Az első magyar gyógyszer-nagykereskedő
Ébenfalvi Török József (1824–1899) a kárpátaljai Szőlősvégardón született és a patikusi hivatást választotta. 24 évesen elhatározta, hogy Párizsban képezi tovább magát, így az 1848–49-es magyarországi eseményeket csak távolról követte figyelemmel. A szabadságharc bukását követően sok magyar emigránssal hozta össze a sors, és ez annyira megerősítette magyar öntudatát, hogy az 1850-es évek közepén visszatért Magyarországra.
Pesten a Király utcában megvásárolta a Pollack Mihály (1773–1855) tervezte impozáns épületet, amelyben korábban a Gömöry Károly (1779–1845) által birtokolt Szentlélek patika működött. Gömöry az irodalomért és a politikáért lelkesedő gyógyszerész volt, így aligha meglepő, hogy gyakran megfordultak nála az akkori irodalmi és közélet kiválóságai, például Petőfi Sándor, Eötvös József, sőt Kossuth Lajos is.
Valószínűleg a „hely szelleme” az új tulajdonosra is jótékony hatással lehetett, mert tevékenyen bekapcsolódott a főváros társadalmi életébe. De a legemlékezetesebb tette az volt, hogy Magyarország első gyógyszer-nagykereskedőjeként ő lett az országban működő közel 600 patika szinte kizárólagos ellátója és beszállítója. Természetesen nemcsak a saját porait, labdacsait és kenőcseit forgalmazta, hanem külföldi (bécsi, párizsi, londoni) készítményeket is beszerzett, de abban is úttörő volt, hogy nagy gondot fordított a reklámra és a marketingre.
Aki manapság az interneten találkozik valamilyen készítmény reklámjával, olyan bejegyzéseket is olvashat, amelyek áradoznak a szerről. Nos, ezt már Török József feltalálta, a medicinát olykor többen is dicsérték. Azt sem felejtette a hirdetések végére odaírni: „Csak a Török József saját kezű aláírásával ellátott üvegek valódiak!”. A különböző gyógyszerek (Angyal-cseppek, mell-pasztillák, köhögés elleni szirupok stb.) mellett szépítőszereket és kozmetikumokat is kínált, ezek a tehetős fővárosi körökben nagyon kelendőek voltak, így aligha meglepő, hogy Török József vagyona is szépen gyarapodott.
El kell mondani, hogy nem verte fogához a garast. Készpénzt ugyan nemigen tartott magánál, de bármikor hajlandó volt még egy nagyobb összegre szóló csekket is kiállítani. Feljegyezték, hogy egy alkalommal éppen akkor járt Párizsban, amikor az ottani magyar egyesület bált rendezett. Egy küldöttség felkereste a patikáriust, aki előhúzott egy csekket, ráfirkantott 10 ezer forintot, ezt aztán elküldték Pestre. Töröknét az összeg láttán az ájulás környékezte, de végül kifizette, elvégre a patika hírnevén nem eshetett csorba.
Török József amúgy nagyon elfoglalt ember volt, a saját patikájában csak nagyon ritkán fordult meg. Egyszer azonban valami nyavalya kerülgette, ezért bement a gyógyszertárba és megcsináltatott egy drága keveréket. Amikor kész lett, egyszerűen zsebre vágta és elindult kifelé. Az eladó azonban útját állta, és az árát követelte. Török elnevette magát és ezt mondta: „Igaza van, uram, bizony ki kell fizetni az árát. De én Török József vagyok, ennek a patikának a tulajdonosa. Az én hibám, hogy olyan ritkán nézek be ide, hogy még az alkalmazottaim sem ismernek fel”.
A házában sürgölődő személyzettel is igen nagyvonalúan bánt. Remek szivarokkal voltak tömve a dohányzó vitrinjei, még olyanok is akadtak ott, amelyek a walesi herceg számára készültek. Egy-egy fogadáson nemcsak a vendégeit kínálgatta velük, de a személyzet zsebét is telerakta „havannákkal”.
Politikai ellenfelén is segített, ha anyagi nehézsége támadt. Egy alkalommal este 11 órakor kopogtatott nála az illető megbízottja, aki elmondta, milyen komoly a dolog. Török József nem hezitált, hanem kitöltötte a tekintélyes összegre szóló csekket.
Megjelent a Magyar7 2026/39. számában.
