DIÓSZEG. A Csemadok megalakulásának 65. évfordulója alkalmából ünnepi ülésre és műsorra kerül sor 2014. március 8-án Diószegen.
SZÖUL. Felakasztotta magát egy népszerű dél-koreai televíziós valóságshow egyik női szereplője, akinek holttestére a műsor helyszínéül szolgáló épület fürdőszobájában találtak rá.
BERLIN. Előkerült Johann Sebastian Bach sokáig eltűntnek hitt portréja, amely a zeneszerző második történelmileg hiteles arcképe. A pasztellképet az eisenachi Bach Múzeum mutatta be Berlinben.
DIÓSZEG. Megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szakmai konferenciával egybekötött jubileumi ülést tartott a Csemadok Diószegen.
BUDAPEST. Szombaton kezdődnek a Fölszállott a páva 2014 című műsorának elődöntői, amelyekben összesen 48 produkció mérheti össze tudását négy kategóriában. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Hagyományok Házával együttműködésben szervezi a népzenei és néptáncos tehetségkutatót, amelyet a Duna csatorna élőben közvetít.
Kétszáz éves önállóságára emlékezik a zirci apátság orgonakoncertekkel, hangversenyekkel, író-olvasó találkozókkal, irodalmi programokkal - jelentették be sajtótájékoztatón a zirci apátságban.
Budapest. Életének 83. évében elhunyt Hacser Józsa színművész, aki évtizedekig a Thála Színház tagja volt - tájékoztatta a MASZK Országos Színészegyesület az MTI-t.
Budapest: A magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására Magyar Nyelvstratégiai Intézetet hoz létre a kormány, az április 1-jén felálló új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el.
KOPPENHÁGA. Dán kutatók szerint az ősidőkben élt nagy testű legelő és lombfogyasztó állatok változatos tájképek mozaikját hozták létre, amelyek felölelték a zárt, félig zárt erdőket és a ligeteket is.
DUNASZERDAHELY. Nemzeti ünnepünk előestéjén, március 14-én mutatják be Másik Lehel és Vizeli Csaba Klapka című kétfelvonásos rockmusicaljét Dunaszerdahelyen.
NYITRA. Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében címmel kerekasztallal egybekötött nemzetközi V4 konferenciát szervez az Élő Zoboralja polgári társulás Nyitrán.
LOS ANGELES. Az elmúlt tíz év legnézettebb Oscar-díjátadó gálája volt az idei. A ceremóniát sugárzó ABC televízió csatorna tájékoztatása szerint 43 millióan kísérték figyelemmel a több mint háromórás eseményt.
LOS ANGELES. A brit Steve McQueen történelmi drámája, a 12 év rabszolgaság kapta a legjobb filmnek járó elismerést a vasárnapi 86. Oscar-díjátadó gálán, amelyen a Gravitáció révén a legjobb rendezőnek választott mexikói Alfonso Cuarón történelmet írva lett a kategória első latin-amerikai díjazottja.
Kassa. A Felvidék zeneszerető magyarsága szombaton Kassára fordította érdeklődő tekintetét, ugyanis a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj átadóünnepségének nagyszabású gálaestjét első alkalommal tartották Kassán, a Thália Színházban.
KARCAG. "A nemzeti művelődés megújulása" mottóval tudományos emléküléssel és kiállítással tisztelegnek Györffy István néprajztudós előtt születésének 130. évfordulója alkalmából március 7-én szülőhelyén Karcagon.
LOS ANGELES. Sok meglepetést tartogathat a magyar idő szerint éjszakai 86. Oscar-díjátadó ceremónia: az idén az elemzők szerint különösen erős volt a jelöltek mezőnye.