„Mindig azok pártján állok, akik gyöngébbek” – 120 éve született Szenes Erzsi
Akár találós kérdés is lehetne, ki az a szlovákiai magyar költő, akit felbukkanása idején Radnóti Miklós, Illés Endre, Fábry Zoltán, Komlós Aladár, Babits Mihály vagy Ignotus is nagy lelkesedéssel fogadott. Pár év alatt három verseskötete is megjelent (a harmadik már Budapesten), s olyan lapok foglalkoztatják, mint a Nyugat, a Prágai Magyar Hírlap vagy az Esti Újság.
Mégis kisebb csoda kellett ahhoz, hogy túlélje a második világháborút, a koncentrációs táborok borzalmait. De túlélte, s miután nagymihályi otthonuk kertjében elásott naplójának egy részét megtalálta, 1949-ben ő is kivándorolt Izraelbe. 120 éve született Rajec községben Szenes Erzsi. Mára őt is feledtük, holott karcsú életműve – ha egy kicsit leporolnánk –, ma is fényesen ragyog(na).
Radnóti Miklós írja 1936-ban a Nyugatban a Szerelmet és halált énekelek című vadonatúj kötetéről: „Szenes Erzsi új könyve megvalósulás. Az asszonyi önkifejezés párosodása ez egy benső és tudatos puritánsággal, mely az asszonyi lélek sajátos és ritka fegyelme, szinte asszonyi klasszicitás.” De rajta kívül Illés Endre, Babits Mihály, Ignotus, Füst Milán, Komlós Aladár és Fábry Zoltán is számon tartja. Szenes Erzsi 1902-ben született a Zsolna melletti Rajecon (más források szerint Nagymihályban), de élete első szakaszának nagy részét Nagymihályon éli le.
Húszas éveit a folyamatos útkeresés jellemzi, újságíróként bejárja Európát, s líráját szinte kizárólag a szerelem mozgatja. Első három kötete is ennek jegyében lát napvilágot, 21 évesen adja ki első kötetét (Selyemgombolyag), négy évvel később lát napvilágot a Fehér kendő (mindkettő Kassán), majd 1936-ban már Budapesten a Szerelmet és halált énekelek. A Kassai Napló, a Magyar Újság és a Prágai Magyar Hírlap utazó munkatársa volt, de ahogy a világ elkomorult, úgy komorul el az ő lírája. Fábry ekkor még azzal vádolja, a közössége helyett kizárólag önös érzelmei vezetik a líráját, bár elismeri:
„Ennyire őszinte igénytelenséggel még nem is találkoztam” – írja verseiről Füst Milán, míg Fábry a Rapszódia című versét az egyik legszebb magyar szerelmes versnek nevezi. Kevésbé lelkes Fónod Zoltán, aki Szenes költészetét „mindössze” a csehszlovákiai magyar kisebbségi költészet kedves színfoltjának nevezi.
Szenes Erzsi magyarországi elismertségét jelzi, hogy Babits beválogatja az 1932-ben megjelent Fiatal költők 100 legszebb verse című antológiájába, amelyben Szenesen kívül a felvidékiek közül csak Győry Dezső, Komlós Aladár, Mécs László, Komor András, Tass József és Zsolt Béla kap helyet, A kötetben olyan halhatatlan verseket találunk egyébként, mint József Attila Tiszta szívvel vagy Szabó Lőrinc Semmiért egészen című költeményei. Kemény Gábor, ahogy évtizedekkel később Csehy Zoltán, költészetének szapphói jellegét emeli ki, előbbi „kisebbségi Szapphó”-nak aposztrofálja.
Az 1990-ben megjelent Tűzpalota című, csehszlovákiai magyar költők szerelmes verseit felmutató antológiába Balla Kálmán négy versét is beválogatja. Idézzük a Mint a kép üveglapja… címűt, amelynél pontosabban kevesen fogalmazták meg a szerelmes ember létállapotát a magyar költészetben:
S érdemes ide idézni Ignotus véleményét is: „Hallatlan tökéletesek ezek a pici versek, ahogy egy szómag körül rendeződnek szóküllőcskék, s csipkefogazataik: a kevésnek olyan gazdagsága, mint a gyémántcsillám a vastömbhöz képest, melynek burkában az égből lehullott”. Voltak, akik szerint a bókok nem igazából a költőnek, hanem a nőnek szóltak. Az eltelt évtizedek bizony fényesen bebizonyították, Szenes Erzsi költészete kiállta az idő próbáját, s mára klasszikussá nemesedett.
Egy súlyos, majdnem végzetes betegség után a harmincas évek végén szüleinél, Nagymihályon telepszik le. „Ha a zsidók nem beszélnének ebben a városban magyarul, aligha lehetne már magyar szót hallani” – írja naplójában Nagymihályról. 1939 márciusában a várost a Tiso-féle fasiszta bábállamhoz csatolják, s Szenes Erzsi hangja napról napra komorabb lesz. A művelt Európát bejárt, magyar és zsidó kulturális gyökerekkel rendelkező lány elszoruló szívvel konstatálja, a kör lassan bezárul.
