LONDON. E. L. James erotikus trilógiájának első kötete minden idők legnagyobb példányszámban elkelt könyve lett a szigetországban: több mint hatmilliót adtak el belőle.
POZSONY. A köztársaság kettéválásának legtöbb szlovákiai ellenzője megváltoztatta a véleményét. A félelmet felváltotta az önmegvalósítási lehetőségekkel kapcsolatos elégedettség érzése, állítják a kérdést vizsgáló szociológusok.
BUDAPEST. Radnóti Miklósról elnevezett díjat kapott Gyarmati Fanni, a költőóriás özvegye és irodalmi emlékének gondozója.
BUDAPEST. Kiállítás Cseh Tamásról, előadások és a KönyvTÁRlat ünnepi estje várja az érdeklődőket 2013. január 21. és 23. között a magyar kultúra napjához kapcsolódva az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten.
BUDAPEST. Kassáról megjelenő bélyegblokk nyitja a Magyar Posta 2013. évi alkalmibélyeg-kibocsátási programját.
BUDAPEST. Zajos sikert aratott a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd által színpadra állított, Isten pénze című musical karácsonyi bemutatója Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben - közölte az Operettszínház sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
BUDAPEST. Gyermekeinek kitalált meséiből jelentetett meg kötetet egy édesanya. A saját meséket mondó szülőknek azt ajánlja, írják le a történeteiket, mert később is nagy örömet szerezhetnek vele.
TOKIO. A tavaly márciusi földrengés okozta atomkatasztrófa után egyre kövérebbek a japán gyerekek az érintett Fukusima tartományban, mert radioaktív sugárzástól tartva nem mernek szabad levegőn sportolni.
LOS ANGELES. A Facebook alacsony díjért cserébe lehetővé tenné felhasználóinak, hogy az elsődleges fiókba érkező privát e-mailt küldhessenek azoknak a Facebook tagoknak, akik nem tartoznak ismerőseik közé - írja a Bloomberg.
BUDAPEST, PÁRIZS. Jövő tavasszal indul a Depeche Mode zenekar világkörüli turnéja. Május 21-én a banda Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban koncertezik.
KAIRÓ. Szíriai lány lett az arab világ szépe Kairóban. A hatodik alkalommal megrendezett szépségversenyen 11 ország 16 képviselője mérette meg magát.
BUDAPEST. Karácsonykor döntést kell hozni nem csupán arról, hogy milyen filmet vagyunk hajlandóak megtekinteni – mert talán az ünnepek alatti tévénézés vagy DVD-bámulás szokását fogja utoljára maga alá gyűrni a táguló digitális univerzum –, hanem arról is, hogy mi az, amit biztosan el kell kerülnünk.
NEW YORK. Robert Downey Jr. garancia a sikerre: ő hozza a legtöbbet a stúdiók konyhájára, idén 1,5 milliárd dollárt "keresett" a Marvel szuperhőseit egyesítő Bosszúállókkal - írta összesítésében a Forbes pénzügyi magazin.
CHICAGO. Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint az okostelefonokra letölthető mobilalkalmazások révén hatékonyabbá tehetőek a fogyókúrás kísérletek.
DEBRECEN, BUDAPEST. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszenek a változások, de új nézők is jönnek majd a Nemzetibe - mondta az új igazgató.
LONDON. Bekerült a színháztörténeti könyvekbe a Chicago című musical: a Broadway harmadik leghosszabb ideje futó show-ja lett.