ATLANTA. Azok a kutyák, amelyek sok szeretetet kapnak gazdáiktól, nemigen hatékonyak házőrző ebként - derült ki próbabetörések során az Egyesült Államokban.
PÁRIZS. Turnéra indulna Franciaországban egy színdarabbal Alain Delon.
CSÁB. Ötödik alkalommal rendezték meg a Hajnalok Völgye címet viselő kórustalálkozót Csábon. Idén négy énekkar kapott meghívást.
DEBRECEN. November 8-án este hivatalosan is megjelent a Tankcsapda új stúdió albuma a Rockmafia Debrecen, amely rendkívül hamar, harminchat óra alatt elérte az aranylemez státuszt.
BUDAPEST. Ma 125 éve született Jékely János Lajos, később Áprily Lajos néven ismertté vált József Attila-díjas költő, műfordító.
CANBERRA. Több tízezer turista és csillagász gyűlt össze Ausztrália északi részén, hogy nyomon kövesse a ritka, teljes napfogyatkozást.
WASHINGTON. A felmérésből kiderült, hogy minél gyorsabb az internetünk, annál kevésbé vagyunk hajlandóak várni az oldalak, filmek, videók betöltésre.
POZSONY. Jöttünk külhonból mind a ketten című verses színpadi játékával lép fel csütörtökön a Pozsonyi Magyar Intézetben Gál Tamás és Lakatos Róbert - közölte az MTI pozsonyi irodájával Szabó Zsuzsa, az intézet szakreferense kedden.
BOSTON. Amerikai kutatók szerint már egy nyolchetes meditációs tréningen való részvétel is mérhető eltérést okoz abban, ahogyan az érintett emberek agya feldolgozza az érzelmeket, még akkor is, ha az illetők éppen nem meditálnak.
BUDAPEST. A Balázs Béla-díjas filmrendezőt 59 éves korában kedden érte a halál - közölte az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.
ATLANTA. Először mutatják be a közönségnek a Titanic roncsai közül kimentett ékszereket, a kiállítás november 16-án nyílik meg Atlantában.
BUDAPEST. Inog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak.
BUDAPEST. Az egyetemes történelem számos érdekes eseményét napilapstílusban tekinti át a SzemTanú című könyv, amelyet kedden mutatnak be az Írók Boltjában Budapesten.
BUDAPEST. A november 15-én 19 órakor kezdődő koncerten fellép többek közt Oláh Ibolya, Molnár Ferenc Caramel, Balázs Fecó, Benkő László vagy a Republic zenekar a budapesti a SYMA Csarnokban.
BUDAPEST. A 21 éves Álmos merőben más pályát választott, mint népdalénekes édesanyja.
BUDAPEST. Örömzene címmel könyv jelent meg az idén ötödik születésnapját ünneplő Budapest Bárról. Az eredetileg egyetlen lemezfelvételre összeállt, a cigányzenét a füstös bárok és a modern idők muzsikájával vegyítő produkció eddig négy stúdióalbumot és két DVD-t készített, ezek összesen több tízezer példányban fogytak el.