Júliusban visszatér Budapestre, hogy ismét lenyűgözze magyar rajongóit, most a Barba Negra Track színpadáról, július 9-én.
Sokszínű kulturális kínálat.
A Jurtanapok hivatalos megnyitója hagyományosan a Zele Törzs törzsi zászlójának ünnepélyes felvonásával vette kezdetét.
A versenyfilmek kategóriájában 12 alkotás szerepel. Magyar film ezúttal nem került be a válogatásba.
A belgák egy másik Magyarországot is megismerhetnek, nemcsak a Sargentini által szapultat.
Törésvonalak – A közép-európai avantgárd művészet 1908-1928 című kiállítás célja az avantgárd művészet történetének feldolgozása és bemutatása. A kiállítás megnyitójára június 27-én került sor a Pozsonyi Városi Galériában (Mirbach-palota).
A Rozsnyói Bányászati Múzeum képeslapokon mutatja be, milyen volt a város a szocializmus idején. A kilenc képeslapból álló sorozat leporelló formájában jelent meg.
A Múzsa stábja a somorjai Omega koncerten forgatott, legyen ez egy kedvcsináló a mai kecsői koncert előtt.
Valahogy nagyon illettek a kellemes, lágy dallamok a júniusi hosszú estéhez, mikor végre kicsit visszavett erejéből a Nap és lassacskán alkonyodott.
Orbán Viktor is ott volt a hangversenyen.
Egy nagyszerű népzenész távozott idő előtt.
Kevés olyan közismert és népszerű királya van a magyar történelemnek, mint Árpád-házi Szent László.
A bővített kiadásban, az Utcáról utcára részben pedig körbejárhatjuk a 75-100 évvel ezelőtti Dunaszerdahelyt, amiből mára legfeljebb mutatóban maradt meg néhány épület.
Június 29-én, szombaton élő zenétől lesz hangos az Ipoly mente. A muzsikát kedvelők Ipolyságon és Ipolybalogon is szórakozhatnak.
Június 29-én Somogyváron lesz a Kossuth-díjas Szarka Tamás & Ghymes első nyári koncertje, majd ezt követi még tíz.
A három nap alatt tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket.