Kétszáz éve írták le először a genetika kifejezést
Talán sokan felkapják a fejüket a cím olvastán. Lesznek, akik amiatt fintorognak majd, hogy miért érdekes ez a tény, hogy valaki cikket szán erre, mások viszont vitába szállnak majd a kijelentéssel, elvégre úgy tudják (egy magyar Wikipedia-szócikk is megerősíti ezt!), hogy a kifejezést először William Bateson (1861-1926) angol zoológus és genetikus írta le 1905-ben egy levélben.
Közismert, hogy az angolszász szakirodalomban csak kelletlenül ismerik el a 17–19. században Európa kontinentális területein működött tudósok érdemeit, és minél keletebbre jutunk a La Manche-csatornától, annál inkább így van ez. Valaki viccesen megjegyezte egyszer, hogy az angolok mindent a magukénak tudnának, a franciák elismerik az angolok eredményeit, de már a németeket fitymálják, a németek viszont olyan alaposak, hogy mindent számba vesznek, ezért érdemes német összefoglalásokat és enciklopédiákat olvasni. Nos, ez nagyrészt igaz is volna, de azért a cseh, a magyar vagy a lengyel eredményeket például már ők sem jegyzik következetesen. Talán ezzel is magyarázható, hogy elkerülte a figyelmüket néhány kiemelkedő, de a korát kissé megelőző felismerés, amelyek olyan emberekhez kapcsolódnak, akik sem angolok, sem franciák, sem németek nem voltak, de éppenséggel németül vetették papírra felfigyeltető gondolataikat. Az már csak a hab a tortán, hogy sok esetben még az illető földijei is csak évtizedekkel később eszmélnek rá, hogy kik szorgoskodtak hazájukban a tudomány területén és akár még úttörő eredményeket is elértek.
Ebből a szempontból mi magyarok is eléggé „nagyvonalúan” bánunk jeles elődeinkkel. Éppenséggel a fától nem látjuk az erdőt. Bizonyára sokan hallottak, olvastak a 200 éve elhunyt gróf Festetics György (1755–1819) által Keszthelyen alapított Georgikonról, Európa első mezőgazdasági felsőfokú intézetéről, amelynek kezdetei 1797-ig nyúlnak vissza, de ténylegesen 1801 szeptemberében indult el a gazdatisztek, a földművelést hozzáértően irányítani képes szakemberek képzése, azt követően, hogy József nádor jelképesen egy sort felszántott a tangazdaság földjén. Ebben az intézményben kiváló szakemberek egész sora indult el a pályán és 51 éves fennállása alatt közel 100 tanár oktatott itt. Akkoriban Magyarországon egyedülállónak számított az, hogy lányok számára is szerveztek oktatást, ahol a háztartás vezetésével, a kézimunkával, a baromfitartással ismerkedhettek, sőt rajzolni, zenélni is tanultak és elemi egészségtani képzésben is részesültek.
Az alapító 9 évvel fiatalabb öccse, Festetics Imre (1764. december 2. – 1847. április 1.) a kor szokásainak megfelelően a katonai pályát választotta (a családi birtokokat a legidősebb testvér, György örökölte) és 8 évig járta a garnizonokat és a csatatereket, míg Bukarest mellett megsebesült és 1790-ben otthagyta a császári sereget és hazatért Vas megyébe. Noha apja végrendeletében felbontotta a hitbizományt és a többi gyermek számára is örökölhetővé tette a Festetics birtokot, végül annak egyben tartása végett György inkább pénzzel fizette ki Imre örökrészét, sőt a simonyi birtokát is átengedte neki. Itt kezdett el foglalkozni a ló- és juhtenyésztéssel, méhészkedett és növényeket is termesztett. A Festetics családban hagyomány volt, hogy az állattenyésztés nemcsak a saját ellátásukat szolgálta, hanem igyekeztek a legjobb fajtákat kinemesíteni. Gondosan vezették a nyilvántartást, szigorúan végrehajtották a legjobb tenyészállatok kinemesítését szolgáló beltenyésztési programot. Ennek köszönhetően 15 év leforgása alatt egy kis merinó nyájból olyan tenyészállatokat neveltek ki, amelyeknél jobbat már sehol nem találtak.
