Nászer ad-Din 1889-ben harmadik európai körútja során felkereste a magyar fővárost is.
A nyolcvanadik évéhez közeledő B. Szabó Péter a svájci magyarság egyik meghatározó alakja.
Miként kereste az akkori magyar pártok képviselőinek a támogatását köztársasági elnökké választásakor.
Egészen 2026. június 30-ig látható az új kiállítás.
27 éves korában már Oscarra jelölték, később még hatszor, de ahogy Tony Curtis, ő sem kapta meg azt soha.
A tárlat december 10-ig tekinthető meg.
A kötet éppen negyven esztendeje hagyta el a nyomdát és a középkori Európa, benne Magyarország „életét” hozza testközelbe.
A Családi Könyvklub és a Csaplárkult szeretettel meghívja Önt Karády Anna író-olvasó találkozójára!
A Családi Könyvklub és az NFG meghívja Önt az És mi van Tomival? című magyar film vetítésére!
Szombaton fél négytől pedig Márton-napi családi vigasság lesz Megyercsen.
A tárlatnak bármelyik fotója kiemelhető lenne. Valamennyi vagy elmond valami fontosat, vagy megdöbbent, példát mutat, elborzaszt, elgondolkodtat!
Fáradhatatlanul dolgozott apja műveinek megóvásáért és ismételt színre viteléért.
Több mint 10 órán át verseltek.
Jelentkezni kizárólagosan elektronikus úton lehet.
A nagy múltú verseny a világ zenei életének egyik kiemelkedő eseménye, amely a fiatal zongoraművészek fejlődését és nemzetközi karrierjének kibontakozását támogatja.
Megkezdődtek a Szívritmuszavar próbái a Jókaiban.
A divat művészi oldala.
A Felvidékről elszármazott Szántó Armand és társa, Szécsén Mihály szintén elválaszthatatlanok voltak, évtizedekig közösen írták a műveiket.
"Minden szín mögött ott sejlik egy emlék, egy gondolat, egy megélt pillanat..."
Egy mára sajnálatosan kihalt műfaj, a történelmi dráma egyik utolsó mohikánja volt, de szenvedélyesen igazságkereső történeti nagyesszéinek sincs már méltó folytatása a magyar irodalomban.
„Kincsesládán ülünk...”
2025 tavaszán megkezdődött Pasolini a római Ponte Mammolo városrészben álló lakásának felújítása és emlékhellyé alakítása, ahol egy könyvtár is helyet kap majd.
A szerkesztők 300 novellából válogattak, végül 27 írást választottak ki.
Annak aki műszakilag is szeretne felkészülni a víz- és/vagy villanyhiányos helyzetekre, jól jöhet a No Grid Survival Projects című könyv.
Az ünnep 741-ben III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként.
A legígéretesebb könnyűzenei alkotások A Dal 2026 színpadán mérettethetnek meg.
A kortárs felvidéki magyar irodalmat ma leginkább a kísérletezés és a megújulás keresése jellemzi.