A Zsolnay World Tour nevezetű vándorkiállítás a Zsolnay Porcelán Manifaktúra Zrt. tulajdonában lévő antik műtárgyakat és a jelenleg is gyártott termékeit mutatja be Pozsonyban.
A kubai Santa Clara városában bronztábla állításával emlékeztek Vándor József (1909–1979) magyar katolikus papra, születésének 100. évfordulóján.
A becsült ár majdnem kétszeresésért, 9,5 millió euróért kelt el Paul Gauguin egy műve.
Galántán december 28. és 29. vetítik a Jégvarázs 2 című animációs filmet magyarul.
Megengedhetetlenek a Katonában történt atrocitások és hogy ezekről mit sem tudni - jegyezte meg az érdekszövetség elnöke.
A világ leggyorsabb néptáncosai újra a kamerák előtt.
Élvezetes, kötetlen hangvételű beszélgetés Komáromban.
Kubicsko Kucsera Klára művészettörténész, Tóth László költő, Beke Sándor rendező és Rostoka László grafikus is a díjazottak között.
A felvidéki magyar diákok is jelentkezhetnek
James Bond ismét megmenti a világot
A Te Bourao II árát 5-7 millió euróra becsülték.
Ismét a gonosz ellen harcol a hős.
Az Arany Medál-díjra bárki leadhatta szavazatát egy hónapig az interneten.
A szentpéteri Kossányi József Alapiskola ismételten magasra tette a lécet a pénteken megvalósuló, fantasztikus sikerrel lezajló hagyományos Mesefesztivállal.
Elmondása szerint Kundera őszintén örült, hogy újra cseh állampolgár.