A papír fölött Istennel beszélgetni
Tavaly szeptemberben ünnepelte 75. születésnapját Tóth László József Attila-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Ennek kapcsán irodalmi tevékenységéről, elsősorban a verseiről és a napokban megjelent válogatáskötetéről beszélgetett a szerzővel Szászi Zoltán író, publicista a Pozsonyi Casinóban. A Magyar Napló Kiadó idei könyvheti kiadványai közt szereplő Időző – Válogatott versek (1968–2024) című kötet pozsonyi bemutatóját a Grendel Lajos Olvasóterem irodalmi programjai részeként a Pozsonyi Casino és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának közös szervezésében, Bárdos Ágnes közreműködésével tartották.
Tóth László kétségkívül a szlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és rendkívül tekintélyes életművel rendelkező alakja. Versek, esszék, tanulmányok, mesék, népmese-feldolgozások, publicisztikák, műfordítások, kötetszerkesztések és antológiaösszeállítások fűződnek a nevéhez. Az eddig megjelent számos könyve közül 13 verseskötet. A költészet, mint a gerinc, ami tart és megtart, végighúzódik az életművén, olvastam egy róla szóló elemzésben, s valóban: egy-egy kötetére olykor egy évtizedet is várni kellett – bár addig sem tétlenkedett, hiszen az irodalmi tevékenysége igen sokrétű.
Tóth László egyébként sem az a fajta ember, aki „alkalmat ad magának a lustaságra”, pályája során mindig visszatért a költészethez, hogy „az irdatlan nagy fehérséget” versekkel töltse meg. Nem is akármilyenekkel!
Tóth László az egyik utolsó mohikánja annak a nemzedéknek, amely a múlt század hatvanas éveinek végén indult, és Tőzsér Árpádtól az Egyszemű éjszaka című antológiában bemutatkozási lehetőséget kapott. Ezekről az irodalmi kezdetekről, a szárnypróbálgatásokról is szó volt a beszélgetés során. Szászi Zoltán egészen Tóth László 1975-ben megjelenő Ithakából Ithakába című második kötetéig nyúlt vissza, amely az emberi létezést, a lét dilemmáit járja körül.
Ithakából Ithakába el tudott engem vinni, nagy ajándék volt, általa tudtam meg, mit is akar jelenteni Ithaka: az örök, soha el nem érhető otthont – fogalmazott Szászi.
Amikor Tóth László pályája indult, Pozsony tulajdonképpen a szlovákiai magyar irodalmi főváros volt, 8-10 szerkesztőséggel, lappal, rádióval.
– Ha az ember végigment a Mihály-kapu és a Luxor Kávéház közti útvonalon, másfél óra alatt találkozhatott a fél csehszlovákiai magyar írótársadalommal, akik az egyik szerkesztőségből vonultak át a másikba – mondta Tóth László hozzáfűzve, ma akár két-három hónapot is kóborolhat az ember Pozsony utcáin, hogy találkozzon egy magyar íróval.
A szlovákiai magyar irodalom és kultúra nagy része ugyanis kiköltözött Pozsonyból.
– Pedig az embert a közeg neveli, azzal, amilyen hatást gyakorol rá, illetve amilyen feladatokat, próbatételeket állít elé – tette hozzá a költő, aki szerkesztői éveiben maga is egyengette a fiatal pályakezdők útját, ám azt is egyenesen megmondta, ha az illetőnek nem volt tehetsége a versíráshoz.
Rájött azonban, hogy kötött pályát sem szabad mutatni senkinek. Ezt is Tőzsér Árpádtól tanulta meg, aki át akarta íratni vele az egyik verse utolsó sorát, ám ő ragaszkodott ahhoz, hogy az eredeti formájában jelenjen meg, mert úgy tartotta jónak, s végül az Egyszemű éjszakában így is jelent meg.
– fogalmazott a költő.
Tóth László versei elvontabbak a kortársaiénál, amit el szeretne mondani, gyakran metaforákban sűríti.
