2019. április 14., 14:39

Értékes hagyományőrzés a galántai múzeumban

Rendkívül sikeres húsvétváró családi napot tudhat maga mögött a Galántai Honismereti Múzeum. A Bicskás zenekar magyar népi dallamokat, a kézművesek a hagyományokat és a portékakészítés szeretetét hozták el az intézmény falai közé, ahol a család összes tagja megtalálhatta a saját érdeklődési körének megfelelő kínálatot.

husvetvarogalanta2.jpg
Galéria
+14 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A Galántai Honismereti Múzeum húsvétváró napjára több százan érkeztek, hogy kreatív szellemben és jó népzenét hallgatva töltsék a szombat délutánt. Míg a múzeum udvarán népi játékok és élő kisnyuszik várták a gyerekeket, addig az emeleti kiállító termekben a Bicskás zenekar húzta a talpalávalót, Renczés Balázs, prímás vezetésével. A kiállítóteremben, ahol jelenleg a Kornel Duffek: A muzsika varázsa című tárlat honol, kézművesfoglalkozások garmadát kipróbálhatták az érdeklődők. A múzeum földszinti folyosóján a viaszöntés műveletét mutatták be.

A legérdekesebb elfoglaltságot talán a taksonyi Szőcs Ildikó mutatta be, akinek a tojás-csipkézés jelenti a kikapcsolódást. Ildikó az egész fúrószerkezetet magával hozta a foglalkozásra, azt, hogy hogyan lehet lyukakat fúrni egy olyan törékeny szerkezetbe, mint a tojás emberek százai nézték érdeklődve. Ildikó elmondta, szinte minden látogató ki akarta próbálni a technikát, a gyerekek is nagyon lelkesek voltak.

Szőcs Ildikó matyóhímzéses csipketojása. Tíz órányi munka eredménye
Szőcs Ildikó matyóhímzéses csipketojása. Tíz órányi munka eredménye
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A horgolás rejtelmeibe Kollár Adrianna, Alsószeliben élő hobbikézműves vezette be az érdeklődőket. Adri körül sok fiatal lány tömörült, miközben bemutatta nekik a láncsemsor, illetve a rövid és hosszú pálcák készítését, hiszen ezek képzik a horgolás műveletének alapjait. Adri szabadidejében horgol, főleg amigurumikat, vagyis horgolt játékokat alkot, de kínálatában a babatakarók és lakásdekorációk is megtalálhatóak.

Németh Melinda asztalánál a szappankészítés kellékeit fedezhettük fel. A gyerekek külön örültek annak, hogy egy-egy díszes, aranyozott, vagy ezüstözött szappandarabot haza is vihettek, miután a szappanba olvasztott mintát maguk választhatták ki.

Szappankészítés
Szappankészítés
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A családi nap szervezője Cupal Barica Andrea portálunknak elmondta, a 2010 óta megrendezésre kerülő húsvétváró családi nap elsősorban a családokat szólítja meg, és többnyire mindegyik generáció képviselteti magát, hiszen sokszor a nagyszülők jönnek el a gyerekekkel.

„Az a lényeg és a cél, hogy a generációk között ne legyen szakadék, hogy az idősebbek át tudják adni a hagyományaikat, szokásaikat és kézműves ügyességüket a gyerekeknek” – magyarázta a szervező. Hozzátette, a kézművesség terén igyekeznek minden évben újat hozni és más szemszögből megközelíteni a mesterségeket. Az idén a kézművesség modernebb formáit és fiatal művelőit hívták el a múzeumba, miközben igyekeztek a régióban élőket megszólítani, hogy mások is ismerjék meg őket és az elfoglaltságukat.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A múzeum családi napján szépen megfért egymás mellett a magyar, a szlovák, és a roma szó is. Már a bejáratnál kétnyelvű köszönéssel és tájékoztatással fogadták az embereket az intézmény kedves alkalmazottai. Cupal Barica Andrea szerint a múzeum fő célja bevonzani az embereket, így arra törekszenek, hogy minden nemzetiség jól érezze magát, hiszen a régió maga is több nemzetiségűvé alakult a történelem folyamán.

 

husvetvarogalanta16.jpg
Galéria
+14 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.