A koncerten fellépett a zenészházaspár mindkét gyermeke is. A nyitószámban a nyolcéves Rebeka énekelt, az ötéves Félix pedig végigdobolta az egész hangversenyt.
Módszertani kiadványait a mai napig használják óvodákban, iskolákban táncpedagógusok.
A kísérletező komponista 1973-ban zenén kívüli alapanyagok zenei folyamatokká történő átírásával is foglalkozni kezdett.
Ott kívánt nyugodni, ahol élete nagy részét töltötte és ahol otthon érezte magát.
Az idei találkozó több szempontból is különlegesnek számít majd.
Örökzöld slágerek köthetők a nevéhez.
A magyar lélek hangjai.
A Tóbisz fivérek neve nem ismeretlen a városban, hiszen rimaszombati gyökerekkel rendelkeznek.
A Nyitva című dal a hétvégén a Felvidéken is bemutatásra került, hiszen Lázár és a Dirty Slippers zenekar az elmúlt szombaton Hidaskürtön, a Kürti Ízek Nemzetközi Fesztiválján is fellépett.
A magyarországi RTL Klub tehetségkutatójában már több sikeres csallóközi fiatal próbált szerencsét, nincs ez másként az idén sem.
A változásokról a komáromi Művelődési Központ igazgatója, Lakatos Róbert számolt be:
Ez év februárjában alakult meg az együttes, és szinte berobbant a zenei életbe.
A füleki Pro Kultúra Férfikar második alkalommal szervezte meg az Örökzöld slágerek fesztiválját, a Dalolj míg élsz! elnevezésű nemzetközi kórustalálkozót, melyen ismert slágerek csendültek fel új köntösben.
A mentorok tetszését igencsak elnyerte a produkció, íy aztán nem is volt meglepetés, hogy mind a négyen igennel szavaztak, továbbjuttatták a srácokat a válogatóból a táborba.
Nagyot alkotott, örömet és életkedvet adott az embereknek, dalaival generációkat kötött össze.
A 2009-ben alapított Kiss Kata Zenekar a száz koncertből álló Magyarból Jeles elnevezésű turnéja keretén belül Zselízen és Ipolypásztón is zenélt.
A rockzenészek Mekkájának számító klubban első felvidéki zenekarként csaptak a húrok közé.
Nézze velünk újra, hogyan ünnepelt az Arizona zenekar!
Léván mindig történik valami a Reviczky házban.
Száz év elteltével a Hagyományok Háza az eredeti szándék szerint állította színpadra az elmaradt produkciót.
Korunk egyik legsokoldalúbb olasz tenorja volt.
Az est sztárvendége a tehetségkutató megszületésétől kezdve a Virtuózokkal tartó zsűritag, Miklósa Erika operaénekes.
Már ötévesen hegedűt adtak a kezébe és azt képletesen szólva utolsó percéig le sem tette.