Egyszerre van az ember kint is meg bent is ugyanabban a kérdéshalmazban, ami egyszer tanulmányt szül, egyszer naplójegyzetet vagy esszét, másszor meg verset – fogalmazott a költő. Nem mindig lehet azonban ezt a sokféleséget párhuzamosan csinálni, mert ha az ember tanulmányt ír, akkor nem tud verset írni, az ugyanis teljesen más megközelítést igényel, s az agyunk teljesen más részei vannak mozgósítva egyik vagy másik esetben, tette hozzá.
Tóth László letisztult metaforái helyenként egészen az absztrakción túl mutatnak, hangsúlyozta Szászi, aki szerint vannak olyan sorok, amelyeket többször is el kell olvasni ahhoz, hogy megsejtsük végre, mit is akar ezzel mondani a költő. Tóth László szerint filozófia nélkül nincs irodalom, költészet meg pláne.
– Egy nemrégi interjúmban, amikor arról volt szó, hogy hol az ember helye, én azt találtam mondani, hogy mindig középen, ahonnan mindent beláthat, mert a világnézet megköt, a világlátás viszont szabaddá tesz. Az irodalom is akkor működik, ha felszabadítja az embert – mondta, hozzátéve, egy mű megszületésénél nem az első mondatot leírni a legnehezebb, hanem ami az első mondat előtt van.
– Egy cseh költőtől hallottam a prágai könyvbemutatómon nemrégiben, hogy nézzünk csak fel a Sixtus-kápolna mennyezetére, ott van az Úristen és ott van Ádám, akik nyúlnak egymás felé, de az ujjaik közt van egy centi köz. Ez az egycentis köz a költészet. Ezt a közt kitölteni a költő vagy az író feladata – mondta, s ahogy egyik versében írja, a papír fölött mindig Istennel beszélgetni.
De megtalálta-e Tóth László azt a Tóth Lászlót, akit mindig is keresett, tette fel végül a kérdést Szászi Zoltán.
– Én katolikus családban nőttem fel, de nem a templomok Istene az én Istenem, hanem egy örök viadal, egy örök szembenézés valamivel, amiről nem kap az ember bizonyosságot, hogy létezik. Fizikai formában biztosan nem, de a megfoghatatlanban… Hát, nincs ott egy bogár mögött, vagy abban, hogy itt most rajta gondolkodunk, vagy hogy ha nem is keressük őt, nem tudjuk kikerülni…? Isten bennünk az, ami töprengésre késztet – tette hozzá.
A beszélgetés végén azt is megtudtuk, mi minden van még Tóth László tarsolyában, s min dolgozik jelenleg.
– Az összegyűjtött leveleimet, feljegyzéseimet, újságkivágásokat rendezgetem és dolgozom fel naplószerűen, mivel a naplóírást életem során három nap után mindig abbahagytam. Ez az év irodalmi szempontból „mutatós” évnek bizonyulhat, mert az év elején megjelent egy kis cseh válogatáskötet a verseimből Prágában; teljesen friss a könyvhétre megjelenő jelen válogatás is, az Időző, azok a verseim, amelyeket egyfajta sorvezetőnek tartok.
Ezenkívül folytatom a Grendel-életműkiadás szerkesztését, idén szintén a könyvhétre jelenik meg a vele készített interjúk gyűjteménye. Ebben lesznek először olvashatók teljes terjedelmükben a hagyatékában maradt önéletrajzi töredékek is. Ezeken túl a Lilium Aurum kiadónál az ősszel megjelenik egy publicisztikai kötetem Időutazás címmel, amelynek tavalyelőtt már megjelent az első kötete. Ebben a visszatelepülésem utáni kis publicisztikák vannak, a megjelenés előtt álló kötetben pedig a 2017–2024 közti kispublicisztikáim lesznek – zárta Tóth László.
Megjelent a Magyar7 2025/22. számában.
