Száz éve halt meg Kaffka Margit

Az író 1880. június 10-én született Nagykárolyban, ahol apja ügyvéd és vármegyei főügyész volt, anyja elszegényedett nemesi családból származott. Apja hatéves korában meghalt, családjuk nehéz anyagi helyzetbe került. Anyja a szatmári irgalmas nővérek zárdájába küldte tanulni, ott szerzett tanítónői oklevelet 1898-ban, majd egy évig a miskolci irgalmas nővérek zárdájában tanított. 1899-ben beiratkozott az Erzsébet Nőiskolába, ahol 1902-ben szerzett polgári iskolai tanári oklevelet, és a miskolci polgári leányiskola tanára lett. 1905-ben feleségül ment Frőlich Brúnó erdőmérnökhöz, akitől egy évvel később megszületett László nevű kisfia.

Az írással még tanítóképzős korában „eljegyezte magát”, a századforduló költészete, Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil művei hatottak rá elsősorban. Verseit, amelyekben – szakítva a konvenciókkal – a hétköznapi lét apró mozzanatait, rezdüléseit szokatlan kifejezésekkel, a közvetlen társalgási nyelv eszközeivel jelenítette meg, több folyóirat is közölte. Első verseskötete 1903-ban jelent meg Versek címmel, s ekkoriban már prózai műveket, novellákat is írt.

1907-ben családjával Budapestre költözött, és előbb az újpesti, majd 1911-től 1915-ig az angyalföldi polgári leányiskolában tanított. A fővárosban bekerült az irodalmi körökbe, hamarosan a legrangosabb folyóirat, a Nyugat is szerzői közé fogadta. Költői világa, gondolkodásmódja, irodalompolitikai nézetei Adyéhoz álltak közel, s e szellemi kapcsolódásból idővel mély barátság is született.

Megromlott házassága 1910-ben válással végződött, felejteni Párizsba, majd Rómába utazott. Ebben a válságos időszakban született meg két legjelentősebb regénye, a Színek és évek, valamint a Mária évei. A Színek és évek egy gazdag lelkiéletű, de körülményei folytán mindig megalkuvásra kényszerülő asszony történetén keresztül a dzsentri világ széthullását mutatta be, a Mária éveiben azonban már az önálló utat járó asszony tragédiáját ábrázolta. 1914 fontos esztendő volt életében: megismerkedett Balázs Béla öccsével, Bauer Ervin orvos-biológussal, akihez még ebben az évben feleségül ment, és ugyanekkor jelent meg az Állomások című regénye is, amelynek női főhősei már a férfiakéval egyenrangú, teljes, alkotó életet élhetnek.

Az első világháború kitörése után végleg szakított a tanári pályával, s csak az irodalomnak szentelte magát. A háború felháborította és elborzasztotta, érzéseinek kezdetben pacifista, majd egyre forradalmibb hangú verseiben adott hangot. A háborút saját bőrén is megtapasztalta: 1915-ben férjét a temesvári kórházba rendelték szolgálatra, ettől kezdve kétlaki életet élt, Budapest és Temesvár között ingázott. Közben újabb regényt írt Hangyaboly címmel, amelyben a zárdában töltött gyermekéveit elevenítette fel, ebből 1971-ben Fábri Zoltán rendezett nagysikerű filmet.

Életének utolsó időszakában publicisztikai munkássága is kiteljesedett, írásainak nagy részét a Pesti Napló közölte. 1918-ban több kötete is megjelent: Az élet útján címmel verseinek, A révnél címmel pedig novelláinak gyűjteménye. Ebben az évben a Vörösmarty Akadémia is tagjai sorába fogadta.

Október végén még lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat, de egy hónappal később az egész Európán végigsöprő spanyolnáthában fiával együtt ő is megbetegedett. Kórházba szállították, ahol 1918. december 1-jén meghalt, fia csak egy nappal élte túl.

1918-as verseskötetéről Ady írt a Nyugatnak kritikát, amelyben „gazdag, ragyogó szavú, ritka magyar költőnőnek” nevezte Kaffka Margitot.