Viszockij a példa arra, hogy az ezer sebből vérző, történelmi traumák, gyűlölet által megosztott Kelet-Közép-Európának vannak közös hősei.
Hivatalosan is megnyílt az idei Gombaszögi Nyári Tábor, amely 2022. július 17-ig várja a táborozókat a csodás gombaszögi völgyben.
Mintegy félezer programmal várják a táborozókat.
Aki elolvassa, az a békét fogja kívánni.
Az ezredforduló magyar popzenéjének egyik színfoltja volt az együttes, amelynek énekesnője, Völgyesi Gabi a kor elvárásaitól eltérően nem csupán szépen mosolygott, hanem valóban egyedien is énekelt.
Többször tervezte a hazalátogatást.
Az írásbeli és az irodalomközpontú kultúra visszaszorulóban van.
Izgalmas párbeszédekkel tarkítva.
A hatvanas és hetvenes években élő magyar fiatalok tele voltak lelkesedéssel és tenni akarással.
Országos hírnevet mégis az 1973-as postásreklám hozza meg számára, amikor már túl a nyolcvanon, vele reklámozzák az akkoriban bevezetett irányítószámokat.
A Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat a múzeum történetének egyik leglátogatottabb kiállítása lett.
Az alkotó kívánsága teljesült, a ház pedig főnixként születik újjá Tokajban.
Szkukálek Lajos már több interjúban leszögezte: nem tartja magát festőművésznek, inkább képfestő iparosnak vagy megélhetési festőnek, aki a képeiből él.
A felvidéki népzenészek és néptáncosok páratlan együttműködésének eredményeként megszületett Gombaszög idei fesztiválhimnusza.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága immár 24 alkalommal rendezi meg a Fiatal Írók Táborát, augusztus 10. és 14. között.
A somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a szlovákiai gyermek folklórcsoportok szemléjének fődíját Liptószentmiklóson.
M. Kovács Melinda A kételyen túl című lélektani drámája nem egy könnyű nyári olvasmány. Inkább a főhős válasz- és útkeresésének folyamatát kísérhetjük végig.
Akár találós kérdés is lehetne, ki az a szlovákiai magyar költő, akit felbukkanása idején Radnóti Miklós, Illés Endre, Fábry Zoltán, Komlós Aladár, Babits Mihály vagy Ignotus is nagy lelkesedéssel fogadott.
A természet és a horgászat örök, a gyerekkor nemkülönben.
A 75. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 3. és 13. között rendezik meg.
Nívódíjat kapott a jeles felvidéki színész.
Folytatódik a középiskolásoknak meghirdetett vetélkedőhöz közölt segédanyagaink sora.
Nagy bajban lehet a Tankcsapda, ha arra vetemedett, hogy a magyar szégyenbandával, a BSW nevű, mocskos szájú rapformációval készített közös dalt.