2013. január 23., 20:23

Fogakat találtak az ókori daganatban

MADRID. A régészek is megdöbbentek azon, amit egy 1600 éves csontváz maradványai között találtak. A több mint ezer évvel ezelőtt élt asszonyt egy különös daganat vihette el.

A leletről, amely a teratoma első ismert ókori esete, az International Journal of Paleopathology című folyóiratban számoltak be a Barcelonai Autonóm Egyetem és az Antropolegs.Lab nevű cég kutatói.

A teratoma a petefészek embrionális csírasejt-eredetű, többnyire jóindulatú daganata, amely hajszálakat, csontdarabkákat, fogakat tartalmaz. A hispániai asszony medencéjében felfedezett elmeszesedett daganat átmérője 44 milliméter, benne csontdarabkát, valamint négy deformált fogat találtak, amelyek közül kettő még mindig a tumor falához kapcsolódik - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

Az asszony, aki a harmincas éveiben hunyt el, fedélcserepekből, úgynevezett tegulákból összerakott téglasírban aludta örök álmát és a szegényes sírmellékletekből ítélve nem tartozott a tehetősek közé.

Mint a kutatók kiemelik, előfordulhat, hogy a teratoma nem okozott különösebb tüneteket az asszonynál, akinek élete jelentős részében fogalma sem volt a daganatról, de az is lehet, hogy végső soron a tumor okozta a halálát.

"Növekedése során elmozdíthatja helyükről a szomszédos szerveket, s ezáltal zavart okozhat a működésükben" - hangsúlyozták a tanulmány szerzői, hozzátéve, hogy a teratomához fertőzések, vérzés, terhességi komplikációk is társulhatnak, olyan szövődmények, amelyek akár halálhoz is vezethetnek.

"Erre azonban semmiféle bizonyíték sincs, az asszonyt számos egyéb betegség is a sírba vihette" - emelte ki a kutatásokat irányító Núria Armentano.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.