2022. július 10., 15:45

Magyar, nemzeti - Interjú a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával

A mi dolgunk a magyar nemzet történetére, a nemzet egészének identitására figyelni, és abból is a legfontosabb értékekre ráirányítani a figyelmet. Azt keressük, ami a miénk, ami magyar és nemzeti – mondja L. Simon László író, költő, kultúrpolitikus, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

L.Simon László
Fotó: Fábián Gergely

Csaknem egy évvel ezelőtt vette át a Magyar Nemzeti Múzeum vezetését. Milyen vállalással, célokkal tette ezt? 

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának lenni óriási kihívás, több dolog miatt. Egyrészt ez a magyar állam legrégibb és legnagyobb múzeuma. Egy óriási intézményről van szó, nemcsak Budapest egyik legnagyobb és legszebb klasszicista palotájáról egy gyönyörű történeti kertben, hanem van 40 telephelyünk, 17 vidéki filiánk, több mint 680 dolgozónk. A feladatkörünk és a felelősségünk nem áll meg az országhatárnál, az egész Kárpát-medence magyarságával foglalkozunk. Az elmúlt évtizedekben az intézmény mintha alvó állapotban lett volna. Fel kellett ébreszteni Csipkerózsika-álmából, dinamizálni a tevékenységét, újragondolni, milyen legyen egy múzeum a 21. században. Elindultunk ezen az úton, amely hosszú lesz, amíg elérünk a megfogalmazott célig, az épület felújításáig, de azzal, hogy ne csak a fizikai feltételrendszert újítsuk meg, hanem a benne lévő állandó kiállítást és a következő években létrehozandó időszaki kiállításokat egyaránt. Nagyon jó adottságokkal, gyönyörű múlttal, fantasztikus gyűjteményanyaggal rendelkezünk, ami egy jó ugródeszka, de nagyon komoly kihívásokat jelent az idő, a kor, a korszellem, amiben élünk és ami meghatározza a mindennapjainkat.

Napjainkban a múzeumok nagy átalakulásokon mennek keresztül, egyre több teret kap az interaktivitás, a virtuális tér, különösképp a pandémia idején. Mennyire nehéz követni ezeket a trendeket? 

Az alapfeladatunk a magyar történelemmel, politikatörténettel, jelentős személyiségek élettörténetével kapcsolatos anyagok, tárgyi emlékek, dokumentumok gyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Ha ezt feláldozzuk a mai divatos technológiai eljárások alkalmazásának oltárán, akkor a lényegünkről mondunk le. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lehet változatlan formában és tartalommal múzeumot működtetni. Meg kell találni az egyensúlyt, behozni modern eszközöket, modern szemléletet. Viszont attól, hogy a tárgyak mellett nemcsak statikus szövegeket, hanem interaktív elemeket, monitorokat, projektorokon kivetített dolgokat is illesztünk a kiállítási installációba, még nem biztos, hogy a tartalom, az üzenet korszerű lesz. Korszerűtlen dolgokat is lehet csinálni a legkorszerűbb eszközökkel, de ez fordítva is igaz, hagyományos bemutatási módok mellett is lehet nagyon kurrens üzeneteket megfogalmazni. Az egyensúlyt kell megtalálni. Nagy feladat, hogy a fontos témákat, a magyar történelem sorsfordító pillanatait, nagy személyiségeinek életművét, vagy annak néhány momentumát olyan módon legyünk képesek megjeleníteni, hogy az a legfiatalabbak számára is vonzó legyen. Ez az igazi kihívás, az okostelefonok mellől elcsábítani a fiatalokat a múzeumi térbe úgy, hogy ott jól érezzék magukat. Ne csak egy kötelező osztálykirándulás keretében vegyenek részt egy-egy programon.

L.Simon László
Fotó:  Fábián Gergely
L.Simon László Kassán

Hogyan, mivel lehet ezt elérni?

A gyerekkori látogatás azért fontos, mert akkor alakul ki a kötődés, a vágy, hogy valamit később újra megnézzen. A gyerekkori helyszínekre való visszatérés egy korábban kialakult érzelmi kötődés újraélését is jelenti. Ezért minél korábban és minél többször szeretnénk megszólítani a fiatalokat, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy az egykori magyar államhoz tartozó területeken élnek. 

Mennyire tartja a Magyar Nemzeti Múzeum célközönségnek a külhoni magyarokat?

A munkánk nagyon fontos része, hogy olyan múzeumokkal is szorosan együtt dolgozunk, amelyek nem a magyar állam, hanem a szomszédos országok fenntartásában vannak. Ezek között vannak kifejezetten magyar érdekű múzeumok, én így nevezem őket, mert a gyűjteményeik mondhatni száz százalékban a magyar kultúrához kapcsolódnak. Stratégiai cél, hogy a felvidéki magyarság történetére is odafigyeljünk, kapcsolatot ápolunk az itteni múzeumokkal, állami és más intézményekkel. Ez az egyik dimenziója a határon túli munkának, a másik pedig, hogy azt szorgalmazzuk és segítsük, hogy minél többen jöjjenek el hozzánk a határon túlról. Az a célunk, hogy nagyon sok magyar gyerek erősödjék meg identitásában és hitében, amikor megnézi a Nemzeti Múzeumot. Érzékelje, lássa, hogy a magyar egy hatalmas történelmi hagyományokkal rendelkező kultúrnemzet Európában, amely nemcsak szellemiekben, művészetében, kultúrájában volt erős, hanem sok másban is.

A kultúrán, különösen a magyar kultúrán belül hol helyezkednek el a múzeumok? Mennyire megbecsült intézmények ma? 

A múzeumok sajnos sokat vesztettek jelentőségükből. Ennek egyik oka, hogy irdatlan nagy a konkurencia. Száz évvel ezelőtt, ha egy polgári gondolkodású ember azt fontolgatta, hol töltse el az idejét, akkor viszonylag szűk volt a kínálat, el tudott menni színházba, esetleg moziba, megnézni egy némafilmet, és ott voltak még a múzeumok. Ma már sokkal bővebb a kínálat. Az elmúlt évszázad változásai nemcsak azt az áldást hozták magukkal, hogy sokkal többen férnek hozzá a kulturális javakhoz és sokkal gazdagabb a kínálat, de azt is, hogy a verseny sokkal nagyobb, ezért a látogató, a néző, az olvasó kegyeiért sokkal jobban meg kell küzdeni, mint régebben. Ez viszont nem feltétlenül negatívum.

Lehet különbséget tenni jó és rossz kultúra között? Mi az, ami érték?

Én értékorientált ember vagyok, sok dolog között különbséget teszek értékalapon. Régebben sokkal kategorikusabb voltam, ma már nagyon óvatosan mondom valamire azt, ez jó, az meg nem, ennek itt a helye, annak meg nincs. Ha a művészetet nézzük, lényeges a mesterségbeli tudás, de egy bizonyos szint fölött annak eldöntése, hogy mi jó vagy mi nem, nagyon szubjektív, hihetetlen mértékben meghatározza az ízlésünk és a hagyományhoz való viszonyunk. Amikor ezt történeti dimenzióban nézzük, akkor ennél tisztább a kép. Abból a szempontból, hogy mi kerüljön be egy történeti múzeum gyűjteményébe, nincsenek ilyen típusú nagy dilemmáink.

A mi dolgunk a magyar nemzet történetére, a nemzet egészének identitására figyelni, és abból is a legfontosabb értékekre ráirányítani a figyelmet. A mai globális térben, ahol a világ egy faluvá zsugorodott össze, azt keressük, ami a mi identitásunkhoz szervesen hozzátartozik, ami a mi hagyományainkból, a mi múltunkból következik. Úgy is fogalmazhatnék, azt, ami magyar. Múzeumigazgatóként az van a gondolkodásom fókuszában, hogy mi az, ami csak nekünk, magyaroknak fontos, aminek megőrzése és továbbadása a mi felelősségünk, amit hogyha mi nem végzünk el, más nem teszi meg helyettünk. Ebből a szempontból közelítek az értékhez. A Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjeként számomra ez a két dolog a legfontosabb: mi az, ami magyar és mi az, ami nemzeti. Röviden, mi az, ami a miénk.

L.Simon László
Fotó:  Fábián Gergely

Napjainkban világméretű kultúrharc folyik, aminek, úgy tűnik, Közép- és Kelet-Európa egyelőre ellenáll. Hogyan nyilvánul meg a kultúrharc Magyarországon? Meddig tudunk ellenállni?

