2019. február 22., 08:50

Jubileumi beszélgetések Pintér Bélával és társulatával

A Pintér Béla és Társulata története 1998. december 19-én a – jeles színházművész nevének anagrammájából összeálló – Népi rablét című darab bemutatójával vette kezdetét. Az alternatív színházművészet kiemelkedő társulatává váló közösség sikere és népszerűsége az azóta eltelt húsz évben is töretlen.

Pintér Béla és Társulata
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: pbest.hu

A Pintér Béla vezette társulat a 2018/2019-es évadban, a húszéves jubileum apropójából néhány meglepetéssel készült rajongóinak; a Drámák című 2013-ban kiadott gyűjteményes kötet után, 2018 szeptemberében jelent meg az Újabb drámák címet viselő második Pintér-kötet, amely a Titkaink, a BÁRKIBÁRMIKOR, a Fácántánc és a Szívszakadtig mellett az Ascher Tamás Háromszéken című színmű színpadi és szerzői változatát is tartalmazza. Nyomtatásban jelenleg összesen 13 Pintér-dráma olvasható, melyek közül jó néhányat más-más nyelvre is lefordítottak, többek között németre, csehre, lengyelre és kínaira.

Az új kiadvány megjelenése mellett az évforduló kiemelt eseményeként tekinthetünk a Kórház-Bakony című előadás felújítására és természetesen a Jubileumi beszélgetések című vadonatúj darabra is, aminek bemutatóját 2019. január 13-án tartották a társulat új játszóhelyén, a Fészek Művészklubban.

„A mostani, huszadik születésnapot tervezve eszembe jutott, mi lenne, ha létrehoznánk egy előadást, amelyben az elsőt, a Népi Rablétet aktualizálnánk. Az elmúlt húsz év sikereiről, kudarcairól, belső fájdalmairól, különböző erőviszonyok alakulásáról szerettem volna szólni. Több mint harminc éve foglalkozom színházzal, most valóban felvállaltam egy karcosabb, a klasszikustól eltérő cselekményvezetésű előadást” – nyilatkozta korábban Pintér Béla, aki nem titkolta azt sem, hogy a Jubileumi beszélgetések írása közben nagyban hatott rá a 2018. novemberi törvénymódosítás ténye, mely szerint az előadóművészeti szervezetek a jövőben nem vehetik igénybe a TAO-támogatást; így a jegybevételek után igényelhető, a költségvetésükbe belekalkulált támogatással nem fognak tudni élni. Ennek következtében a jegyáremelés mellett Pintérék kénytelenek voltak csökkenteni a fizetéseket.

Fotó:  pbest.hu

De térjünk vissza a Jubileumi beszélgetésekre! Szinte csodával határos módon február folyamán sikerült bejutnunk az előadásra, ami már csupán azért is nagy dolog, mert például a 2017-ben bemutatott Szívszakadtig című drámára másfél perc alatt fogytak el a jegyek; az érdeklődő e-mailünkre pedig azt válaszolták: a szóban forgó darab előjegyzésén több mint 700 fő szerepel előttünk.

A több értelmezési lehetőséget magáénak tudó jubileumi produkció – a címéhez hűen – valóban egy visszafogottan kezdődő eszmecserével indul, amely során a kérdező egyre kínosabb kérdéseket tesz fel a színtársulat tagjainak. Mivel a moderátort alakító Szabó Zoltán éveken át a Bodó Viktor által irányított Szputnyik hajózási társaság elnevezésű alternatív formáció tagja volt, ezért a keménykezű színházcsinálót, Pintér Bélát is gyakran leviktorozza, hiszen hozzászokott, hogy a vezetőt így hívják… Az önkritikában és öniróniában bővelkedő diskurzus hamarosan egy nem mindennapi, szürreális ünneplésbe csap át.

„A legfontosabb, hogy kimondódjanak fájdalmak, keserűségek és mi ezt ebben a jubileumi előadásban megtesszük. Kimondjuk nyíltan azt, amit gondolunk, és ez a néző számára is felszabadító lehet” – árulta el Pintér Béla, akinek alkotóműhelyét nem ritkán a magyar hétköznapokat bemutató „Nemzeti Színháznak” is nevezik. Olykor talán zavarban is van a néző, hiszen nehezünkre esik belenézni a Pintérék által a képünkbe nyomott tükörbe.

Fotó:  pbest.hu

„Az alkotók célja, hogy a társadalom és saját személyük kritikus-ironikus megfigyelései alapján – a szó egészséges értelmében vett – nemzeti ihletettségű, kortárs színpadi műveket hozzanak létre. A valóság és az álom, az autentikus és a giccs elegyéből, valamint a magyar népi kultúra egyes elemeiből épül fel az a szürreális világ, mely összes korábbi darabjukat jellemzi” – olvasható a tíz éve még 70 millió forintos állami támogatással működő, manapság viszont csak mintegy 30 millióból gazdálkodó közösség honlapján.

Akárhogy is, a hálás közönség tovább élteti a társulatot, és a mindenkori kormánytól is sok mindent kapnak Pintérék: hol pénzt, hol pedig témát…

Pintér Béla és Társulata
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.