Ecsetvonások a szimmetrián túl
A Pozsonyhoz közeli Oroszvár szívében van egy 13. századból származó szakrális épület. A Szent Vitus-templom, a falu legrégebbi egyházi műemléke 2020-tól közösségi kávézóként és galériaként működik. Sokan nem nézték jó szemmel az átalakulást, jómagam sem örültem neki, ám amikor legutóbb egy ottani rendezvényen jártam, némi vigaszt nyújtott, hogy az épületet működtetők nem mondtak le teljesen annak eredeti rendeltetéséről. Csak most nem a hitet közvetíti, hanem a kulturális értékeket igyekszik közelebb hozni az ide betérőkhöz, az által, hogy rendszeresen ad otthont képzőművészeti tárlatoknak.
Szeptember elején éppen a szlovákiai kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb, nemzetközileg is elismert alkotójának, a nagymácsédi születésű Dolán György festőművésznek nyílt ott egy kiállítása Aszimmetria címmel, amelynek kurátora egykori egyetemi évfolyamtársa, Daniel Bidelnica, Oroszváron élő festőművész volt.
– Ez a kiállítás egy kisebb keresztmetszet az alkotásaimból: a legrégebbi kép körülbelül ötvenéves, még főiskolás koromból származik, a legújabbak pedig csak néhány hete készültek – árulta el lapunknak Dolán György.
Rendhagyó harmónia
A Magyarbélen élő Dolán Györgynek már korábban is volt kiállítása Aszimmetria címmel, s bizonyára nem véletlen a címválasztás, hiszen vérbeli posztmodern alkotóként nem a hagyományos, szimmetrikus formákra törekszik. „Időben és térben is átjárókat épít: sajátos vizuális logikája szerint ötvözi a különböző kultúrákat és stílusirányzatokat” – olvasható róla egy ismertetőben. Így talán az sem volt véletlen, hogy az előző pozsonyi kiállításának címe 2020-ban Átjárók volt – ez is a művész alkotói világának egyik fontos kulcsszavából ered, és arra a posztmodern szemléletre és kulturális sokszínűségre utal, amely egész életművét meghatározza.
Arra, hogy a szabálytalan is lehet tökéletes, Dolán képei remek példát nyújtanak, mivel egyszerre szabálytalanok, mégis harmónia árad belőlük. Az aszimmetrikus vonalak nem feszültséget keltenek, ellenkezőleg: megnyugtatnak. Minden „szabálytalan” ecsetvonásnak pontos helye és funkciója van a vásznon. Ez a rendhagyó harmónia ráébreszti a nézőt, hogy a mi világunk sem tökéletesen szimmetrikus, s a belső békénket nem a steril szabályosságban, hanem a disszonancia feloldásában kell keresnünk.
– Ehhez a történelmi épülethez kiválóan illeszkednek Dolán György alkotásai, ahol a tér és a művek kölcsönösen támogatják egymást – fogalmazott a kiállítás kurátora, Daniel Bidelnica. A kiállított művek között vannak olyanok, amelyek több mint negyvenévesek, s tulajdonképpen kijelölték a művész útját.
– Dolán György nem az a festő, aki mindig ugyanabban a szellemben kezdi és fejezi be a munkáit. Inkább amolyan kísérletező típus, ám a festői elvet mindig megőrzi. Ezt nagyra értékelem benne és a munkásságában – fogalmazott a kurátor, aki szerint ez a fajta kísérletezés a különböző anyagok és technikák keveredésében rejlik.
– Nem a látványt másolja, hanem a lélek rezdüléseit festi meg – fűzte hozzá a kurátor.
A homok ezer színe
A festőművész, pályafutása kezdetén, több évig Észak-Afrikában élt. Az itt szerzett élmények és a sivatagi kultúra alapjaiban formálták át a látásmódját. Líbiai tartózkodása alatt rendületlenül kutatta a múltat, festményeibe, az úgynevezett „kazettákba” a sivatagban talált valódi őskori leleteket, nyílhegyeket, dárdákat, köveket és csontokat is beépített. Ezek a nyers, ősi textúrák az idő múlását és a civilizációk törékenységét szimbolizálják.
– Amikor kikerültem Észak-Afrikába, sokat foglalkoztam a prehisztorikus művészettel, lényegében a beduin, a tuareg és az arab kultúrával, s nem utolsósorban a klasszikus művészettel is, hiszen rengeteg épület található ott a klasszikus római és görög korból, s ezeket a kultúrákat próbáltam a képeimbe beépíteni – mondta Dolán, hozzátéve, később ezt a korszakát a hazai művészettörténészek transz-avantgárdnak nevezték, amibe több irányzat is tartozik.
– Majd a kultúrnomadizmust is rám sütötték, mert utána meg Indiába mentem ki fél évre meg Perzsiába, és több hónapot töltöttem Nyugat-Európában is. Ezek a helyek úgy hatottak rám, hogy lényegében mindig elölről kezdtem. Amikor megérkeztem, elkezdtem tanulmányozni az ottani környezetet, és próbáltam magamon átszűrni és visszaadni az ott tapasztaltakat.
S ha már sivatagról van szó, van a kiállításnak egy másik festménye is, amelyet szintén a líbiai sivatag ihletett, de valójában egy paradoxon.
– Azért, mert a sivatagot általában színtelen, nem feltűnő tájként képzeljük el, de ahogy ezen a festményen is látható, egy bizonyos időszakban képes kivirágozni, ezt jelzi az a színrobbanás is, ami ezen a festményen látható – ecsetelte a kurátor, aki szerint érdemes szót ejteni arról az öt festményből álló sorozatról is, amely a kiállítás legfrissebb részét képezi.
Civilizációk sakkjátszmái
Ennek a sorozatnak a kompozíciója az alkotó későbbi korszakára jellemző sakktábla-elvre épül, mondta a kurátor, amely a civilizációt egyfajta sakkjátszmaként modellezi, s a posztmodern kor labirintusát, a jelen emberének egzisztenciális játszmáit dolgozza fel, jóval összetettebb technikai és műfaji eszköztárral.
A sorozat címe: A játék. Egy sakktábláról van szó, és végül is a napjainkat, a mindennapi történéseket próbálom belevinni a képbe, mert valahol mindenki egy játékos. A két sakkozó leül egymással szembe játszani, ami először csak egy barátságos sportnak tűnik, de valahol mégis ellenfelek. Amit mi jónak hiszünk, nem tudjuk, mennyire sérti a másikat – mondta a művész.
– A kép felületét hungarocellel fedtem be, amit az ecsethúzásoknál terpentinnel maratok. A terpentin tehát megmarja ezt az érzékeny felületet, és előjön, ami alatta van: az arcok, a szimbólumok, a jelek, a különböző tartalmak, amelyekre csak akkor derül fény, ha a felszínen próbálunk mélyebbre ásni – ecsetelte a technikát az alkotó, aki szerint a hungarocellt az oxigén 20-25 év alatt elégeti, és akkor teljesen világos lesz, hogy mi volt alatta.
Dolán György nem egyszerűen leképezi a külső világot, hanem újrafogalmazza, elementáris mítoszokat teremtve a színek erejével, ami gondolkodásra készteti a szemlélődőt a látható világról és önmagáról is. Aki szeretne erről a saját szemével is meggyőződni, szeptember 30-áig megtekintheti a kiállítást Oroszváron, a Sankt Vitus Kaffee kávézóban.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/38. számában.
