2015. augusztus 24., 19:12

II. Színházat vegyenek! Konferencia Budapesten

„Színházat vegyenek!” címmel második alkalommal rendezi meg a Magyar Teátrumi Társaság színházmarketing szakmai konferenciáját, ezúttal Budapesten, a Pesti Magyar Színház épületében. A szakmai fórum célja, hogy a magyar színházak, előadóművészeti szervezetek szakemberei közösen gondolkodjanak, szakmai párbeszédet folytassanak.

A „Színházat vegyenek!” címmel második alkalommal megrendezett szakmai konferencia célja, hogy a színházak kommunikációs és marketingtevékenységének összevetésével, külföldi példák elemzésével, szakmai konzultáció segítségével hatékonyabbá válhasson a munka.

A Pesti Magyar Színház új menedzsmentjének kezdeményezésére a fontos szakmai eseményhez a Hevesi Sándor utcai épület biztosít helyszínt. "A nemzetközi tapasztalatok a színházi marketing területén sokat segíthetnek abban, hogy hazánkban is sikeresen működhessen egy széles közönségréteget kiszolgálni szándékozó színház, ezért van szükség a tapasztalatcserére e jelentős szakmai találkozó keretében. Nagy örömünkre a konferencián részt vesz Alex Bayley, a Londoni Nemzeti Színház marketingigazgatója is, aki szerint színházának sikeréhez nagyban hozzájárul az, hogy kiválóan működik marketingstratégiájuk. Az ő tapasztalatai segíthetik a mi munkánkat is"- mondta Zalán János igazgató.

A konferencián délelőtt előadások, majd kérdések-válaszok kerülnek sorra, ebéd után pedig kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódik a program.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.