Megrendült a föld: az 1783-as komáromi földrengés művészszemmel – KÉPEKKEL
A komáromi Limes Galériában október 9-ig látható a Megrendült a föld – Kortárs reflexiók az 1783-as komáromi földrengésre című kiállítás, amelyet a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete - MAMSzE rendezett. A két-két képző- és vizuális művész: Csapó Júlia, Zsigrai Eszter, valamint Papp Ida Zsuzsanna és Szilák Andrea közös tárlatát Fábián Luca szabadúszó kurátor, művészeti író nyitotta meg, miután dr. Balla Rita design- és művészetmenedzser szólt a jelenlevőkhöz.
Papp Ida Zsuzsanna egy performansszal teremtette meg a témához illő hangulatot, melyben a kiállító művészeken kívül közreműködtek: Beck Tímea, Beck Judit, Macher Máté, Štefan Szabó, Richard Stein és Keserű Rebeka. Aztán Balla Ritától megtudtuk, hogy e kiállítás ötletét és tematikáját is Fábián Luca jelölte ki, aki a történetiség, a múlt és az emlékezet felől közelített a témához. A kiindulópontot maga a hely adta: Komárom és a Limes Galéria, egy töredékes, veszteségeket őrző tér, amelyből valami újat kellett felépíteni. Ehhez kapcsolódott az 1763-as komáromi földrengés emlékezete is.
Hogyan lehet egy történelmi eseményhez a képzőművészet eszközeivel kapcsolódni? A kiállításban ezért nem egyetlen történetet látunk, hanem különböző személyes és művészi nézőpontokat, amelyek mégis szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A közös gondolkodásból mintegy 25-30 mű született”
– hangzott el.
Felvetődött a gondolat, hogy mit jelent olyan térségben élni, ahol a földrengés nem csupán egy történelmi esemény vagy távoli természeti katasztrófa, hanem a mindennapi élet része.
„Olyan helyeken, mint Japán, Indonézia az emberek számára a föld mozgása nem feltétlenül rendkívüli esemény: a természeti erő kiszámíthatatlansága beépül a kollektív emlékezetbe, a mindennapokba, sőt abba is, ahogyan az ember a saját környezetéhez viszonyul. Számunkra, akik nem élünk nap mint nap földrengések közepette, egy ilyen esemény sokkal inkább kívülről szemlélt természeti jelenség. Pedig amikor a föld megmozdul, hirtelen megszűnik a biztonságos külső szemlélő pozíciója: az ember maga is részesévé válik annak, amit addig csupán természeti erőként érzékelt” – folytatódott az eszmefuttatás. Ezzel eljutottunk a kiállítás fontos kérdéseihez: mit kezdünk azzal, amikor a minket körülvevő világ elveszíti a megszokott stabilitását, s mi marad utánunk és bennünk egy ilyen megrendülés után?!
A kiállítótér egyfajta gondolati útvonalat kínál: ahogy belépünk az ajtón, és jobbra haladunk, először magának a földrengésnek a megértésével találkozunk. Innen azonban fokozatosan egyre mélyebbre kerülünk: szimbolikusan a földfelszíntől eljutunk a föld belsejéig, ahhoz a láthatatlan folyamathoz, amely megelőzi a föld megrendülését. Majd visszatérünk az emberhez: ahhoz, hogyan éljük meg a földrengést, és ahhoz a kérdéshez, hogy mi az, ami mindebből végül megmarad.
Nos, a kiállítás létrejötte sem maradt érintetlen a hely saját történéseitől. Ugyanis miközben a galériába vezető út felújítása sokak számára kellemetlenséget okozott, a művészek számára azonban még az is a kiállítás részévé vált: „Az útépítésből származó aszfaltdarabok bekerültek a térbe, és így egy nagyon konkrét, jelen idejű beavatkozás kapcsolódott össze a kiállítás térspecifikus gondolkodásával. A hely maga is hozzátette saját rétegét a művekhez”.
Arról, hogy a kiállításban részt vevő négy művész és Fábián Luca közös gondolkodása mögött többféle találkozás és szakmai kapcsolat áll, és hogyan született meg a kiállítás koncepciója, illetve milyen utat jártak be a művészek a kutatástól a kész munkákig, már maga a kurátor beszélt. Aki többet szeretne megtudni a kiállítás kulisszatitkairól, részt vehet az október 10-én 17 órakor kezdődő záró tárlatvezetésen, ahol az időközben felmerülő kérdéseire is válaszokat kap.
Irodalomkedvelőként örömmel fogadtam a kiállítótér falain elhelyezett, témábavágó prózai és versidézeteket. Például részleteket Jókai Mór Az elátkozott család, Csokonai Vitéz Mihály A földindúlás, Nemes Nagy Ágnes Istenről, Zilahi Anna Archipelágó, Rainer Maria Rilke Szonettek Orpheuszhoz című, témábavágó művéből.
Az új kiállítás, mely grafika- és dizájntervezője Kincses Gergő volt, október 9-ig, kedd-pénteken 13-16 óra között, valamint egyéni bejelentkezés alapján szemrevételezhető a Ferences barátok utcai Limes Galériában. A MAMSzE elérhetőségei: honlap, e-mail: [email protected], Facebook.
Az 1763. június 28-án bekövetkezett komáromi földrengés a legnagyobb erősségű földmozgás volt a mai Magyarország területén. Erőssége a Richter-skála szerint 6,3-es volt, és 63 halálos áldozatot követelt, több mint 120-an pedig megsebesültek. Komárom épületeinek harmada elpusztult: teljesen összedőlt 7 templom és 279 épület, részben összedőlt további 353 épület, azaz komoly sérülést szenvedett a város épületeinek 54 százaléka, míg csak 9 százaléka maradt sértetlen. A rengés után Mária Terézia összeíratta a károkat, a rengés erősségére ezekből a leírásokból lehet következtetni. A legnagyobb pusztítás a Duna bal partján következett be, de a rengés erejéhez képest kevésnek mondható a halálos áldozatok száma, ami a korabeli építkezési technikának köszönhető. A házakat fűzfaágakból építették, amiket fél méterenként vertek le, majd azokat vesszővel összefűzték, és a kémények is lefelé szélesedtek.