A magyarság valós kincseiről Bereczékkel

Nagy MIskó Ildikó 2019. február 20., 14:46

Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a Rév-A Magyar Kultúra Háza a Kikötő – Polgári Szalon február 19-i beszélgetőestjén. A házigazda, Bödők Gergely történész, a Clio Intézet munkatársa ez alkalommal Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondót, népmesegyűjtőt, valamint a fiát, Berecz István, Örökös Aranysarkantyús táncost, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetőjét faggatta pályájáról. Továbbá a népművészet, illetve a mese életünkben betöltött szerepéről, az összmagyarság valós kincseiről esett szó.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
„Hold-fogytára születtünk, de élni akarunk és tudunk!“

A Budapesten 1957-ben született Berecz András az első dalokat és meséket édesanyjától hallotta, aki a közismert kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként értékes atyai örökséget birtokolt. Édesapja önszorgalmának köszönhetően bő egytucat nyelven tudott beszélni, s legnagyobb vagyonának a magyar nyelvet tartotta. Nem véletlenszerű tehát az, hogy fiukat is magával ragadta saját anyanyelve megannyi szépsége, s úgy döntött, hogy Erdélyben, Moldvában, Gömörben, Somogyban, Nagykunságban… feledésbe merülő dalokat, meséket, tréfákat fog gyűjtögetni.

„A dalok közül is mindig az érdekelt, amihez nem juthattam hozzá az iskolában. Például ott moldvai csángó dalt sosem hallottam. Megdöbbentő, hogy kéthetente egy nyelv dalostul kivész a világból. A magyarság eddig szép jeleit adta annak, hogy a megpróbáltatásai közepette is élni akar és élni tud. Sajnos, azonban ma sem tud kellőképpen sáfárkodni a sáros utak végén fellelhető javaival. A magyartalan beszéd is azt jelzi, hogy a nyelvi eltompulás idejét éljük. Az egyik gyűjtésem során egy idős embertől hallottam a találó kifejezést: mi Hold-fogytára születtünk, nincs sok remény a pozitív fordulatra“ - fejtette ki.

Képgalériánk:
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Miután a szocializmus éveiben fizikai munkákkal kereste meg a napi kenyérre valót, a gondterhelt embertársai életébe némi örömet csempésző ének- és mesemondó lett. Amikor a Ceausescu-rezsim titkosrendőrei a gyakori romániai kiruccanásai és azok célja felől faggatta őt, tudatosította, hogy gyűjtései a magyarság érdekében végzett, fontos értékmentő tevékenységnek számítanak. „Ma egy 62 éves tévétlen ember vagyok, aki Budapesten belül egy másik kozmoszban él.“

A legjobb népművészeket is megilletné a Kossuth-díj

István fia bár először jogásznak készült, ám később a táncban találta meg önmagát. 2012-ben a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny szólótánc-kategóriájának győztese lett. Bár továbbra is elsősorban táncosnak tartja magát, amellett „megélhetési bűnözésből“ a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetőjeként, TV-s műsorvezetőként, a „Páva“ zsűritagjaként is munkálkodik. „Legjobban táncolni szeretek, akár a napi kudarcot, a kialvatlanságot is ki tudom táncolni magamból. A legfontosabb, hogy színpadon lehessek. A legényes táncokban annyi erő, játékosság és büszkeség van, ami az egész világgal való kapcsolattartásomban is megerősít“ - vallja.

