Hídjai éltetik az országot

Lacza Tihamér 2019. május 19., 17:20

A 19. század második felében, különösen az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően nagy fejlődésnek indult a magyarországi ipar és mezőgazdaság, és ehhez megfelelő infrastruktúrára is szükség volt. Nemcsak új gyárak nőttek ki a földből, de megsokszorozódott a vasútvonalak hossza, és a fellendülés magával hozta a városok lélekszámának rohamos gyarapodását is.

Az ország fővárosának, Budapestnek a népessége néhány évtized alatt megduplázódott, és a betelepülő tömegeknek új házakat, széles utakat, valamint a Duna két partját összekötő új hidakat kellett építeni. Ez nagy kihívást jelentett a magyar mérnökök számára is. Szerencsére a műszaki értelmiség képzése igyekezett lépést tartani az igényekkel, a legelismertebb építészek között pedig felvidéki születésű kiválóságok is akadtak. A vágsellyei Feketeházy Jánosról (1842–1927) talán többet tud az utókor, hiszen számos olyan híd fűződik a nevéhez, amelyek legendásakká váltak, és napjainkban is hatalmas rajtuk a forgalom.

Nem kevésbé volt jelentős a Feketeházynál csak 6 nappal idősebb, 1842. május 10-én Zselízen született Kherndl Antal életműve. Igaz, ő elsősorban elméleti munkássága és oktatói tevékenysége révén került be a magyarországi építészet aranykönyvébe. Iskolai tanulmányai korán elszólították őt a szülővárosából. A budai főreáliskolában érettségizett, majd a Polytechnikum hallgatója lett, de egy évvel később már Karlsruhéban, az egyetem gépészmérnöki karán képezte tovább magát, végül Svájcban, a zürichi egyetemen szerzett mérnöki oklevelet. Néhány évig német nyelvterületen tevékenykedett, elsősorban az új vasútvonalak számára tervezett hidakat. 25 éves korában tért vissza Magyarországra, és a budai Műegyetemen kezdte oktatói pályáját. Út- és vízépítéstant adott elő, később, amikor már professzorrá nevezték ki, e tárgyak mellé felvette a hídépítéstant és a grafosztatikát is. Ez utóbbi szakterületnek ő lett a magyarországi úttörője. Nem véletlenül, hiszen zürichi professzora, Carl Culmann volt ennek a megalapítója és tőle sokat tanult.

Képgalériánk:

A grafosztatika a testekre ható különböző erők egyensúlyi feltételeivel foglalkozik, geometriai módszereket alkalmazva. Különösen az olyan műalkotások tervezésénél fontos, ahol nagy erőhatások és megterhelések léphetnek fel. Ebből a szempontból különösen a hidak tervezésénél van rá szükség, hogy olyan műszaki megoldásokat alkalmazzanak, amelyek kellőképp biztosítják nemcsak az építmény stabilitását, hanem azokkal a megterhelésekkel is számoljanak, amelyek csak szélsőséges körülmények között szoktak jelentkezni.

Az oktatás és az elméleti vizsgálatok mellett arra is jutott ideje, hogy részt vegyen a társadalmi életben. Egyik alapítója és éveken át főtitkára volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, ennek a közlönyében adta ki a legtöbb tanulmányát. Ő maga csak pályája elején tervezett hidakat, később a Duna-hidak elbírálásánál közreműködött, és rendszerint az ő szava volt a döntő. Az Erzsébet híd tervezésénél a merevített lánctartókra vonatkozó elmélete alapján számították ki a híd különböző elemeinek a méreteit. A Magyar Tudományos Akadémia 1884-ben levelező, 1898-ban rendes tagjává választotta. Fő művének A tartók grafosztatikája c. munkáját tartják. 100 éve, 1919. október 7-én Budapesten hunyt el.

0 HOZZÁSZÓLÁS