Váljon élővé, amit valaha tanultunk!
A Példafolyamat elnevezésű kísérlet a hagyományőrzésnek kívánja visszaadni az eredeti jelentését. Hiszen a szocializmus óta túl gyakran, túl sok mindenre, nem megfelelő módon alkalmazták és használják még napjainkban is. A kísérletet tíz községben tervezték megvalósítani, s az ezekből levont tapasztalatok alapján a későbbiekben le is védetik a módszert. A szlovákiai magyar népi kultúra és néptánc párkányi származású szakemberét, Hégli Dusant a kísérleti projektjéről kérdeztük.
Hogyan zajlik a Próbafolyamat az egyes településeken?
Tizenkét faluba visszük el a kísérleti projektet, amely egyszerűen szólva a saját tánckincsük újratanulását jelenti. A hatvanas, hetvenes éveikben járó idősek még megszólíthatók. Ők ugyanis még látták a szüleiket táncolni. A foglalkozásokon megkérjük őket, mutassák meg, mire emlékeznek, táncosaimmal pedig megmutatjuk, mit tud a néprajztudomány az adott térség táncairól. Ekkor indul be a folyamat: egy készség leporolása és újra használatba állítása, birtokba vétele.
Az elején persze sokan nem tudják, mire számítsanak, éppen a „hagyomány-őrzés” kifejezés elcsépeltsége miatt. Van, aki azt hiszi, koreográfiát tanulunk majd be, de erről szó sincs. A „műsor” ugyanis akarva-akaratlanul keretek közé szorít és sematikussá teszi azt, aminek rögtönzésnek kell maradnia. Nem a gyerekek, az ifjúság tanítása a célunk. Egy adott közösség felnőttjeinek a feladata az, hogy az új generációkra átörökítsék a táncokat. Ezért kell hát először nekik újratanulniuk, amit valaha tudtak.
A Példafolyamat elsődleges célja, hogy általa értékek kerüljenek a felszínre. Ott van a kutya elásva, hogy a falusi embernek soha senki nem mondta: amit te csinálsz, az nekem nagyon tetszik, az értékes, mutasd meg! Hagyománya összefonódik a temetővel, hiszen a jövőhöz nem köti, csak a múlthoz. Úgy teltek el évtizedek, hogy az emberek semmiféle visszajelzést nem kaptak.
Hogyan fogadják a kísérletet a falvak közösségei?
Sorra jelentkeztek be a községek a programba, így a tervezett 10 helyett végül 12 településre jutottunk el: Kéméndre, Abaújszinnára, Zsérébe, Gömöralmágyba, Kisújfaluba, Farnadra, Kicsindre, Jókára, Dunamocsra, Bénybe, Györkére, Bartra. A jelentkező falvakban az első találkozáskor biztosan többekben megfogalmazódott: ide jönnek valakik Pozsonyból okoskodni. Természetesen, ez nem szándékunk. Ellenkezőleg, azért megyünk, hogy elmondjuk: Mári néni, amit maga tud, az értékes, mutassa meg! Fontos, hogy értékeljék az embe-rek a sajátjukat, egyáltalán tudják róla, hogy érték, hogy sokat ér.
Ha a szlovákiai magyar falvak mindegyikében akadna négy ember, aki tudja a falu táncait, az teljesen elegendő lenne, és biztosítaná a továbbadást is. A Példafolyamat ezért kis közösségeket szólít meg, de elég hozzá akár egyetlen ember is, akit érdekelnek a saját táncai. A hagyományt ilyen esetben mi hozzuk létre. Ha táncolunk, máris benne vagyunk. A hagyományőrzés nem olyan dolog, ami rajtunk kívül áll, odamegyek, őrzöm kicsit, aztán kész, befejeztük.
Mi kell hozzá?
Nagyon fontos visszahozni a néptáncba azt a fajta tudatosságot, hogy véleményt tudjunk formálni róla: mi értékes benne, mi nem, mi szép, mi tetszik, és hogy építő kritikát is meg tudjunk fogalmazni. Mondhatjuk úgy, hogy hagyományértővé kell válnunk. Ez a garancia arra, hogy nem marad tovább avítt, letűnt dolog a néptánc, hanem fejlődni képes. Régen sem volt másként. Régen is a divatot követték az emberek.
Nem egy sérthetetlen szentség a nép tánca, amihez hozzá sem szabad nyúlni, épp ellenkezőleg, hagyni kell virágozni, fejlődni, alakulni. Azáltal, hogy műveljük, életre hívjuk. Mi ugyanúgy szűrői leszünk a táncnak, mint eleink voltak, az értéket tovább visszük, s valamit leforgácsolunk belőle. Ez a természetes benne. Régen grandiózus átalakulások is voltak, például a reformkor idején, amikor a csárdás egy szempillantás alatt lett divatos. A táncok átalakulnak, és már csak nyomokban őrzik annak a jelét, milyen lehetett a korábbi formájuk.
A folyamat új felfogást hoz tehát a népművészetbe?
Van, ahol a Példafolyamat által kitűzött célt már meg is valósították. Az USA-ban több mint 1500 swing klub működik, kifejezetten nyugdíjasoknak. A klubok egymás közt versenyeket szerveznek, különösebb erőltetés nélkül közösségek, ismeretségek születnek. A nyugdíjasok fiatal koruk táncaival vidítják fel magukat, sok esetben professzionális szinten. A mi időseinknek nincs ilyen lehetőségük, erre lehetőség a Példafolyamat által kínált út. Ha van akarat, vissza lehet hozni a szabadidős-táncos mulatságokat, egy kis rásegítéssel újra lehet teremteni ezeket a közösségeket. Felpezsdül tőle az élet még 60 után is. Identitást, tudást teremt. Másodlagosan pedig értékes tudományos ismereteket is szerzünk ezáltal.
Az elmúlt évtizedekben a népművészettel foglalkozóktól mindig azt várták el: arról csinálj műsort, hogy régen minden jobb volt. Ez azonban téves, nagyon sok minden rosszabb volt. Ami jobb volt, azt kell átvennünk, megtanulnunk, megmutatnunk. De továbbmegyek. A fő kérdés: mitől volt jobb? Ez a leghasznosabb, amit megtanulhatunk a jelenben. Ezért úgy látom, a népzenének és a néptáncnak kortárs művészetnek kell lennie.