Gyermekkori élményei hatására gyakran látogat el a Csángóföldre, Gyimesbe, Erdélybe... „Gyerekként nekem a gyimesi Tatros volt az Adria“ - jelentette ki. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy e tájakon egymás után távoznak az élők sorából azok az idős emberek, akik tovább éltették az eleik által rájuk örökített népi dallamokat és tánclépéseket. Legjobban annak örülne, ha a népzene és néptánc más művészeti ágakkal azonos elismerésben részesülne: „Örvendetes lenne, ha végre e művészeti ágak legtehetségesebb képviselői is megkaphatnák a Kossuth-díjat. Sajnos, ez ellen sokan még a legmagasabb szintű kulturális körökben is tiltakoznak.“

Az eddigi legszebb élményének az indiai szereplését tartja. A calcuttai szabadtéri fesztiválon fellépő indiaiak ugyanis olyan áhítattal táncoltak és énekeltek, mintha imádkoznának - az Urat dicsőítették. A milliók által ismert „sztárok“ is allűrök nélkül, alázatosan mutatták be produkcióikat. A vendégszerető hallgatóság pedig nagy szeretettel viszonyult a külföldiekhez, őszintén érdeklődött országukról, életükről.

Bödők kérdése nyomán, hogy milyen szerep jut ma a néptáncnak Budapesten, elhangzott: bár a jelenlegi néptáncmozgalomból már hiányzik a 70-es és 80-as évek lázadása, még mindig közösségformáló erővel bír. István a Fonó Budai Zeneház legfontosabb szerepe az, hogy hidat képez ember és ember között. Távolabbi víziójának azt tartja, hogy a népzene és a néptánc kapcsán a magyar nemzetnek legyen közös vérkeringése. „Kívánatos, hogy aki azt igényli, a lakóhelye 50 kilométeres körzetében mindenütt rendszeresen hallgathasson élő népzenét, és táncházakban tanulhassa meg a hagyományos magyar táncok lépéseit“ - fogalmazott.

Mesemondókat kellene hívni a magyar külképviseletekre

Andrásról az is kiderült, hogy meséi leginkább a felnőttekhez szólnak. A saját kultúránkat megmételyező amerikai hatások kapcsán megemlítette: akadtak fiatalok, akik „stand-uposnak“ nevezték őt.

„A jó mese világkép, a világ meséi pedig maguk az embert, annak hallomásait és látomásait jelentik. Életem legnagyobb élménye, hogy a meséim előre nem tervezett útvonalat járnak be, hiszen meséltem már a kocsmától a templomi szószékig, a börtöntől az újságíró-konferenciáig, sokféle helyszínen. Mesemondás előtt mindig fel kell mérni azt, hogy azok kihez, milyen helyzetben szólnak. A legjobb mesék vidámságba csomagolt mély gondolatok, örökös bíztatások az életre, mintha elmondásuk közben az Úristen mosolyogna. Mértéken felül boldog embernek tartom magam, mert amiről éjjel álmodom, azt csinálhatom napközben” - árulta el.

Sok CD-t, rádió- és TV-felvételt készített Európában, az USÁ-ban és Kanadában. Kalotaszentkirálytól a torontói York Egyetemen, valamint kanadai és amerikai nyári zenei táborokon át, hollandiai magánkurzusokig tette közzé a népi bölcsességeket. Tolmácsok segítségével észt, francia, olasz, egyiptomi... közönségnek is mesélt, s már műfordítással is foglalkozik. Vidnyánszky Attila rendező kérésére a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiójában is szerepelt.

„Kötelességünk életjeleket hagyni hátra a világban. Az egész világ sokat veszítene azzal, ha a magyarság, illetve páratlan értékeink nélkül maradna. Mivel a mese egy nép lelke, a magyar külképviseletek rendezvényeire érdemes lenne mesemondókat hívni. Ezzel az egyszerű, ám sokatmondó műfajjal ugyanis az irántunk érdeklődő külföldieknek nagyszerűen bemutathatnák a magyarságot“ - mondta el végül, majd kérésre egy csodálatos dalt énekelt el. A szervezők CD-jeivel és páros Fonó-belépőkkel jutalmazták a kvízkérdéseikre leggyorsabban helyesen válaszolókat. Az 1 eurós belépőjegyekből befolyt 164 eurót és 600 forintot a helyi Feszty Árpád Néptáncegyüttes nevében Sidó Szilveszter vette át.

0 HOZZÁSZÓLÁS