2019. április 18., 10:11

Laboda Robi a Koháry suliban

A FOLT Művészeti Műhely keretében, a Városi Művelődési Központ szervezésében, legutóbb Laboda Róbert, slammer, költő járt Füleken, a II. Koháry István Alapiskolában, hogy slam poetryről, kortárs irodalomról beszélgessen a diákokkal. De természetesen a szövegalkotás sem maradt el.

robi3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Füleki Városi Művelődési Központ

Laboda Róbert, a Slam Poetry felvidéki meghonosítója, slammerből vált költővé. Első kötete, mely javarészt slam szövegeket tartalmaz, Túlzások címmel 2015-ben jelent meg. Második kötetének címe: Én csak néztem, s ebben a gyerekkorával, gyermekkori érzelmeivel számol el. Robit főként a szülőföld és a család inspirálja. Ezekből merít egy-egy vers megírásánál.

Robi három éve tart kreatív írás foglalkozásokat alapiskolásoknak és gimnazistáknak egyaránt, melyeken megpróbálják szabadabbá tenni az írást, kicsit kitárni az irodalmat.

Fotó:  Füleki Városi Művelődési Központ

A mostani téma a szabadság volt. Kinek, mit jelent ez a fogalom? Mi jut eszébe róla? Hogyan éli meg saját szabadságát? Erről alkottak szöveget a diákok.

„Nagyon érdekes volt, amikor azt mondtam, hogy mehet egy adott témára az írás, akkor mindenki tollat fogott, és elkezdett az a toll járni. Nagyon fontos a gyerekekkel megértetni, hogy az irodalom nem egy távoli, szigorú valami, hanem nagyon közvetlen és nagyon kellemes dolog tud lenni, ha megfelelően közvetítik”- mondta.

Robi korábban a Füleki Gimnáziumban tartott hasonló jellegű foglalkozást. Azt mondja,

a kreativitás a mindennapjai részévé vált. A tanítás, a rendezés, az írás során is alkalmazza az egykoron alma materéből kapott alapokat, melyekre építhet.

A Városi Művelődési Központ égisze alatt 2016-ban alakult meg a FOLT Művészeti Műhely. Tagjai olyan önkéntesek, fiatal amatőr művészek, akik célul tűzték ki, hogy mindazt, amit szeretnek, egybegyúrják, és megmutatják a világnak. Ezeket nem lehet csupán egy műfajhoz kötni, műfajokon átívelő dolgokat szeretnének bemutatni. A műhelymunkák során születtek slam poetry szövegek, megzenésített versek, filmek, forgatókönyv, díszlet, dalok és sok egyéb, melyek segítségével megvalósult a különböző művészeti ágak keveredése, szintézise.

Fotó:  Füleki Városi Művelődési Központ

“Ennek egyik eredménye lett a FOLT Műhely 7/hetvenkedés című 2016-os bemutatkozó műsora, melyet a csapat a város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából vitt közönség elé. De a FOLT Művészeti Műhely tagjai a színpadi szereplésnél többet is szerettek volna alkotni – megteremteni egy olyan miliőt, amelyben ők is inspirálódhatnak, illetve másoknak is megmutathatják: a művészet és a szórakozás nem zárják ki egymást – sőt!”- magyarázta Illés Kósik Andrea, a VMK igazgatója. A FOLT-gondolat találkozott a VMK igyekezetével, és ennek gyermekeként született meg az UDVart fesztivál, mely idén július 4-6 között valósul meg.

De addig sem maradnak program nélkül az érdeklődők. 2018 végén ugyanis a szervezők és az önkéntesek, elindították az UDVart Klub-ot, melyben különféle klubrendezvényeket kínálnak a fiataloknak. Legközelebb május közepén filmes műhelyt tartanak a Koháry suli nyolcadikosainak. Az elkészült alkotásokat a fesztivál keretében mutatják be. Aki pedig ingyen belépőjegyhez szeretne jutni, csatlakozzon az #udvartcharity véradás programhoz, melynek értelmében, ha valaki ingyen vért ad, átveheti háromnapos ingyenjegyét a fesztiválra.

robi3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.