Optimista vagyok, azt gondolom, a globalizáció szükségszerűen magával hozott egy ellenreakciót. Nem nevezném feltétlenül ellenkultúrának, inkább egy egészséges önvédelmi mechanizmusnak. A globalizálódó világban fölértékelődött a lokalitás, a helyi értékek bemutatása. Ennek gazdasági dimenziói is vannak, mondjuk a turizmusban, gasztronómiában. Ha valaki ténylegesen ránk kíváncsi, akkor a helyi dolgokra lesz kíváncsi. Így a helyi értékek felértékelődnek, a helyi kínálat hangsúlyosan tud megjelenni, ez pedig azt szolgálja, hogy ebben a kultúrharcos közegben megerősödjék az, ami magyar. Ráadásul a mi kultúránk, a magyar egészen különleges Európában. Nincs még egy példa arra, hogy egy ennyire kis országban ilyen változatos legyen a kultúra. Minden tájegységnek megvan a maga viselete, díszítő művészete, nyelvjárása, sajátságos ételei, megvannak a maga értékei. Ezeket meg kell őriznünk! 

Ha már a kultúráról beszélünk, térjünk ki az irodalomra is, hisz ön az irodalmi élet aktív résztvevője és formálója. Milyen állapotban van ma a magyar irodalom? Vannak még olvasók? 

Igen, de azzal számot kell vetnünk, hogy ez nagymértékben változik. A magyar írók jelentős része túl arisztokratikusan közelít az íráshoz, és ennek van egy negatív következménye. Ráadásul nálunk nagyon körülhatárolt szekérvárak működnek, vannak az írók, a filmesek, a képzőművészek, nagyon kevés az átjárás a művészeti területek között. Azzal is szembe kell nézni, hogy egyre kevesebb ember olvas, kevesebbet olvas és máshogyan olvas. Magam is azt látom, hogy bár nem fogyasztok kevesebb betűt, mint régen, de sokkal kevesebb szépirodalmat olvasok. Ha nem lennék eredendően irodalmár, az életem középpontjában nem lett volna mindig ott az irodalom, valószínűleg nem is lenne ilyen intenzív kapcsolatom a szépirodalommal. 

Az írásbeli és az irodalomközpontú kultúra visszaszorulóban van. Lehet ezen sopánkodni, magam is azok közé tartozom, akik ezt teszik, de ezt tényként kell tudomásul venni. Miközben a magyar kultúrában az íráshoz való viszony nagyon fontos, a történelmünk szervesen összefügg az irodalommal, az írókkal, az írók politikai szerepvállalásával.

Befejezésül egy könnyedebb kérdés. Ön képzett szőlész-borász mérnök. Van kedvenc bora, borvidéke?

Budapesttől ötven kilométerre élek, egy tradicionálisan fehérboros vidéken, ahol csak száraz bort készítünk. Nagyon szeretem a száraz fehérborokat, pezsgőket, ugyanakkor, miközben nem vagyok édesszájú, a tokaji aszú szerelmese is vagyok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy 1996 óta, 26 éve vagyok a Tokaji Írótábor rendszeres látogatója, pár éve a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke is. Rendszeresen járok Hegyaljára, Tokajba, Mádra, Bodrogkeresztúrra, Tolcsvára, Sárospatakra, sok borásszal ápolok jó kapcsolatot. Csak a legnagyobb elismeréssel tudok beszélni a tokaji aszúról, sőt, azt mondom, a borpiacon Magyarország egyetlen igazi kitörési lehetősége az aszú. Bár szép borászatunk van és büszke vagyok a családi gazdaságra, amit remélhetőleg a gyermekeim is tovább visznek majd, azt kell mondjam, a borok királya és a királyok bora a tokaji aszú.

L. Simon László József Attila-díjas magyar író, költő, balettszerző, szerkesztő, vállalkozó, politikus. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar–történelem szakos tanári oklevelet, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett, később PhD-ösztöndíjas volt. 2008-ban a Károly Róbert Főiskola szőlész-borász mérnöki szakán végzett. Ugyanebben az évben az Eötvös József Főiskolán kulturális menedzser végzettséget szerzett. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára, 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. 2021. július 31-étől a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.

Megjelent a Magyar7 2022/27.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.