Az Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Versenyt immár 10. alkalommal hirdették meg. Az 5 kategóriában zajló verseny kelet-szlovákiai regionális elődöntőjére ezúttal is Kisgéresben került sor.
A színészek és a stáb keményen dolgoztak, hogy valami eredetit hozzanak létre.
Gyerekek festették újra Csontváry festményét.
A tagokhoz együttesen kötődik a zenekar neve, tevékenységüket a közönség ezzel azonosítja, ezért érdekük, hogy korlátozás nélkül az ismertté vált néven működjön tovább.
Az előző csúcs nem volt túl régi, a 2011 óta futó sorozat utolsó előtti része tartotta, mely 18,4 millió amerikait ültetett a képernyő elé.
A fesztivál helyszíne 20 hektáros terület, ős fás kastélyparkkal, a közepén a romkastéllyal.
A nyilvános lemezbemutató május 25-én, szombaton lesz este hét órakor, a magyar Nemzeti Színházban Budapesten.
Május 17-én és 18-án másodszor valósult meg a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete szervezésében a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó Dunaszerdahelyen.
Az Egy férfi és egy nő 53 év után is ugyanazokkal a főszereplőkkel.
Színes kiállítási választék.
Az oktatás és az elméleti vizsgálatok mellett arra is jutott ideje, hogy részt vegyen a társadalmi életben.
Nemes Jeles László hangüzenetben köszönte meg a díjat.
A huszonegy helyszínre tervezett programfolyamot a Szent Efrém Férfikar székelyudvarhelyi pünkösdi zenei zarándoklata nyitja meg.
Hét olyan film szerepelt az 1960-as évektől a világ egyik legrangosabb fesztiváljának hivatalos versenyprogramjában, amelyben Alain Delon főszerepet játszott, de egyikért sem kapta meg a legjobb alakítás díját a zsűritől.
A hagyományos kastélylátogatás mellett rendhagyó tárlatvezetés is volt.
A spanyol rendező 21 filmje közül ez a hatodik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának kiemelt programjába, de a fődíjat egyik sem érdemelte ki.