Elfelejtett (?) könyvek „palackpostája” – 10.
Családi könyvtárunkból a legutóbb előkerült „palackpostás” (dedikált) könyv, életének röpke 38 éve alatt, valószínűleg csak egyszer „költözött” a sok ezer könyv között, de nagyobb formátumára való tekintettel, bizonyára a könyvkupacok aljára kerülhetett, ugyanis alsó fedőlapja kissé deformálódott, s mintha egy kis enyhe dohszaga is lenne, amitől lassan, de biztosan próbál megszabadulni, miután sűrűn lapozgattam. Egy gyermekkönyvről van szó, a gazdagon illusztrált verses kiadvány szerzője Tóth Elemér, címe Őszi kert. Megjelent a pozsonyi Madách gondozásában 1988-ban, szerkesztette Szeberényi Zoltán, illusztrálta Kiss Sándor.
A kötet szerzője nem csak a gyerekeknek írt, azonban ebben a műfajban valóban szép sikereket ért el, antológiákban szerepelt, önálló köteteket jelentetett meg („kicsiknek és nagyoknak” szóló verseket, meséket, történeteket sokszor egy könyvben prezentált). A szóban forgó könyv egyfajta válogatás a korábbi kötetekben napvilágot látott verseiből.
Tóth Elemér költő, író, műfordító, újságíró Hanván született 1940-ben, és 2018-ban hunyt el Pozsonyban. Kenyérkereső hivatása elsősorban az újságírás volt, dolgozott a hajdani Szabad Földműves, majd az Új Ifjúság szerkesztőségében, később a Tábortűz szerkesztője, főszerkesztője volt. Életében számos kötete látott napvilágot, az első verse még 1959-ben, az első önálló verseskönyve A halak a mélyben úsznak 1965-ben jelent meg, s ezt követően szerzői pályája szinte töretlen, több mint egy tucat könyvét hozták ki a különböző kiadók (Madách, Madách-Posonium, Lilium Aurum, Vámbéry PT, Art Danubius). Munkáját Madách Imre-díjjal (1981) és Posonium Irodalmi Díj – Szülőföld Díjjal (2008) ismerték el. A szóban forgó kategóriában a következő kötetei jelentek meg: Csillagrózsa, 1973; Csillagménes, 1976; Tegnapelőtt, kiskedden,1982; Szivárvány, 1996; Mese az aranykalapácsról. Mesék kicsiknek; 2003; Hol laknak a sünik? 2005; A bátor nyúl. Verses mesék kicsiknek és nagyoknak, 2010; Dúdoló. Gyermekversek, jelenetek – kicsiknek és nagyoknak, 2015; Gyermekkorom emlékcserepei és más történetek, versek, 2016.
Meghatározó élményforrása a szülőföld, a falu, a gyermek- és ifjúkor emlékei. A reflexív lírát műveli, versei az észlelt jelenség elemeinek összegéből, a friss érzékelés és a múlt emlékké fakult pillanatképeiből ötvöződnek. (...) Törekvése nyomán nyert ismét polgárjogot gyermekköltészetünkben a gyermeki észjárás, a pajkos derű, a játékos hangulat...”,
írja Szeberényi Zoltán A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona egyik szócikkében.
Valóban, az Őszi kert számos versében fedezhetők fel ennek elemei. Példaként megemlíthetem a Van nekem című verset, amelyben az „iha-hó!” minden verszakban visszatér:
Van nékem egy paripám, / Általúszik a Rimán. / Úgy nyargal a világba / – iha hó! – / földet sem ér a lába.”
Más versekben is visszatérő motívumok erősítik a zeneiséget, a ritmust, hogy a gyermekek maguk is hozzájárulhassanak az ütemezéshez:
illári, haj-hó, pöff; uhu, uhu; röff, röff, dirr, durr; bumm bele, bumm bele... ”
A kötet hatvanvalahány verse mintha nemcsak a gyermekhez, hanem a szülőkhöz, nagyszülőkhöz is szólna, felidézve gyermekkoruk világát. Nem véletlen tehát a meghatározás némely gyermekköteténél: „Verses mesék kicsiknek és nagyoknak”. Gyermekvers kötetekben szokatlan, de nagyon hasznos az az Utószó, amelyet Szeberényi Zoltán írt, és szerkesztőként beillesztett a kötetbe. Kár, hogy példáját nem nagyon követték. Az olvasni még nem tudó gyermeknek általában a felnőtt olvas fel az effajta könyvekből, s ha a felolvasó bővebb tájékoztatást szeretne a költőről, ez az Utószó jó szolgálatot tehet e vonatkozásban is. Szeberényi többek között ezt írja:
(...) eszközei általában egyszerűek, mértéktartók, sohasem hivatkodók. Kitűnő verselő, ritmikája változatos, de a magyaros verselés áll hozzá a legközelebb.”
Végül, de nem utolsósorban álljon itt két vers, az egyik kifejezetten kisgyermekekhez, a másik meg a felnőttnek, szülőnek is szóló, meg persze kedves lehet a gyereknek, akinek nem kell még érteni a vers jelen esetben tágabb kontextusát.
Kiolvasó
Óc-póc, / gombóc, / három pokróc. / Üst, füst, / katlan, / nád. sás, / paplan. / Inc-pinc, / Lőrinc, / három / bőring. / Tyúk, lúd, / sas, strucc, / fogj meg, / ha tudsz!”
A legutóbbi „palackpostás” írásomban Zs. Nagy Lajos könyvét ajánlottam elolvasásra, lapozgatásra. Az Őszi kert című könyvből, a felnőtteknek is szóló versekből, hadd álljon itt egy, amely Zs. Nagy Lajos alakját eleveníti fel. A vers a gyerekeknek „csak” egy ritmusos versike egy mérges bácsiról, amelyet jó közösen, hangosan elmondani, akár többször is. A felnőttek számára a cím alatt áll az ajánlás is – N. L.-nak szeretettel – amelyből következtetni lehet, hogy a hajdanán a Pozsonyhoz tartozó Zabosban élő Zs. Nagy Lajos költőről van szó.
Zabos Lajos
Lajos, Lajos, / te kótyagos, / mért vagy folyvást / olyan zabos? // – Kicsi nekem / ez a Zabos, / azért vagyok / mindig zabos. // Lajos, Lajos, / veled bajos, / mért zabos rád / egész Zabos? // – Hegyezem a / zebet, zabot, / ezért zabos / egész Zabos. // Lajos, Lajos, / te totyakos, / honnan veszed / a sok zabot? // – Nem termesztek / krumplit, babot, / csupán zabot, csupán zabot.
Hozzáfűzném, hogy ezt a verset a Három Kalap zenekar meg is zenésítette:
A könyv „palackpostája”, Tóth Elemér ajánlása apámnak szól, s mint általában a dedikációk, egyszerű:
Lacza Tihamér barátomnak és kedves családjának, őszinte szeretettel és igaz nagyrabecsüléssel: Tóth Elemér, Pozsony, 1988. X. 14.
