A művésznő alkotásait végignézve megjelenik előttünk Jézus élete, a fény születése, a Nap- és csillagrendszer, megelevenednek az édenkert virágai.
A tárlaton bemutatott gömöri gyógyfürdők ma már nem, vagy csak romos állapotban léteznek.
A korábbi cannes-i díjazottak és nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik a május 14-én kezdődő seregszemle.
Jolie és Pitt jogi képviselői folyamodtak a bírósághoz azért, hogy a házaspár tagjairól kimondja, ezentúl egyedülállók.
A FOLT Művészeti Műhely keretében, a Városi Művelődési Központ szervezésében, legutóbb Laboda Róbert, slammer, költő járt Füleken, a II. Koháry István Alapiskolában, hogy slam poetryről, kortárs irodalomról beszélgessen a diákokkal. De természetesen a szövegalkotás sem maradt el.
Sághy Erzsébet műve nemcsak részletgazdagon, szépirodalmi szinten beszéli el a csallóköziek tragédiáját.
A somorjai Mozi klubban szólt a jazz.
A negyedikesek rímfaragással is próbálkoztak.
Kellemes hangját és remek alakításait milliók kedvelték.
A költészet napja alkalmából a Rákóczi Szövetség Csiliznyáradi Helyi Szervezete megrendezte az V. Versünnepet
A filmünnepen öt színművész életműdíjat kap.
A mai napon életének 70. évében Szalócnál autóbalesetben életét vesztette Reicher Gellért, a Szőttes szervezőtitkára.
Nehezen tud megbékélni a férje elvesztésével.
Egy készség leporolása és újra használatba állítása, birtokba vétele.
A múzeum családi napján szépen megfért egymás mellett a magyar, a szlovák és a roma szó is.