2019. április 25., 11:11

Ahogy esik, úgy puffan az érsekújvári Irishben

A mindenki által jól ismert Beugró improvizációs játék alapján létrejött Ahogy esik, úgy puffan elnevezésű játékot a Komáromi Jókai Színház színészeinek köszönhetjük. Pontosabban anno Benkő Géza kezdett foglalkozni ezzel a műfajjal, s most már szerencsére olyannyira közkedvelté vált, hogy nemcsak Komáromba, hanem a Felvidék nagyobb városaiba is ellátogatnak a színészek.

ahogy esik úgy puffan érsekújvár
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Léces Zoltán

Érsekújvárban nem először találkozik a nagyérdemű a rögtönzött színház műfajával, ugyanis már a tavalyi év márciusában is jelen volt a mindig más, de közkedvelt színészekből álló formáció.

Majorfalvi Bálint, mint műsorvezető osztotta ki ismét a feladatokat színésztársai között. Olasz István állandó tagként jelent meg a színpadon, Jókai Ági jelenleg szabadúszóként tevékenykedik a nagyvilágban, Bernáth Tamás pedig érsekújvári származású színész. A legújabb tagja a bandának a Budapesti Örkény Színház oszlopos tagja, Ficza István volt, aki először próbálta ki magát az Ahogy esik… irishi színpadán.

Kevesen tudják, hogy a fiatal tehetség érsekújvári származású művész, aki nagyon is szeretett volna megfelelni a hazai közönségnek. Joggal állíthatjuk, hogy Isti kiállta a próbát! (Hiszen ő volt a herceg az egyik játékban...) Aki lemaradt, a következő alkalommal mindenképpen pótolja!

A jól ismert játékok mellett új kedvenceket választhatott magának a közönség.

A klasszikus zsebszöveg, tolmácsolás és a ,,testbeszéd” feladatok mellett el kellett nyerni a királylány kezét, állati tulajdonságokkal kellett elmagyarázni ki, hogyan szokott le a dohányzásról és a családi eseményen készült kép furcsaságairól is beszélni kellett a színészeknek. Néha önmagukba és a társuk mondanivalójába is bele-beleakadtak a színészek, de éppen ez benne a legérdekesebb. Sohasem tudhatjuk előre, mi kerekedik ki egy improvizációs szituációból.

A színészek ilyenkor érezhetik magukat a legszabadabbnak, viszont nagyon oda kell figyelni a másikra, hiszen csak abból képes az ember újabb és újabb jelenetet kiokoskodni. Az újvári színpadon ráadásul rengeteg ismert versrészlet is elhangzott, amikor a színészek rímekben alakították ki a történetet.

Szem és száj nem maradt szárazon.

A vendéglátóipari-egység dolgozói gondoskodtak az italokról, a színészek pedig a jókedvről. A KultúrKorzó munkatársai pedig szintén nagy tapsot érdemelnek a színvonalas program megszervezéséért. Következőre is Ahogy esik, úgy puffan! még nem tudni merre. De éppen ez benne a szép!

ahogy esik úgy puffan érsekújvár
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.