2013. május 13., 11:06

Kortárs magyar filmeket mutatnak be Kijevben

KIJEV. Csütörtöktől öt napon át kortárs magyar filmeket vetítenek az ukrán fővárosban, a Kijev Filmszínház nevű kulturális központban - tájékoztatta az MTI-t közleményben a kijevi magyar nagykövetség.
A Kortárs Magyar Mozi Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az ukrán fővárosban. A külképviselet tájékoztatása szerint hagyományőrző módon a fesztivál az ukrajnai Európa-nap elnevezésű ünnepségsorozatba illeszkedik. A fesztivál kezdeményezői Magyarország ukrajnai nagykövetsége mellett az ArtMedia Producer Ügynökség, továbbá hivatalos támogatói az OTP Bank és a MOL Ukrajna Kft.

"Idén a fesztivál a romantikus vígjátékok közül mutat be válogatott filmeket. Valamennyi vidám, remek humorú és érzelmekben gazdag alkotás" - írta közleményében a nagykövetség, hozzátéve, hogy a repertoár kialakításában közreműködött a Magyar Filmunió.

Az ötnapos rendezvényen a Made in Hungária, a Kilenc és fél randi, a Csak szex és más semmi, a Poligamy és az S.O.S Love! Az egymillió dolláros szerződés című filmeket tekinthetik meg az érdeklődők eredeti nyelven, ukrán és angol felirattal.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.