BERLIN. Tömeges az érdeklődés a Drezdában őrzött maja kódex iránt, amely tartalmazza a közkeletű vélekedés szerint december 21-re világvégét jelző naptárat.
BUDAPEST. Mendika jótékonysági koncertet ad a jövőre harmincesztendős Ghymes együttes január 5-én 20 órakor a pasaréti ferences templomban, a Kájoni János Ház és intézményei javára.
KECSKEMÉT. Kodály Zoltán zeneszerző születésének 130. évfordulóját ünnepli ma a Google-logója. Ebből az alkalomból a világszerte ismert Kódály-módszert ábrázoló kép látható a keresőoldal logójában.
LONDON. Hugh Jackman egyre többször viccelődik azzal, hogy szívesen lenne James Bond, ha Daniel Craig felhagyna az ügynökösködéssel.
POZSONY. A szlovák püspökök arra biztatták a pedagógusokat, hogy munkájukat "küldetésnek" tekintsék, és maguk is szorgalmazzák a "hatékony és nem diszkriminatív" finanszírozású szlovák oktatási rendszer megteremtését.
BUDAPEST. Negyven éve, 1972 decemberében került először adásba a Frakk, a macskák réme című, azóta kultikussá érett rajzfilmsorozat.
BUDAPEST. Cseh Tamás 70. születésnapján, 2013. január 22-én először személyesen is beletekinthetnek a rajongók a Cseh Tamás Archívum anyagába. Az Országos Széchényi Könyvtárban egy napra kiállítják az eredetileg képzőművészként indult Cseh Tamás rajzait Jankovics Marcell válogatásában, és a hozzá legközelebb álló zenésztársak éneklik a Cseh–Bereményi-dalokat.
BUDAPEST. Könyv jelent meg a harmincadik születésnapját idén ünnepelő Bikini zenekarról. A Közeli helyeken - Bikini 30 című kötetet Maróthy György zenei újságíró állította össze.
BUDAPEST, ZSELÍZ. Szombaton kerül megrendezésre a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny döntője. Drukkolhatunk a tornaljai Parapács zenekarnak, amely a középdöntőben kimagasló eredményt ért el. Az együttes mellett több felvidéki előadó is részt vett a megmérettetésen.
BUDAPEST. Slash-nek, a Guns N' Roses egykori gitárosának a 2013. február 7-re meghirdetett budapesti szólókoncertje a nagy érdeklődés miatt nem az eredetileg meghirdetett PeCsa Music Hallban, hanem a Papp László Sportarénában lesz.
WASHINGTON. Megkezdték azon ikerszondák felkészítését a holdi becsapódásra, melyek révén lehetővé vált égi kísérőnk belső szerkezetének és összetételének jobb megismerése.
BUDAPEST. Tűz a havon címmel tizedik karácsonyi CD-jét adja ki a Gryllus Kiadó. A Kaláka és vendégei szombaton a Művészetek Palotájában (Müpa) erről a minialbumról és az elmúlt évek ünnepi lemezeiről játszanak.
TOKIO. Az új kutatások szerint a sör meghosszabbítja az életet és a megfázás ellen is hatékony gyógyír. Nem ez az első olyan alkalom, hogy kutatók a sör jótékony hatásairól számolnak be.
RÉVKOMÁROM. A Selye János Egyetem Tanárképző Karának szervezésében a nyelvhasználat és az interetnikus kapcsolatok témakörében zajlik tanácskozás az intézmény konferenciaközpontjában.
SANGHAJ. Nehezen boldogul belföldi versenytársaival szemben az amerikai Google Kínában - a zenei honlapja után immár a vásárlóknak szóló keresőoldalát is bezárni kényszerült.
BUDAPEST. Szabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is - hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön.