2013. január 25., 13:17

Ákos idén is fellép a VOLT fesztiválon

BUDAPEST. Immár tizedszer lép idén júliusban a VOLT Fesztivál színpadára Ákos, aki tavaly megjelent szintirock albuma, a 2084 turnéjának keretében ad koncertet a rendezvényen - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A Sopronban rendszeresen nagy közönségsikerrel koncertező énekes a Papp László Budapest Sportarénában tartott tavaly decemberi teltházas fellépése teljes anyagát eljátssza a VOLT Fesztiválon, amelyet július 3. és 6. között rendeznek meg.

A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a hosszú évek óta a soproni Lővér kempingben lezajló VOLT Fesztivál idei pontos helyszínéről még folynak a tárgyalások. Tavaly nyáron a regionális környezetvédelmi hatóság csak második nekifutásra adta meg az engedélyt a rendezvény megtartására a soproni kempingben.

Ákos 2084 című albumát tavaly nyáron éppen a VOLT-on mutatta be először nagy sikerrel, komoly tömeget vonzott a jubileumi 2012-es Sziget fesztiválon adott koncertje, az erdélyi Félsziget fesztiválon pedig nézőcsúcsot döntött.

"A VOLT-ra szinte hazajárok, 2013-ban már a tizedik alkalommal játszom a fesztiválon. Vendégként is sokszor jártam itt, előfordult, hogy irodalmi estet tartottunk egy sátorban. A VOLT-on a komplett arénás koncertműsort szeretnénk eljátszani, ami a szokásos fesztiválprogramnál hosszabb, több mint kétórás előadás, és eddig csak a Sportarénában mutattunk be" - mondta Ákos.

Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezői a közleményben hangsúlyozták, hogy dolgoznak az idei VOLT nemzetközi és hazai előadói kínálatán. A magyar fellépők között a tervek szerint ezúttal kiemelt szerephez jutnak azok is, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak a VOLT-on.

A 21. VOLT Fesztivál programkínálatából Ákos mellett korábban a Queens of the Stone Age, a Thirty Seconds to Mars, az Example, Jamie Woon és Parov Stelar fellépését jelentették be a szervezők.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.