2017. október 5., 19:49

Versmaraton Arany műveivel a Pozsonyi Magyar Intézetben

POZSONY. Arany János verseiből, balladáiból tartottak ma felolvasó maratont a Pozsonyi Magyar Intézetben. Az egész napos rendezvény része az Arany János Emlékévnek, és azzal a céllal hívták életre, hogy a pozsonyi magyarok újraértelmezzék a költő életművét.
201710051920180.vers01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A pozsonyi magyar általános iskolások, gimnazisták és egyetemi hallgatók is részt vettek a versmaratonban.

Póda László a költő hazafias versét, a Nemzetőr-dalt választotta diáktársai számára. „Megfogott benne az, hogy bármit megadott volna a hazájáért” – magyarázta.

Az Arany-napot a Pozsonyi Magyar Intézet hívta életre azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet Arany János lírájára, időtlenségére és a mai fiatalokkal megszerettessék a költő verseit.

 „A köztudatba próbáljuk helyezni a verset, az irodalmat, amelyre oly nagy szükség van a mai rohanó világban. Hála Istennek, a rendezvényhez csatlakoztak szlovákiai magyar iskolák, mintegy 15 iskola, de a magyar tanszék is bekapcsolódik Pozsonyban” – mondta portálunknak Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.

A versmaratonon túl színházi- és irodalomelméleti előadás színesítette a napot, valamint a 24 karát címmel megjelent kortárs versantológiát is bemutatták, amelyben Arany ihlette alkotások szerepelnek mai magyar írók és költők tollából.

Visy Beatrix, a kiadvány szerkesztője, irodalomtörténész elmondta, a 24 karát egy válogatáskötet, amelyben a beküldött, sokszor kézírással írt versek nyomtatva is megjelentek. „Tulajdonképpen ez az 50 vers, ami szimbolikusan jelenik meg a kötetben, nagyon jól megmutatja, hogy a mai lírában hogyan él tovább Arany pályája, alakja, a hangvétele” – fűzte hozzá.

A rendezvényen jelen volt a Szlovák Írószövetség elnöke is, aki Arany: A költő hazája című versének szlovák fordítását olvasta fel. Miroslav Bielik azt mondta: bár mostanában egyre több a szlovák-magyar közös kezdeményezés, aktuális lenne, ha az olyan időtálló lírikusok, mint Arany János életművét újra átültetnék a szlovák nyelvbe. „A mi felelősségünk, hogy barátsággal álljunk ehhez a problémához, és korszerű fordításokkal gazdagítsuk mindkét nemzet kultúráját. A születésnapos költő jelen van a szlovák irodalmi életben, de néhány korábbi versfordítást bizony meg kell újítani. És ez vonatkozik további nagy magyar alkotókra is” – hangsúlyozta Miroslav Bielik.

Este Tetemre hívás címmel a költő balladáiból és kései lírájából készült összeállítást mutatták be.

201710051920180.vers01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.