Meg kell azért jegyezni, hogy Mária Terézia óta ezek a törekvések a Birodalomban egyre általánosabbá kezdtek válni, sőt Brünnben egyfajta központja is kialakult a legjobb juhfajták tenyésztésének. A morva fővárosban rendszeressé váltak a „juhos társaság” összejövetelei. Pethe Ferenc (1762-1832) a korabeli magyar agrárszakirodalom kiválósága 1815-ben a Bécsben megjelenő Nemzeti Gazda hasábjain felhívást közölt „a juhtenyésztés jobbítását és pallérozását óhajtó Hazafiakhoz” egy „Juhtenyésztést Tökéletesítő Társaság felállítására, a Brünn Fő-Városban össze gyűlő Juhos Társaság” mintájára. A hamarosan megalakult „Vasi Juhtenyésztő Társaság” az európai szárazföldön a második volt. Festetics Imre, mint sikeres juhtenyésztő 1814-től rendszeresen eljárt a brünni ülésekre, sőt néhány kedvenc „gyapjas” állatát is magával vitte. Hogy Brünnben ilyen sokat törődtek a juhok nemesítésének feladatával, azt az a körülmény is magyarázhatja, hogy a városban működött a Birodalom legnagyobb gyapjú feldolgozó üzeme és itt volt a textiliparának a központja. Az összesereglő juhtenyésztőket természetesen a gyakorlati kérdések mellett az elméleti problémák is érdekelték, hiszen a szakszerűen végzett fajtanemesítés elképzelhetetlen a jól átgondolt módszerek és a tapasztalatokból leszűrhető törvényszerűségek alkalmazása nélkül. Később Brünnben ez a szemlélet nemzedékről nemzedékre hagyományozódott és ebből merített első borsókísérleteinél a modern genetika megalapozója Georg Mendel (1822-1884) apát is. Festetics Imre még találkozott Mendel tanáraival (Johann Karl Nestler, Cyril Franz Napp és mások), akik nagyra tartották a magyarországi gróf eredményeit, sőt egyikük, Nestler A beltenyésztésről 1837-ben kiadott könyvében név szerint említve Festeticset elismeréssel írt tevékenységéről.
A brünni összejöveteleken megvitattak számos érdekes kérdést, többek között azt is, hogy milyen hatással lehet a beltenyésztés az öröklődésre. A már említett brünni „Juhos Társaság” – teljes nevén: A Juhtenyésztők Barátainak, Tudósainak és Támogatóinak Társasága – egy folyóiratot is kiadott Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen (Gazdasági és Újdonsági Közlemények) címmel, amelynek a társaság titkára, Christian Carl André (1763-1832) volt a szerkesztője. Ő kérte fel Festetics Imrét egy cikk megírására, amelyben hozzászólt a társaságban folyó vitához. A tanulmány 200 esztendeje, 1819 áprilisában jelent meg Die genetische Gesätze der Natur (A természet genetikai törvényei) címmel. Szabó T. Attila Erdélyből Magyarországra áttelepült biológus és genetikus, egyetemi tanár volt az, aki a múlt század 80-as és 90-es éveiben néhány brünni kolléga közreműködésével tulajdonképpen felfedezte a magyar tudománytörténet számára Festetics Imre elméleti munkásságát. Őt idézve állíthatjuk, hogy „lényegében felismerte az öröklődés néhány fontos alapelvét”. Festetics a genetikai törvényeket négy pontban foglalta össze és mint Szabó T. megjegyzi: „Korát meghaladva felismerte az öröklődés alapelveit, és annak néhány jellemző általános vonását; kimondta Mendel 2. törvényét (ennek lényege: a nagyszülők ama tulajdonságai, amelyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következő nemzedékben); megfogalmazta a mutáció alapjait; a beltenyésztéses leromlás okai közül kizárta a természeti környezet szerepét; felismerte, hogy a beltenyésztéses leromlás mellett egy beltenyésztéssel és keresztezéssel összefüggő javulás is van, azaz a rossz és a jó változás azonos genetikai folyamatnak ellentétes oldalaként fogható fel. Az állatok viselkedésének megfigyelésével az etológusok egyik előfutára lett.
Festetics Imre és munkássága lassan ismertté válik a nemzetközi tudományos közvélemény számára is, de ez már jóval korábban megtörténhetett volna, ha Georg Mendel eredményeinek újrafelfedezésekor (az 1900-as évek legelején) alaposabban visszapillantottak volna az előzményekre is. De ami késik, nem múlik – mondhatnánk az ismert közhelyszerű megállapítással. A Magyar Tudományos Akadémia Festetics Imre tanulmánya megjelenésének bicentenáriuma alkalmából 2019. május 9-én, az MTA 191. közgyűlése keretében emlékülést tart Festetics Imre és A természet genetikai törvényei 1819-2019 címmel.
