2022. július 5., 13:56

Petőfi-emlékév: Eperjes (I.)

Folytatódik a középiskolásoknak meghirdetett vetélkedőhöz közölt segédanyagaink sora.

sáros
Sáros várának romjai
Fotó: Görföl Jenő

„Eperjesen Kerényi Frigyeshez szállottam, s nála tölték egy hónapot. Tompa is Eperjesen volt. Nevelősködött. Kétszáz bankó forintért. Miska pajtás! Rád illenek nagy druszád szavai:„Megnehezült az idők viharos járása fölötted!”

De semmi! azt olvastam én egy régi
magyar játékszini zsebkönyvben, hogy
Lesz még idő, bár sokára,
Amikor a magyarúl
Éneklő fők homlokára
Borostyánág kanyarúl.

Vagy alkalmazva:

Lesz idő s tán nemsokára
Amikor a magyarúl
Éneklő fiúk markába
Bankóteljes tárca hull.

Boldog órákat töltöttem Kerényivel és Tompával. Nem említem a többieket, kiknek barátsága örökre édes emlékezetűvé tette ezt az utamat; mert annyian vannak, hogy egész lajstrom lenne, ha mindegyik nevét leírnám.

Egy este a tanuló ifjúság fáklyás zenével tisztelt meg. Megvallom, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbizottságból, a világért sem.

Vannak házak, melyekbe mihelyt belépek, úgy érzek, mintha otthon volnék; vannak ismét, mikbe sehogy sem tudom magam otthonosítani. Így vagyok a városokkal is. Eperjes azok egyike, hol az első pillanatban otthon voltam. Tudj’ isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes; csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű. Olyan, mint egy életteljes fiatal menyecske.

Egy kis órányira Eperjestől szomorodik Sáros romja, Rákóczi egykori fészke. Valami nyolcan kerekedtünk föl Sáros romjait meglátogatni.

A hegy alatt elhagytam a társaságot s összeszedtem magam, hogy hamarabb érjek föl; mert tartottam tőle, hogy könnyeimet el nem fojthatom… s én nem szeretem, ha más sírni lát engemet. E várra vonatkozik A rom panasza című versem".

Petőfi Sándor 1843. április 4-én dél körül érkezett gyorsszekérrel Eperjesre. Itt Kerényi Frigyes vendége volt május 1-ig, majd innen vele utazott május másodikán Lőcsére. Petőfi Pesten ismerte meg Kerényit, aki ott tanult a negyvenes évek elején, és kapcsolatba került, elsősorban az Atheneumban publikáló költőkkel.

Petőfi eperjesi tartózkodása azért jelentett sok „boldog órákat”, mert együtt lehetett a már korábbról ismert Tompa Mihállyal is, aki akkor itt nevelősködött. Tompa egyébként 1844 szeptemberétől volt Eperjesen, ugyanis Péchy Tamás földbirtokos fiainak a nevelője volt. Tompa többször is megfordult a kollégium Magyar Társaságában, ahol megismerkedett Kerényivel. Tompa ezt követően Kerényi házánál mindennapos lett, s mikor Petőfi megérkezett, hárman együtt örültek a találkozásnak. A Magyar Társaságba egyébként Petőfi is ellátogatott, ennek következménye volt a diákok fáklyás zenés tisztelete.

Petőfi kevesellte azt a kétszáz forintot, amit Tompa Mihály kapott a nevelősködéséért, ezért idézte Vörösmarty Mihálynak, mint Tompa druszájának Eger című eposza kezdő sorát: „Megnehezült az idők viharos járása fölötted.” Vigasztalásként fejből idéz egy verset, melynek parafrazált változata nagyon találó.

A három költő és társaik nagyon sokat szórakoztak együtt Kerényi kertjében, ahol „terebélyes diófák és pompás dohányültetvények voltak”. Nagyon gyakran kirándultak a Kálvária hegyre, felkeresték a pezsgő savanyú vizű Borkútat, kijártak az eperjesiek kedvelt fürdőhelyei-re, a Cemetére és a Havránra. Emlékezetes kirándulást tettek nyolcan Sáros várának romjaihoz, erről mondja Petőfi: „Erre vonatkozik A rom panasza című versem.” Sajnos a vers nem maradt meg. A kirándulásokon Petőfi Sándor megtapasztalta a vidék elhagyatottságát, szegénységét, s lakóinak megalázottságát is. Erre utal a Magyarország című verse. Ám a természet szépsége is megihlette a költőt, erről két Eperjesen írt verse is tanúskodik: Mi kék az ég! és Ki a szabadba!

Kedves diákok! A tanév végével megszakítjuk a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója kapcsán indított vetélkedő felkészítő szövegeinek a közlését. A szerzőpáros, Kovács László és Görföl Jenő a vakációzó diákokhoz alkalmazkodva szeptembertől folytatja a Petőfi Sándor felvidéki látogatásait leíró sorozatot.         

Megjelent a Magyar7 2022/26. számában. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.