Ismerkedjünk meg egy magyar katonatiszttel, Fabricy Kováts Mihállyal (1724–1779), akit az amerikai könnyűlovasság alapítójának tartanak.
Az újabb felvidéki lovagok: Szalay Szilvia és Bocsárszky Attila.
A Rudyard Kipling meséjén alapuló darab egyszerre szól barátságról, bátorságról és az élet fontos tanulságairól.
A török idők mély nyomot hagytak Fülek történelmében.
Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Népzenei gyökerű kompozíciókból rendez hangversenyt január 27-én a Hagyományok Háza.
Minden hónap első szombatján délelőtt remek lemezek közül válogathatnak a zenerajongók.
Az ifjú Csehy Flóra a magyar nyelvről metaforikus formában vall. Díjnyertes esszéjét teljes egészében közöljük.
Kusza Tamás, a rimaszombati fotós 2024-ben világsikert aratott, miután győztes képe 650 ezer pályamű közül került ki a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós versenyén.
A Halestorm zenekar, amely a hard rock és metálzene határán mozog, különleges helyet foglal el a műfajban.
Szlovákiában a Bez Ladu a Skladu volt az egyetlen koncertező alternatív banda, esetleg a Vidiek, de ők inkább újhullámosnak nevezhetők.
A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria 2025. január 17-én megnyitotta Lipcsey György, Munkácsy-díjas szobrászművész, Mítosz-Hit-História című kiállítását a Vermes-Villában.
Ismét Nemeshodos község adott otthont a rendezvénynek, amelyen a Dunaszerdahelyi járásban tevékenykedő kultúraszervező egyéneknek és sikeres csoportjaiknak adományoztak Csallóköz Kultúrájáért Közművelődési Díjat.
A komáromi Comorra Kamarazenekar 1966-os évi megalapítása Dobi Géza, Stirber Lajos és Harmat Rudolf nevéhez fűződik.
Szöveges közvetítésünk.
Élőben közvetítettük a Csemadok-életműdíjak átadását Galántáról.