átépíteni az oktatásügyi rendszert. Az első intézkedések a jövő évben léphetnének hatályba.
CSESZTVE. Madách Imre és Fráter Erzsébet szobrát avatták fel Csesztvén a Madách Imre Emlékházban szombaton; az alkotás a házaspár csesztvei boldog éveit idézi fel.
Az Amerikai Filmintézet döntése alapján az 56 éves Clooney életműdíjat érdemel.
Hetvenötödik születésnapját ünnepli október 7-én Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, énekesnő, aki mosolygós, kedves egyéniségével, a gyerekekkel való kapcsolatteremtés különös képességével lopta be magát a közönség szívébe.
BUDAPEST. Herendi Gábor Kincsem című alkotása a legjobb külföldi film, a legjobb operatőr, valamint a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte a kaliforniai Wine Country Nemzetközi Filmfesztiválon.
BUDAPEST, TRIESZT. Nyolcvan évesen elhunyt csütörtökön Giorgio Pressburger szlovákiai magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
KOMÁROM. Újabb fejezetéhez ért a dél-komáromi Endresz Csoport Egyesület észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással és további partnerszervezetekkel közel két évvel ezelőtt elkezdett hiánypótló önkéntes tevékenysége: az észak-komáromi református és evangélikus temető teljes körű felmérése és dokumentálása, ami mintaprojektként szolgálhat további temetők esetében. Az eredményeket jövő héten szakmai tanácskozáson értékelik.
POZSONY. Arany János verseiből, balladáiból tartottak ma felolvasó maratont a Pozsonyi Magyar Intézetben. Az egész napos rendezvény része az Arany János Emlékévnek, és azzal a céllal hívták életre, hogy a pozsonyi magyarok újraértelmezzék a költő életművét.
KOMÁROM. Bemutatták Komáromban az Iskolánk, nem feledünk című kötetet, amely a megszüntetett gadóci mezőgazdasági középiskola történetét dolgozza fel.
Október első hétvégéjén a közmédia a lendvai magyar stúdió két filmjét tűzi műsorára. A hősies tenor Pataky Kálmán művészetét mutatja be, a Könyv születik Alsólendván pedig Kultsár György prédikátornak és mecénásának állít emléket.