A határok lassan teljesen átjárhatatlanok lesznek, s mivel útlevelet sem kap, egy ideig már csak az országon belül utazhat
(meg is látogatja az Eperjesen élő költőtársát, Sebesi Ernőt), később már csak a városon belül, s ott is csak este nyolcig sárga csillaggal a mellén közlekedhet. Költőtársai közül Rév Józsefhez még átugrik néha-néha csillagmentesen a szomszédba, Szabó Bélának küld alkalmanként levelet. Budapestre már nem mer írni, mert azt felbontják.
Ekkor kezdi el naplóját írni, s retteg, mi lesz, ha megtalálják („Minden gondolatért//egy-egy akasztófa,//azt sem tudnék, hányszor//vonjanak bitóra”). Ekkor már lezárja magában élete szerelmes korszakát.
– teszi fel a költői kérdést naplójában. Fokozatosan beszűkülnek a publikálási lehetőségei is, Szalatnai Rezső, a pozsonyi Esti Újság szerkesztője biztatja, s ő a Mihályi Eszter Erzsébet nevet választja álnévként, hisz a lap által fizetett honorárium is életmentő lehet. Szenes Erzsi számára a napló egyszerre életmentő és életveszély is. Ha nem írhat, abba pusztulna bele, de ha megtalálják, akkor családostul abba. A nagyvilágból érkező hírek egyre reménytelenebbek, Hitler folyamatosan terjeszkedik, s aki nem menekült el Európából, az „alkalmazkodik” a viszonyokhoz.
– írja, s kiemeli Teleki Pál bátor döntését: „Annak a revolvergolyónak dörrenése, mely átfúrta a miniszterelnök halántékát, az első őszinte hang hónapok, sőt évek óta. Vészkiáltás… Szeretném Telekit elfogulatlanul látni, nehezen megy. A numerus clausust nehéz megbocsátani”. Szenes Erzsi versekkel megspékelt naplójának legnagyobb értéke a valós idejű őszinteség, hisz mennyire más évekkel később visszaemlékezni egy már lezárt időszakra, mint akár az életveszélyt is vállalva megörökíteni az eseményeket. Még akkor is, ha csekély az esélye, hogy az valamikor is megjelenik, vagy legfeljebb évtizedek múlva, ahogy történt az Szenes Erzsi verses naplójával is.
A naplót a gárdisták megtalálják, de köszönhetően az egyik tisztességes, magyarul is tudó gárdistának, azt nem kobozzák el, így azt egy bádogdobozban a kertben elássák.
Később Szenes Erzsi, ahogy Sebesi Ernő is, Budapestre menekül. Utóbbi nem éli túl a náci borzalmakat, ahogy nagymihályi szomszédja, Rév József sem. Szenes Erzsi két évig Budapesten rejtőzködik, sőt segédkezik zsidók megmentésében, de a németek bejövetelének harmadnapján, 1944. március 21-én a Duna-parti Dárday-panzióban elfogják. Kistarcsán át Auschwitzba deportálják, innen a már menekülő németek egy hadigyárba, Fallerslebenbe küldik dolgozni. Amerikai katonák szabadítják fel (hasonló utat jár be Rudnóy Teréz és Havas Ágnes, akik mindketten megírják életük ezen korszakát), s hazatér.
Pozsonyban egy szlovák lap munkatársa lesz lesz, majd 1949-ben kivándorol Izraelbe. Hazatérése után azonnal ellátogat Nagymihályba, megpróbálja előásni a naplóját, de csak az első részt találja meg.
A később, apja és testvére által elásott folytatást már nem (s mivel az egész családja elpusztul, már nincs ki emlékezzen), így annak csak első részét tudja magával vinni Izraelbe. A napló 1966-ban jelenik meg a budapesti Szépirodalmi Kiadó gondozásában (a kötet felelős szerkesztője Juhász Ferenc). Még a háború éveiben, pár évvel a megírása után Cserépfalvi kiadja a Nyártól nyárig című kisregényét.
A napló megrendítő vallomás egy elaljasult korról, amikor az ember önként, kéjjel ölt, s amikor házmesterek orgiáztak, s a feljelentések a mindennapok természetes részét képezték. A versek között egész ciklust szentel Hitlernek, a Zsarnoknak, akinek a halálárt fohászkodik. „A dajka a kis gyereket//minálunk//még száz év múlva is//vele riogatja” – írja a Hitler címűben, de ebben sajnos tévedett. A kötet versei között több ajánlott vers is van, van, amelyet Kassák Lajosnak, Szabó Bélának, Sebesi Ernőnek, a börtönben sínylődő Laco Novomeskýnek ajánlott, de két versben is az általa személyesen is ismert József Attila emlékét idézi:
Izraelben újságíróként és előadóművészként dolgozik, meséket és tárcákat ír. 1956-ban Van hazám címmel adja ki magyarul emlékezéseit, héberül versei és elbeszélései is megjelennek. „Az érzelmeknek az az áradata, ami ezekből az apró írásokból kicsap, való életté teszi a politikumot, belső élménnyé a vezércikket és novellává a riportot. A végleg hazaérkezett ember nyugalmát tárja fel vallomásszerűen... Szenes Erzsi nyelve alkotó szenvedések és nagy írói tapasztalat eredménye, ebben az egyszerűségben, sok előkelőség és finomság van." – írja Barzilay István az Új Kelet című lapban.
Amíg 1990-ben Tóth László a Szélén az országútnak című antológiában 11 versét közli, 2003-ban a szintén általa szerkesztett Förtelmes Kaszálógépbe már csak 3 versét válogatja be.
