Április 26-án újra színpadra állítja Édeskeserű című előadását a Magyar Állami Népi Együttes a Hagyományok Házában.
Ki vállalja a jövő évi folytatás megszervezését?
Novemberben 28-tól kerül a mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.
Ryan Gosling játssza A Hail Mary-küldetés című Andy Weir-sci-fiből készülő film főszerepét.
A könyv valójában a Kim Ir Szen által alapított dinasztia egyfajta története.
A színésznőt a díjátadó gálán mások mellett korábbi díjazottak, Meryl Streep, Tom Hanks és Robert De Niro is köszöntik majd.
Martin Roberts (1941–2021) brit történész két kötetben foglalta össze Európa 1789–1973 közötti, közel két évszázados történetét.
Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját. A mozimaraton műsorán lesznek az országos bemutató előtti filmek, de népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni.
Szarka Tamás és zenekara 2024. május 18-ám Szencen Esthajnal címmel a „Senčania Senčanom“ - Szenciek a Szenciekért jótékonysági rendezvény keretén belül jótékonysági koncertet tart.
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legendás hadvezére, Bem József (1794–1850) elsősorban az erdélyi hadszíntereken aratott jelentős győzelmeket.
Szeretetteli ölelésekkel, baráti kézfogásokkal, pusziözönnel üdvözölték Ropog József színművészt, az intézmény örökös tagját, aki április 16-án töltötte be a 80. születésnapját.
Újdonságokat is megtudhatunk a Gombafejűekről.
Azokhoz jövök, akikkel egy nyelvet beszélünk, egyet gondolunk.
A Szádalmáson felcseperedett Ropog József nyolcvanadik születésnapját ünnepli.
Ezzel a címmel nyílt meg Sam Havadtoy vagy Havadtőy Sámuel magyar származású amerikai festő, lakberendező és galériatulajdonos kiállítása a pozsonyi Liszt Intézetben, amelyen maga a művész is jelen volt.
Versekkel és költői gondolatokkal telt meg a Nosztalgia Pub Dunaszerdahelyen.
Április 16-án a Saul fia, valamint a Jób lázadása című filmet is műsorára tűzi a közmédia.
Méltó módon sikerült megünnepelni a költészet napját.
2024-ben olvasva is tanulságos mementó mindazoknak, akik elfeledkezni látszanak arról, hogy a nukleáris holokauszt rémképe ma is kísérti a tűzzel játszó emberiséget.
Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját Bodrogi Gyula.
„Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, adj neki hatalmat” – ez a Lincolntól származó mondat jutott az eszembe, amikor az interneten ráakadtam az Ítéletlenül című dokumentumfilmre.
Mint egy lágy tavaszi fuvallat, úgy hat Tóth Árpád: Április című verse.
Június 29-ig látható az interaktív vándorkiállítás
A II. világháborút követő kitelepítések emlékrendezvényeinek keretében mutatták be Gútán Dunajszky Géza, a Felszántott tömegsírok című könyvét.